A pénzügyminiszter azután beszélt erről, hogy az utóbbi hetekben több elemző is felhívta a figyelmet a gazdasági visszaesés kockázatára, ami részben a Trump vámpolitikájával kapcsolatos bizonytalanságnak, valamint a vámok hatásával kapcsolatos aggodalmaknak tudható be.
A békéről egyeztet Trump és Putyin
A két vezető a mai nap folyamán telefonon egyeztet az USA által előterjesztett 30 napos tűzszünetről, melyet Ukrajna már korábban elfogadott. Egyes értesülések szerint az orosz elnök is hajlik az egyezségre, de legfőbb feltétele az, hogy a tűzszünet idejére függesszenek fel minden fegyverszállítást Ukrajnának.
Megugrott az újlakás-építések száma Amerikában
Az Egyesült Államokban 11,2%-kal 1,50 millióra emelkedett a lakásépítések száma februárban az év első hónapjához képest.
Ez jóval meghaladja a januári 1,35 milliót és az 1,38 milliós várakozást.
Igaz, alacsony bázisról történt a nagy ugrás, ugyanis januárban 11,5%-os visszaesés történt, mivel a súlyos hóviharok és a szokatlanul hideg hőmérséklet akadályozta a munkálatokat.
Az építési engedélyek száma 1,2%-kal 1,46 millióra csökkent februárban.