A Laurel fejlesztéseit Magyarország mellett Ausztriában, Horvátországban, Lettországban, Szerbiában, Szlovákiában és Szlovéniában is alkalmazza a Decathlon, most pedig Koszovó is csatlakozott ehhez a körhöz. Az új áruházban 2 hagyományos és 4 önkiszolgáló pénztár működik a Laurel új generációs kasszaszoftverével. A szükséges fiskális implementációt és a bankterminálok integrációját szintén a magyar cég végezte.

„A koszovói nyitás jól mutatja, hogy egy Magyarországon fejlesztett kereskedelmi-informatikai megoldás különböző piaci és szabályozási környezetben is sikeresen alkalmazható. Ez korántsem magától értetődő, hiszen a nagy multinacionális vállalatok gyakran egységes, központilag előírt szoftverhasználatot várnak el leányvállalataiktól és partnereiktől.

Az, hogy a Decathlon immár a nyolcadik országban választotta a Laurel fejlesztéseit, komoly visszaigazolása a közös munkának” – mondta Bessenyei Attila, a Laurel Kft. ügyvezetője. Hozzátette: a projekt előkészítése során a Laurel szorosan együttműködött a magyar és a francia Decathlon csapataival is.

„Első koszovói áruházunk megnyitása fontos mérföldkő regionális terjeszkedésünkben. Célunk, hogy ebben az országban is minél több ember számára tegyük elérhetővé a sportot, a minőségi termékeket és a korszerű vásárlási élményt. Örülünk, hogy ebben a Laurel személyében erős technológiai partnerre találtunk” – mondta Gojart Shaqiri társtulajdonos és ügyvezető igazgató a Decathlon Koszovó képviseletében.

A prishtinai üzlet nyitása a környező országokban is figyelmet kapott. A Decathlonnál megerősítették, hogy a koszovói tapasztalatok fontos szerepet játszhatnak a régiós terjeszkedés további lépéseinek értékelésében.