Gelencsér Ferenc, a Momentum politikusa úgy fogalmazott, az utóbbi időszak legnagyobb kormányzati korrupciós ügyére derült fény, "amikor kiderült", hogy Völner Pál fideszes országgyűlési képviselő, az Igazságügyi Minisztérium korábbi államtitkára "rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forint közötti összeget vet át kenőpénzként a Magyar Végrehajtói Kar elnökétől, Schadl Györgytől".
Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, az ellenzék Budapest 15. számú választókerületi közös képviselőjelöltje elmondta, a testületnek vizsgálnia kell az Emberi Erőforrások Minisztériumának szerepét is az ügyben.
Konczer Erik (DK), Komárom-Esztergom megye 1. számú választókerületének közös ellenzéki országgyűlésiképviselő-jelöltje emlékeztetett, pártja korábban azért tett feljelentést, hogy kivizsgálják, nem kellett-e volna elrendelni Völner Pál letartóztatását vagy házi őrizetét, azonban beadványukat elutasították. Úgy fogalmazott: "a fideszesek mossák egymás kezeit", miközben a tisztességes többségnek azt mondják, hogy "nincs itt semmi látnivaló".
Konczer Erik hozzátette, a vizsgálóbizottság révén meg akarják tudni, "meddig érnek el a szálak", és mi a szerepe ebben az ügyben Varga Juditnak, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antalnak vagy éppen Orbán Viktornak.
Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese azt mondta, a "magyar embereknek éppen abból van elegük, hogy a fideszes kiváltságosok mindent következmények nélkül megtehetnek".
Teljesen egyértelmű, hogy ahol egy államtitkár "feláldozható gyalog egy sakktáblán, ott a szálak miniszterekig, sőt akár a miniszterelnökig nyúlnak" - tette hozzá az áprilisi országgyűlési választáson az ellenzék közös képviselőjelöltjeként Budapest 4. számú választókerületében induló politikus.