A lengyel partner elsőként vásárolta meg teljes egészében az előadást, amely így nemzetközi megrendelésre értékesített formátummá vált.

A Friends Club Hungary tulajdonosai közel 300 millió forintos saját befektetéssel, állami kulturális támogatás nélkül építették fel a produkciót. A lengyel partner elsőként vásárolta meg a teljes előadást, amelyet a szervezők külföldön 150–180 ezer euró közötti áron értékesítenek, a helyszín befogadóképességétől függően. Ez a magyar fejlesztésű kulturális formátum első jelentős üzleti visszaigazolása és egyben exportképességének bizonyítéka.

A 2026-os nemzetközi sorozat december 10-én a budapesti MVM Dome-ban indul, majd december 12-én a lengyelországi Gliwice, december 16-án pedig a berlini Uber Aréna következik.

A tavalyi, teltházas MVM Dome-koncert után Christian Eigner, a Depeche Mode legendás dobosa ismét igent mondott a 101 Hang felkérésére. A világhírű zenész Budapesten és Berlinben is színpadra lép a magyar produkcióval.

„A lengyelországi megállapodás számunkra valódi mérföldkő, mert azt jelenti, hogy a 101 Hang már nemcsak művészileg, hanem üzletileg is bizonyított. Egy kulturális produkció akkor válik exportképessé, amikor egy külföldi partner már önállóan megvásárolja” – mondta Sallai György, a projekt résztulajdonosa, operatív vezetője.

A produkcióban többek között Pásztor Anna, Lotfi Begi, Papp Szabi és Lányi Lala is közreműködik. A 101 Voices különleges formátumára már több országban is felfigyeltek: Bulgáriából, Litvániából, Lettországból és Törökországból is érkeztek megkeresések, miközben online közösségét több mint harminc országból követik.

A nemzetközi terjeszkedés 2027-ben tovább folytatódik: júliusban olasz–szlovén–francia európai turnéra indul a produkció, amelynek egyik különleges állomása egy franciaországi, mintegy 2000 méteres hegycsúcson megvalósuló fellépés lesz.

„A célunk, hogy a 101 VOICES néhány éven belül stabil nemzetközi produkcióvá váljon: évente 10–15 európai városban mutatkozzon be meghívásos alapon, hosszabb távon pedig Észak-Amerikában, Dél-Amerikában és Ázsiában is színpadra álljon” – tette hozzá a producer.