Mindenekelőtt fontos kiemelni, hogy betegség értelmében egyik esetben sem beszélhetünk függőségről, a jelenségek mozgatórugóit viszont mindkét esetben érdemes végiggondolni.

A lájkfüggőség kifejezés arra utal, hogy akár extrém módon is vágyhatunk arra, hogy bejegyzéseinket, képeinket ismerőseink kedveljék. Ez arra vezethető vissza, hogy az ember társas lény és minden tudásunkat magunkról külső visszajelzésekből nyerjük. Tehát rendkívül fontosak számunkra a visszajelzések arról, hogy szépek, okosak, kedvesek, viccesek vagyunk, ügyesen végezzük a dolgunkat, így természetes, hogy vágyunk a pozitív megerősítésre.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy mind a magunkról alkotott kép, mind a kapott visszajelzések értékelésében folyamatos összehasonlítással élünk. Az offline emberi kapcsolatokban ez az összehasonlítás korlátozottabban jelenik meg.  Ezzel szemben a közösségi médiában eltitkolható bármi kellemetlen, míg felnagyítható bármi, ami kedvező, az összehasonlítás alapja pedig ismerősök és ismeretlenek tömegének, valamint netes celebek gondosan összeállított, kiszépített profilja. Aminek megfelelni lehetetlen, a versenybe való beszállás könnyen megint csak a lájkok hajszolásához vezethet.

Manapság, amikor a társas kapcsolataink átterelődnek az online térbe, a hátba veregetéseket is jórészt itt próbáljuk beszerezni. Kutatások bizonyítják, hogy a hatásuk valóban ezeknek felel meg, méghozzá valóságosan: a dopamin felszabadulásával az agy jutalmazó központjában nagyon hasonló folyamatok aktiválódnak, mint egyéb jutalmazások esetén – vagyis, ha valaki jót tesz velünk, ha öröm ér bennünket. Akkor is ez a rendszer aktiválódik, ha drogot, alkoholt használ valaki.

SzámoldKi.hu kalkulátor - Mennyire vagy Facebookfüggő?

Mikor van baj?

Ha túl intenzívvé válik a lájkvadászat. Ennek egyik oka, hogy az online tér szinte végtelenségig tágítja a lehetőségeinket a virtuális elismerések hajszolására. Gyorsan, sok visszajelzést tudunk bezsebelni, viszonylag kevés erőfeszítéssel és ezt a nap során újra és újra megismételhetjük. Ha valakinek stabil és pozitív az önértékelése, annak néhány kedves szó, a barátok, a család apróbb visszajelzései elegendőek ahhoz, hogy ez újra és újra megerősödhessen. Ha azonban valaki bizonytalan magában, akkor könnyebben előfordulhat, hogy elszabadul a dicséretek kergetése. Éppen ezért fontos, hogy helyén kezeljük a virtuális elismerések szerepét. Vegyük észre, ha valaki odafigyelésre, emberi interakciókra vágyik, hogy ezt az űrt ne lájkokkal próbálja betömni!

Ha valaki nem a lájkokat, hanem a befogadhatatlan mennyiségű tartalmat hajszolja, az egy bizonyos ponton túl szintén problémát okozhat. Naponta internetes tartalmak tízezrei látnak napvilágot, amiket okostelefonunkkal a nap 24 órájában figyelemmel kísérhetünk. Ha minél inkább csak befogadói leszünk a képernyőadatok végeláthatatlan sorának, aktvitásunk apadni fog, kontentfüggőségünk pedig ezzel párhuzamosan erősödni, tettrekészségünk pedig a passzivitástól csökkenni fog.

Mi irányítsunk!

Ne a kontent használjon minket, hanem mi használjuk a tartalmat. Minden haszontalan helyett fogyasszunk és/vagy csináljunk BÁRMI hasznosat online jelenlétünk során. Ebben jelenthet segítséget a screen time management, vagyis a képernyőidő-menedzsment.

Ha nem szeretnénk újra és újra belesodródni a végtelenségbe, segítség lehet egy lélektani határpont megválasztása, amivel a képernyőidőnk mégsem válik időrablóvá, vagy előre határozzuk meg, miért is görgetünk, és ne „robotpilóta üzemmódban” nyissuk ki a legtöbbet használt alkalmazásainkat. A képernyőidő mérésével pontos visszajelzést kapunk, hogy mire és mennyi ideig használjuk a telefonunkat. Beállíthatjuk azt is, hogy előre meghatározott görgetéssel töltött idő után figyelmeztessen minket a telefon.

Mentálhigiénénk megóvása olyannyira égető problémává kezd válni, hogy a lájkfüggőséget észlelve az egyik legnépszerűbb közösségi média-oldal a lájkok bezsebelésével járó nyomás csökkentése céljából hat országban teszteli a lájkok számának eltüntetését a posztolt fotók alól. A tartalom céltalan görgetésének csökkentésére pedig kibővült egy Screen Time-hoz hasonló mérő és figyelmeztető funkcióval.

Bővebben a tudatos internethasználatról a Tettek Hálózata oldalán: www.telekom.hu/tettekhalozata