A felmérés alapján minden második lakást kereső elképzelhetőnek tartja, hogy jövőre csökkennek a lakásárak Magyarországon. Ebben természetesen a vevői elvárások is szerepet játszanak, hiszen a vásárlók többsége abban érdekelt, hogy a kiszemelt ingatlanhoz minél kedvezőbb áron juthasson hozzá.
Ingatlan vásárláskor mennyi az illeték 2026-ban? Kalkulátor
„A zenga.hu prognózisa inkább azok véleményével cseng össze, akik 0–10 százalék közötti áremelkedést tartanak valószínűnek 2026-ban, mivel a tapasztalatok szerint tényleges, nominális árcsökkenés jellemzően csak komolyabb gazdasági visszaesések idején következik be” – emelte ki Futó Péter, a zenga.hu elemzési vezetője.
A válaszadók közül minden kilencedik ingatlankereső közepes mértékű, 10–20 százalékos drágulásra számít, míg mindössze 3 százalék tartja elképzelhetőnek, hogy az ingatlanárak 2026-ban is 20 százalék feletti ütemben növekedjenek.
Életkori bontásban a fiatalabbak körében valamivel erősebb az árcsökkenésbe vetett hit. Ennek hátterében elsősorban a realitás és a vágyak találkozása állhat, hiszen ők azok, akik kisebb arányban rendelkeznek saját lakással, így számukra különösen kedvező lenne az árak mérséklődése a lakásvásárlás megkönnyítése érdekében.
A befektetők továbbra is visszafogottak

Az árkilátások mellett a felmérés arra is kitért, hogy az érdeklődők saját célra vagy befektetésként vásárolnának-e ingatlant. A több mint 2600 válaszadó csupán 7 százaléka keres kifejezetten befektetési céllal lakást, míg 93 százalék saját használatra vásárolna, ami azt mutatja, hogy a befektetői jelenlét továbbra is gyenge a piacon.
A nagyobb településeken – például Budapesten és a vármegyeszékhelyeken – valamivel magasabb a befektetési szándék, de még ott is csupán az ingatlankeresők mintegy 10 százaléka gondolkodik hozamcélú vásárlásban. A kisebb városokban és falvakban ez az arány 5 százalék alatt marad.
Az Otthon Start iránt továbbra is élénk az érdeklődés
Az Otthon Start program 3 százalékos kamatozású kedvezményes hitelét a válaszadók 36 százaléka venné igénybe lakásvásárláskor. A fiatalabb korosztályokban ennél jóval magasabb az érdeklődés: a 25–35 évesek mintegy kétharmada élne ezzel a lehetőséggel, míg az életkor növekedésével fokozatosan csökken a program iránti nyitottság.
Településtípus szerint nincs számottevő különbség az Otthon Start megítélésében: a községekben, a városokban és Budapesten is hasonló arányban vennék igénybe a kedvezményes hitelt. Ugyanakkor a fővárosban továbbra is kisebb arányban találhatók olyan ingatlanok, amelyek megfelelnek az 1,5 millió forintos négyzetméterár-korlátnak, mint a kisebb településeken.

















