Milyen állatok ellen hatásos?
Az Elektrikstore.hu elektromos kártevőriasztóival kisebb és nagyobb rágcsálók ellen védekezhetsz. Olyanok ellen, akikkel biztosan nem akarsz összefutni lakáson belül. Tökéletes kellék egerekkel és patkányokkal szemben, hiszen a modern készülék mindenre képes ellenük.
Persze a kisebb méretű állatokkal szemben több módszerrel is lehet védekezni, azonban ez hatékony, gazdaságos, nem beszélve arról, hogy semmilyen káros hatással nincs az emberre.
Hogyan működik az eszköz?
A védelmi rendszert csupán a hálózathoz kell kapcsolni, ezt követően tulajdonképpen észrevétlenül csinálja azt, amit kell. Működés közben ultrahangot bocsát ki, ezt pedig oda juttatja el, ahol a kártevő van és ahol szaporodik. Képes eljutni a legmélyebb helyekre is, így megakadályozhatod, hogy megjelenjen a környezetedben.
Érdemes tudni, hogy ez nem kártékony készülék, tehát nem ad ki mérget magából, nem öli meg a megjelenő rágcsálót, tehát nem kell állandóan tetemek után kutatni a lakásban. Folyamatosan üzemel, adja ki a hangot olyan frekvencián, amit a rágcsálók nem tudnak elviselni. Éppen ezért rövid úton távoznak a környékről az egerek és a patkányok.
Milyen hatással van az eszköz az emberre?
Nem kell aggódnod, hiszen a hatékonysága mellett a család egyetlen tagjára sem jelent veszélyt az elektromos riasztó. Nyugodtan használhatod abban az esetben is, ha gyermek van a házban, de még a házi állatok számára sem jelent veszélyt. A kutya és a macska tehát nem bánja, ha a riasztót használva próbálod meg távol tartani a kártevőket. A berendezésben nincsen káros vegyi anyag. Nem kell tartani attól, hogy a hanghatás zavarna minket, hiszen emberi fül számára teljesen észrevehetetlen a működése.
Hol praktikus az alkalmazása?
Olyan környezetben javasolt használni, ahol az egér és a patkány rendszeresen jelen van, és nem akarsz mérget bevetni. Tehát kiváló megoldás családi házaknál, társas lakóházaknál, nyaralókban, valamint hétvégi ingatlanok esetében egyaránt. Sikeres lehetsz vele a kamrában, az irodában, de sokan a szállodába és a panziókba is ezeket használják, hiszen esztétikus és nem zavaró. Ezek mind olyan helyek, ahol sem az egerek, sem pedig a patkányok jelenléte nem kívánatos. Ahol a cél a rágcsálók hatékony elűzése.
Szerencsére manapság már bőven akad belőlük kisebb és nagyobb változat, így olyan helyre is rakhatod, ahol nagy hatótávolságban szeretnéd védelemmel ellátni a területet.