De ahogy azt sejteni lehet, nem mindegyikkel járunk jól. Amellett, hogy tudni kell a gyermek életkorának, érdeklődési körének megfelelően választani, arra is oda kell figyelnünk, hogy bevizsgált, biztonságos helyről származó játékot adjunk a védtelen gyermekeink kezébe.

A NiKiCa Bababolt szakértői egy csokorba szedték, hogy tapasztalataik szerint mikor, hol és mit érdemes vásárolni, ha gyerekjátékot szeretnénk!

Milyen gyerekjátékot válasszunk?

Azt talán még a laikusok is tudják, hogy a játékok életkor szerinti besorolást kapnak, és mivel ezeket szakemberek jelölik ki, érdemes őket figyelembe is venni!

1. Újszülötteknek, pici babáknak a klasszikus csörgő, rágóka, színes zenélő forgó mindig jó ötlet, de esetleg egy szundikendő is jól jöhet. Ha pedig valami igazán klassz, nagy értékű ajándékot szeretnél, a pihenőszéknél vagy épp az Adamo hintánál aligha van nagyszerűbb ötlet!

2. A nagyobb babák már képesek önálló mozgásra, így akár egy játszószőnyeg vagy egy csodakocka is tevékeny perceket okoz majd nekik. Ebben a korban már bármilyen készségfejlesztő játék is szuper ajándék, hiszen jó, ha minél több típusú játékkal ismertetjük meg a babánkat.

3. Életkortól függetlenül alig létezik olyan gyermek, aki ne szeretne a kádban pancsolni. Hogy a fürdés a lehető legélvezetesebb élmény legyen, számtalan fürdőszobai játékot bevethetnek a szülők, és akkor még a nehezebb részek, mint például a fogmosás is gördülékenyebben történhet.

Mindenképpen érdemes azért a szülőkkel is egyeztetni, hiszen babájukat, totyogójukat náluk jobban senki sem ismeri, így biztosan fognak tudni tippeket adni azt illetően, hogy minek örülne a gyermekük. 

Mi az, amire nagyon figyeljünk?

Ha meg is kaptuk a tuti ötleteket, akkor is még akad bőven teendőnk! 

Az első és legfontosabb, hogy csak olyan terméket vásárolj, ami megfelel a törvényi előírásoknak. Ha nincs rajta márkanév, korhatár és magyar nyelvű használati útmutató és leírás, valamint a nagyon fontos CE jelölés, akkor a gyermek biztonsága érdekében hagyd azt a polcon, és vásárolj olyan márkájú terméket, ami már évtizedek óta népszerű a gyerekjátékok piacán.

A másik nagyon fontos dolog, hogy ne hozz elhamarkodott döntést. Sokan ódzkodnak például a bébikomptól, de nem kell feltétlenül lemondani róla. Amennyiben az előírtak szerint használják, úgy nem tud bajt okozni. Magyarán ha fél napokat tervezi valaki benne hagyni a babáját, az valóban káros. Napi pár perc viszont semmi galibát nem okoz!

Ha úgy érzed, jól jönne mégis a szakszerű segítség, keresd a NiKiCa Bababolt csapatát.

A játék öröm legyen!

Ahhoz, hogy az gyerekjáték valóban örömet okozzon, elengedhetetlen, hogy a fentieket figyelembe vedd!

Szerezz örömet, hisz a gyermek mosolyánál nincs szebb látvány!


Életmód Gyermek