A prémium márka = szabálytalankodás?

Az Automax kutatásában inkább már a bennünk élő sztereotípiákra mutat rá az a két toplista, melyek a márkák viszonyában rangsorolták a szabálykövetés, illetve szabálytalanság tényét. A magyar autósok sorrendben a BMW, Audi, Suzuki, Mercedes, illetve Volkswagen márkájú járművek vezetőit gondolják a leginkább szabálytalankodóknak, míg szabálykövetés tekintetében a Suzuki, Opel, Volvo, Toyota és Ford végzett az élen.

„Nem hiszünk abban, hogy minden BMW-s szabálytalankodik, vagy hogy a Suzuki-tulajdonosokra a legkevésbé jellemzőek a kisebb-nagyobb közlekedési kihágások, már csak azért sem, mert ez utóbbi márka mindkét toplistában helyet kapott. Az eredmények sokkal inkább az előítéletekre mutatnak rá, vagyis arra, amiket egy márkatulajdonosról általában véve feltételezünk”– árnyalta az eredményeket Nagy Tibor.

A szakember hozzátette, a kutatás során megosztott történetekben sokszor kérdőjelezik meg az autósok a másik járművezető KRESZ-tudását. Éppen ezért nem véletlen, hogy a válaszadók több mint 40 százaléka szerint a sofőröknek javára válna, ha bizonyos időközönként újra kellene vizsgázniuk KRESZ-ből. Az életre szóló KRESZ-vizsga hívei körében egyébként magasabb a nők, illetve a 40 év alattiak aránya.

És Te átmennél egy KRESZ vizsgán most? Megtudhatod cikk alatti kalkulátoraink segítségével!


Autó