A WHO által kidolgozott, a válaszadók önértékelésén alapuló mérési módszert is felhasználó kutatás szerint a magyarok kétharmada vidámnak és jókedvűnek érezte magát nyáron, és minden második ember mondhatta el a mindennapjairól, hogy azok tele voltak érdekes dolgokkal. A felnőttek általános hangulatát alapjaiban határozhatja meg a munkahelyi jóllét, hiszen az ébren töltött idő jelentős része munkával telik.
Az állásportál felmérésében azokat a tényezőket vizsgálta, amelyek teljesülése szükséges ahhoz, hogy jól legyenek a munkahelyükön és örömmel végezzék a feladatukat.
Szinte mindenkit a fizetés mozgat, de csak ritkán érhető el a kívánt bér
A magyar munkavállalók szerint egy jó munkahely legfőbb jellemzője, hogy megfelelő mértékű fizetést biztosít az alkalmazottaknak – ezt a 18-65 évesek 79 százaléka gondolja így; emellett a béren kívüli juttatások már kevesebb, mintegy a válaszadók 43 százalékának kiemelten fontosnak. A fizetés mértéke az utóbbi években merőben meghatározza az álláskeresési- és választási motivációkat hazánkban, minden egyéb szempontot megelőzve a fontossági sorrendben.
Hiába a leggyakoribb elvárás a jó fizetés, a dolgozók – saját megítélésük szerint – mindössze harmadának (35%) adatik ez meg a jelenlegi munkahelyén, a többség nem teljesen elégedett a bérével. A másik, ritkább esetben fontosnak tartott anyagi jellegű igény pedig minden negyedik munkavállalónál realizálódik: 23 százalékuk részesül béren kívüli juttatásban.
Emocionális és szociális értékek fontossága a munkahelyen
A fizetést követően a második helyen a jó munkahelyi légkör és a szimpatikus kollégák állnak (69%), akik kedvességükkel és segítőkészségükkel járulnak hozzá az adott munkahely szerethetőségéhez. A harmadik helyet is egy érzelmekhez és hangulathoz kapcsolódó kritérium foglalja el: a munkavállalók több mint felének (59%) az emberséges, empatikus vezetőség az, ami elengedhetetlen jellemzője a jó munkahelynek.
Azok lehetnek a legszerencsésebbek, akiknek ez a kiemelt elvárásuk, ugyanis a leginkább elérhető vágynak jelenleg a jó munkahelyi légkör és a segítőkész, kedves kollégák számítanak (37%). De közel ilyen gyakran mondható el egy-egy cégről, hogy empatikusnak, emberségesnek tartják a dolgozók a vezetőséget (33%).
A munka-magánélet egyensúly iránti vágy
A munkaidő szabályozására vonatkozóan elsősorban annak kiszámíthatósága fontos a dolgozóknak: minden második válaszadó (54%) szeretné pontosan tudni a beosztását, munkarendjét, és a gyakorlatban 34% esetében ez az igény teljesül is.
Ezzel párhuzamosan viszont sokan (43%) igénylik a munkaidő rugalmasságát, amely elősegítheti a munka és a magánélet optimális egyensúlyát, és közel ennyi válaszadónál (39%) ez biztosított is. Ezen kívül a válaszadók egyharmadánál (32%) a napközbeni távolléteket kezeli rugalmasan a munkaadó, ha munkaidőben akad magánjellegű elintéznivaló.
A munka-magánélet egyensúly támogatásának érdekében leginkább a szabadnapok felhasználása terén tapasztalható munkáltatói törekvés: minden második dolgozó dönthet szabadon a szabadságának kivételéről, holott a fizetett szabadnapok egy részével a munkavállaló rendelkezhet. Emellett 42 százalékuknál jellemző, hogy a munkahelyen tiszteletben tartják a munkaidő lejártát és ezzel egyidejűleg az alkalmazottak magánéletét.
A hivatalos, központi szabályozáson túlmutatóan több munkavállalónak (15%) is lehetősége van nyáron vagy ünnepek környékén bizonyos napokon korábban abbahagynia a munkáját a rövidített munkanap bevezetésének köszönhetően.
Magyarországon jelenleg ritkán van példa az extra szabadnapok biztosítására, illetve a családbarát támogatások (mint például a rugalmasság váratlan események kapcsán, beiskolázási támogatás, gyereksarok, szoptató szoba) és a céges rekreációs szolgáltatások (pl. fitnesz, jóga, masszázs) nyújtására.
Van, amiből nem engedünk
„Országos kutatásunkban felmértük azt is, hogy mik azok a jólléti tényezők, amelyekért a munkavállaló akár fel is mondana egy új állást választva, amennyiben a többi feltétel azonos a másik cégnél is. A leggyakrabban említett ilyen tényező a munkaidő végének és a magánéletnek a tiszteletben tartása (39%) volt” – emelte ki a kutatás eredményei közül Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője. „A második legfontosabb motivátor, ami szintén sokakat sarkallhat munkahelyváltásra, az a home office és/vagy a távmunka lehetősége (32%), illetve a rugalmas munkaidő (31%)” – tette hozzá a szakértő.