A kormánypárti törvénymódosítási előterjesztés szerint 20 éve működő lakástakarék-konstrukció állami támogatása nem szolgálta eredményesen az otthonteremtési célokat, miközben a szolgáltatók az állami támogatás egy részén is extraprofitot realizálnak, ezért a kormány kedden eltörölte a lakástakarék-pénzárak állami támogatását. A törvény Áder János köztársasági elnök elé került, aki még este alá is írta azt. Vincze Krisztián arról beszélt, aki legkésőbb a keddi napon aláírt ajánlattal rendelkezett, még leadhatja az ltp szerződést a választott pénztárnál, de 17-től új szerződés már nem köthető!
„A lakástakarék-pénztárak állami támogatásának eltörlésével előtérbe kelül a többi támogatási forma és a családok további támogatása, illetve az állam akár valamilyen új konstrukciót is bejelenthet majd” – mondta a szakértő.
A GDN Ingatlanhálózat Hitelközpontjának vezetője hozzátette, a lakásvásárlási kedv enyhe csökkenése várható a törvénymódosítással. „Ez főként a használt lakásokra vonatkozik, mert az újaknál továbbra is igénybe vehető a CSOK. Az ltp magyar szokás volt, sokan használták befektetésre, ők várhatóan most máshova teszik a pénzüket, de továbbra is keresik majd a garanciákat, így várhatóan megnő majd a NOK (mi az a NOK? KATT ide, hogy megtudd) iránti érdeklődés is.” – fogalmazott Vincze Krisztián.
A törvény visszamenőlegesen nem lesz érvényes, tehát a már megkötött szerződésekre kötelesek kifizetni az állami támogatást. Ugyanakkor a törvény hatályba lépése után, szerdától nem igazán lesz értelme lakástakarékot kötni, hiszen ebben a konstrukcióban éppen az volt a jövedelmező, hogy az állam hozzátett 30 százalékot a lakáscélú megtakarításhoz. A lakástakarékokat évi 72 ezer forinttal támogathatta az állam, a maximális összeg havi 20 ezer forintos előtakarékossággal jött össze.