Az infláció és az energiaválság nyomán továbbra is számos bizonytalanság nehezíti a vállalkozások pénzügyeinek tervezését és jövedelmezőségét, és az OTP Bank tapasztalatai alapján a mikro- és kisvállalkozások hitelkereslete sem csökkent. Sőt többletigény jelentkezett, hiszen egyre több vállalkozásnak kell kezelnie váratlan nehézségeket.

A 2021 júniusától tavaly nyárig igényelhető Széchenyi Program GO! keretében az OTP Bank csaknem 570 milliárd forint hitelezésére, több mint 13 ezer vállalkozással kötött szerződést. A tavaly augusztustól elérhető Széchenyi Program MAX keretében a hitelintézet több mint 155 milliárd forintra szerződött csaknem 4 ezer vállalkozással.

A cégvezetők leginkább a likviditási nehézségek áthidalására alkalmas folyószámlahiteleket keresték, ám népszerű volt a szabad felhasználású forgóeszközhitel is.

„A legtöbb kisvállalkozás továbbra is elsősorban az átmeneti fizetési problémák megoldására keres folyószámla és forgóeszközhiteleket, számukra jelenthet lélegzetvételt a Széchenyi Kártya MAX+ Program.

Az alacsony kamatozású piaci hitelek időszaka egyelőre véget ért, de a most rendelkezésre álló államilag támogatott konstrukciókkal nem csak a nehéz helyzetbe került vállalkozások további eredményes működése biztosítható, hanem fejlesztések is elindulhatnak kedvező feltételekkel” - mondta Dancsné Engler Bernadett, az OTP Bank Mikro- és Kisvállalkozási területének vezetője

A Széchenyi Kártya MAX+ keretében az OTP Bank elsők között tette elérhetővé az alábbi friss konstrukciókat:

- folyószámlahitel – fix 5 százalékos kamattal, legfeljebb 250 millió forintig, legfeljebb 3 évre igényelhető;

- szabadon felhasználható forgóeszközhitel – fix 5 százalékos kamattal, maximum 250 millió forintig, legfeljebb 3 évre igényelhető;

- beruházási hitel – fix 5 százalékos kamattal, akár 500 millió forintig, legfeljebb 10 évre igényelhető;

beruházási hitel kifejezetten agrárvállalkozások számára – fix 5 százalékos kamattal, akár 500 millió forintig, legfeljebb 10 évre igényelhető.

A hitelintézet szakértői arra számítanak, hogy a megújult program keretében 2022-höz hasonlóan elsősorban a folyószámla- és forgóeszközhiteleket keresik majd a cégvezetők. Ám a kedvezményes lehetőségek mellett az OTP Bank piaci alapú – egyszerűen igényelhető és rugalmas feltételrendszert biztosító – pénzügyi megoldásai is elérhetőek, akár a támogatott konstrukciók kiegészítéseként.


Pénzügy