A diákok véleménye szerint lehetne javítani a magyarországi oktatási rendszer színvonalán, egyebek mellett ez is kiderül a legfrissebb K&H ifjúsági indexből, amely a felsőoktatásba járó 19-29 évesek véleményét ismerteti.
Lefelé mutató trend körvonalazódik
A megkérdezett felsőoktatásban tanuló diákok 53 százaléka negatív választ adott arra a kérdésre, hogy a magyar oktatási rendszer európai színvonalú-e, azaz ők magasabb szintet szeretnének látni. Mindössze 20 százalékuk, azaz minden ötödik diák tartja az európai színvonalhoz mérten megfelelőnek a jelenlegi oktatási rendszert.
A kedvező véleményt megfogalmazó diákok aránya a felmérés több mint egy évtizedes történetében volt ennél jobb és rosszabb is: 2014 és 2018 között ugyanis több negyedévben is 30 százalék felett volt az arányuk, a 43 százalékos csúcsérték 2014 második negyedévére datálható. Ugyanakkor volt példa egy számjegyű eredményre is, mégpedig 2018 közepén és 2024 harmadik negyedében.
Hosszabb távon az is látszik, hogy csökkenő trendet mutat az oktatást kellően magas szintűnek tartó diákok aránya. 2012 óta az arányuk átlagosan 21 százalék felett volt, míg az elmúlt öt évben, 2020 eleje óta viszont alig több mint 16 százalékos.
Lesz-e munka a suli után?
Az oktatási rendszer színvonala befolyásolja az egyetemista diákok elhelyezkedési kilátásait is, természetesen számos egyéb tényező, például az aktuális munkaerőpiaci helyzet mellett. A felmérés ezt a kérdést vizsgálva arra jutott, hogy a diákok 33 százaléka szerint könnyű lesz munkát találnia az iskolapadból kilépve.
Ez is elmarad a hosszabb távú átlagtól, 2012 óta ugyanis átlagosan 39 százalék volt optimista az iskola utáni munka tekintetében. A mélypontot 2015 eleje jelentette, akkor a diákok mindössze 22 százaléka látta kedvezőnek az esélyeit. Ezzel szemben 2017 végén 50 százalék felett volt az arányuk, de a 2020-as és 2023-as esztendő vége között is 40 százalék feletti értékek voltak jellemzőek.
A mostani felmérés szerint a diákok több mint harmada, 37 százaléka tart a munkakeresés és munkavállalás nehézségeitől. Ők azok, akik úgy vélik, inkább vagy nagyon nehéz lesz állást találniuk a tanulás után.
A megkérdezett felsőoktatási intézményben tanuló diákok több mint 53 százaléka azt tervezi, hogy külföldön vállal munkát, ez az arány a magasabb értékek közé tartozik a felmérés történetében. Ebben a vonatkozásban a mélypontot a 29-30 százalék körüli arány jelentette, amire 2016, 2019 és 2020 harmadik negyedévében volt példa.
K&H ifjúsági index
A 19-29 éves fiatalok elégedettségét és jövőbeli várakozásait – többek között a lakhatással, munkával, előrelépési lehetőségekkel, oktatással, egészséggel, családdal kapcsolatban – vizsgálja a K&H ifjúsági index, amely a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány megrendelésére készült.
A minta összetétele reprezentálja a magyarországi 19-29 éves városi lakosság összetételét nem, korcsoport, régió, településtípus, befejezett iskolai végzettség, gazdasági aktivitás alapján. A felmérésben 300 fő vett részt, a hibahatár maximuma +/- 5,7 százalék. Az adatfelvétel 2025. február 7. és 17 között történt.