A Budakeszi mellett fekvő több mint 300 hektáros terület Európa második legnagyobb vadbemutató kertjeként évtizedek óta a természet iránt érdeklődők kedvelt kirándulóhelye. A főváros közvetlen szomszédságából fakadóan évente rengeteg látogatót fogad, akik természetes, erdei környezetben, szabadon figyelhetik meg a hazai nagyvadfajokat egy kellemes séta közben. További vonzó tényező a szomszédos Budakeszi Vadaspark is, melynek környezeti nevelési tevékenysége egyedülálló értéket képvisel.
A térség kiemelt természeti és közösségi szerepére építve most átfogó fejlesztés indul, amely az örökerdőgazdálkodás bevezetésében úttörő szerepet játszó Pilisi Parkerdő szakmai irányítása mellett valósul meg. Az élőhelymegújítás hatásait a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának kutatói mérik és hitelesítik.
A beavatkozások célja, hogy a klímaváltozásnak ellenállóbb, változatosabb, ökológiailag gazdagabb erdő jöjjön létre. A 10 éves program 228 millió forintból, az OTP Bank támogatásával valósul meg, amely a fenntarthatóság iránti elkötelezettsége jegyében nemcsak pénzügyi forrással járul hozzá a célok eléréséhez, hanem aktív partnerként részt vállal a fejlesztések hatásainak nyomon követésében és ismertetésében is.
A természetvédelmi alapú erdőkezelés keretében sor kerül többek között az erdőszerkezet átalakítására, az invazív fajok visszaszorítására, új vizes élőhelyek – például kisebb tavacskák – kialakítására, valamint az erdőszegélyek rehabilitációjára.
Ezek a beavatkozások az OTP Bank támogatásával valósulnak meg, amely a zöld átállást célzó hosszú távú stratégiája részeként vállal szerepet a biológiai sokféleség megőrzését szolgáló természetközeli fejlesztésben.
A program részeként ökoturisztikai fejlesztések is megvalósulnak: megújulnak a sétautak és a népszerű kilátóterasz, új tanösvény létesül, valamint az erdei sportok szerelmeseinek különböző nehézségű futókörök is kialakításra kerülnek. A látogatók így interaktív, élményszerű módon kapcsolódhatnak a természethez.
„Napjaink egyik legnagyobb gazdasági és társadalmi kihívása a gazdaságok fenntartható átalakulásának levezénylése. Az átalakulás jelentős beruházásokkal és nagy finanszírozási igénnyel jár együtt.
A folyamat hosszadalmas, de kitartóan halad, az OTP Csoport tavaly év végéig több mint 1 000 milliárd forint finanszírozást nyújtott zöld beruházásokhoz a régióban. Az átmenet során még keletkező kibocsátást az erdők természetes módon beépítik, megkötik. A ma bemutatott együttműködés keretében kézzel fogható lépést teszünk a bank működése során még keletkező környezetterhelés ellentételezésére” – mondta Pókos Gergely, az OTP Bank Zöld Program Igazgatóságának ügyvezető igazgatója.
A fenntarthatóság iránti elkötelezettségének jegyében a bank lehetőséget biztosít munkatársainak arra is, hogy önkéntes programokon keresztül személyesen is hozzájáruljanak az erdő megújításához.
„A városierdő szemléletű fejlesztés révén a Budakeszi Vadaskert nemcsak mintaterület lesz, hanem Budapest térségében a kikapcsolódás és az ökoturizmus új központja is. Az OTP Bankkal közös munkánk biztosítja, hogy a térség természeti értékeit hosszú távon is fenntartható módon őrizzük meg és gazdagítsuk” – emelte ki Reinitz Gábor, a Pilisi Parkerdő vezérigazgatója.
A program eredményeként a Budakeszi Vadaskert olyan fenntartható természeti térré alakul, amely gazdag élővilágnak, tartalmas kikapcsolódási lehetőségeknek és közösségi élményeknek ad otthont. A kezdeményezés jó példaként szolgálhat arra, hogy a városi erdőkezelés keretében miként valósulhat meg egy fővároshoz közeli erdőben a természetvédelem, az oktatás és az élményalapú erdőhasználat egysége – egy zöldebb, élhetőbb jövő érdekében.
Az oktatási funkció a környezeti nevelés különféle formáiban valósul meg: a fejlesztés részeként kiépített tanösvény, információs pontok és interaktív elemek segítik a látogatókat abban, hogy mélyebb ismereteket szerezzenek az erdei ökoszisztémákról és a természetvédelem fontosságáról.