A hallgatói kiégés világszerte növekvő probléma, különösen azoknál a képzéseknél, amelyek magas követelményekkel és intenzív mentális terheléssel járnak, így a hallgatók széles rétegei érintettek lehetnek. Magyarországon,  bár még korlátozott mennyiségű adat áll rendelkezésre, az eredmények igen hasonlóak a nemzetközi trendekhez: a hallgatók jelentős része érintett lehet.

Dr. Kiss Hedvig az SZTE Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar Magatartástudományi Intézet oktatója az addikciók témakörében írta a disszertációját, amelyet 2021-ben védett meg és ezt követően is foglalkozott a témával, leginkább szakdolgozók és TDK-hallgatók kutatásain keresztül. Az utóbbi években először az egészségműveltség, majd a hallgatói jóllét kutatásának irányába fordult, jelenleg is van két beadott kézirata az egészségműveltségről, illetve egy másik az orvostanhallgatók kiégéséről.

A hallgatói kiégés megjelenése egyénenként eltérő lehet, ugyanakkor számos árulkodó jel utalhat a fokozott kockázatra. Az érzelmi kimerülés tartós fáradtság, alvászavarok, visszatérő testi panaszok, valamint fokozott ingerlékenység és motivációvesztés formájában is jelentkezhet.

A cinizmus a tanulmányokkal és a szakmai jövővel kapcsolatos elidegenedésben, közömbösségben vagy negatív attitűdben nyilvánulhat meg, míg a csökkent hatékonyság koncentrációs nehézségekkel, teljesítményromlással és a kompetenciaérzés csökkenésével társulhat.

A kiégést gyakran kísérik a szorongás és depresszió különböző tünetei is, tovább súlyosbítva annak hatásait az akadémiai és személyes jóllétre nézve – mondta el Dr. Kiss Hedvig.

Ha valaki felismeri magán a kiégés jeleit, fontos, hogy ne maradjon egyedül a problémával, és időben segítséget kérjen. Az SZTE Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ ingyenes tanácsadást biztosít a hallgatóknak, ahol szakemberek segítenek a stresszkezelésben és a mentális jóllét fenntartásában: a Léleknavigátor  és a KortársAid programok  pszichoedukációs foglalkozásokat kínálnak, amelyek gyakorlati eszközökkel támogatják a hallgatókat a megküzdési stratégiák fejlesztésében.

A kortárs mentorprogramok is nagy segítséget nyújthatnak, hiszen a tapasztaltabb hallgatók támogatása megkönnyítheti az alsóbb évesek beilleszkedését és a kezdeti nehézségek leküzdését. A szakértők által, a tavalyi Kutatók Éjszakáján szervezett sikeres program során is középpontba került a kiégés egyéb pszichológiai problémák mellett, amelyen laikusok mérték össze tudásukat egy interaktív versenyben.

A napokban indult, a kifejezetten hallgatóknak szervezett KortársAid "Kiégés az egyetemen" program. A kutatók a jövőben az intervenciók kidolgozására, finomhangolására és konkrét jógyakorlatok kidolgozására szeretnének összpontosítani, hogy még hatékonyabban támogathassák a hallgatók mentális jóllétét.

Az SZTE-n már működő hallgatói jóllétet támogató programok és mentálhigiénés kezdeményezések mellett cél, hogy még inkább bekapcsolódjanak mentorprogramokba, specifikus, szabadon választható kurzusokat indítsanak a témában, és mélyebben integrálják a prevenció eszközeit a jelenlegi tantárgyak felépítésébe.


Iskola