A helyzet súlyosságát jól mutatja, hogy az Európai Unión belül Magyarországon az egyik legmagasabb a szájüregi daganatok miatti halálozás aránya (2). Mindezek alapján az Egészség Világnapjának (április 7.) üzenete akár így is hangozhatna: a hosszú élet a fürdőszobában kezdődik, a helyes fogmosási szokásokkal.
Az utóbbi években látványosan megnőtt az érdeklődés a longevity iránt: különféle diéták, étrend-kiegészítők, hidegterápiák és genetikai vizsgálatok ígérnek hosszabb és egészségesebb életet. Eközben egy alapvető tényező gyakran háttérbe szorul: a szájhigiénia. Pedig a tudományos eredmények egyre egyértelműbbek: a nem megfelelő szájápolás számos súlyos, akár életveszélyes betegség kialakulásával hozható összefüggésbe.
„Nem véletlen, hogy a szájat az egészség kapujának nevezik” – hangsúlyozta Dr. Czinkóczky Béla fogszakorvos, szájsebész, a speciális implantációs esetek szakértője, a Czinkóczky Implant Központ alapítója. A szakember szerint a kutatások világosan igazolják, hogy az elhanyagolt fogazat és a hiányos szájápolás jelentős kockázati tényező a szájüregi daganatok kialakulásában. Az újabb vizsgálatok pedig azt is kimutatták, hogy a szájban élő baktériumok más daganatos betegségekhez – például a hasnyálmirigyrákhoz – is kapcsolódhatnak (3).
„Az egyik legnagyobb tévhit, hogy a fogászati problémák csak helyi jellegűek. A szájüregben kialakuló krónikus gyulladások – különösen a sokszor tünetmentesen jelentkező fogágybetegség – folyamatos terhelést jelentenek az immunrendszer számára, és hosszabb távon az egész szervezet működésére hatással vannak” – tette hozzá a szakember.
Az állandósuló gyulladásos állapot növeli a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának esélyét, hozzájárulhat a 2-es típusú cukorbetegség megjelenéséhez és súlyosbodásához, valamint kapcsolatba hozható különböző szisztémás, sőt idegrendszeri leépüléssel járó kórképekkel is, például az Alzheimer-kórral. Mindez jól mutatja, hogy a megelőzésnek kiemelt szerepe van.
Hosszabb élet? Kezdődjön a fogkefével!
Napjainkban a fogászat már nem csupán esztétikai kérdés, hanem az egészségmegőrzés egyik fontos eszköze. Ennek ellenére sokan még mindig csak akkor keresik fel a fogorvost, amikor már jelentkeznek a panaszok, holott számos probléma korai szakaszban egyszerűen kezelhető lenne.
„Az üzenet talán meghökkentő, de tudományosan alátámasztott: ha hosszú életre törekszel, kezdd a fogkefével” – fogalmazott Dr. Czinkóczky Béla. A napi kétszeri alapos fogmosás, a fogközök tisztítása, az évente legalább egyszeri fogorvosi ellenőrzés és fogkőeltávolítás, valamint a gyulladások időben történő kezelése nem látványos módszerek, mégis hosszú távon jelentős hatással lehetnek az életminőségre és az élettartamra.
Gyakori tévhit, hogy a rossz fogak kizárólag öröklődnek. A jelenlegi tudományos álláspont szerint legfeljebb az egyes betegségekre való hajlam örökölhető, míg a fogak állapota döntően a szájápolási szokásoktól függ. A megfelelő szájhigiénia kialakítása nem életkor kérdése: bármikor elkezdhető, és rövid időn belül is érezhető javulást hozhat. Emellett lehetőség van személyre szabott szájápolási rutin kialakítására is, amelyben fogorvos vagy dentálhigiénikus nyújthat segítséget az egyéni igényekhez igazítva.
A longevity kulcsa nem feltétlenül a legújabb technológiákban vagy trendekben rejlik. Sokkal inkább a mindennapi, tudatos döntésekben – és ezek közül az egyik legegyszerűbb minden reggel a fürdőszobában kezdődik.

















