A munkaerőpiac három meghatározó szegmensének főbb jellegzetességeit tekintették át a Hays szakértői, mielőtt a tanácsadó cég megjelentetné az idén jubileumi, 15. kiadásához érkező Salary Guide-ot, éves rendszerességű, a munkavállalók helyzetét és a béreket vizsgáló felmérését.

Itt az AI, hol az AI?

A Hays egyik fő megállapítása, hogy globális látképen már látszik, itthon viszont egyelőre még a mérnöki, az élettudományok, valamint a technológiai szektorban sem igazán érezhető az AI hatása. Miközben gyorsabbá és költséghatékonyabbá teszi a kutatási folyamatokat a gyógyszerfejlesztésben, javítja a diagnosztikai pontosságot, és lehetővé teszi a betegspecifikus kezelési tervek kidolgozását, az alkalmazása hatalmas költségekkel jár.

Ezért Magyarországon csak kevés cég engedheti meg magának az AI használatát, és ez ugyanúgy érvényes a mérnöki-termelési, valamint a technológiai területre is: ezeken is inkább a mindennapi teendőkben és kisebb feladatokban nyújt segítséget, ami érthetővé teszi, hogy a munkaerőpiaci vonzata egyelőre minimális.

Sokkal inkább érezhető a digitalizáció más formáinak hatása: a termelésben például a gyártás automatizálása számított központi témának a hazai vállalatoknál, gyakorlatilag mérettől függetlenül. Azzal pedig, hogy egyre több termelővállalat invesztált termelése automatizálásába, felrobbantotta a keresletet az ehhez értő szakemberek iránt. Hasonló erejű innovációként jelent meg ezen a területen a 3D nyomtatás is, amely szintén sok új munkahelyet hozott létre.

mesterséges intelligencia a munkaerőpiacon HR-ben

„Miközben az automatizálás szárnyalt, a nagy autógyártók sorra húzták be a kéziféket, ami a termékszámok és a megrendelések mellett a foglalkoztatási mutatókra is hatással volt” – mondta Katona Tibor, a Hays Hungary kereskedelmi igazgatója. Hozzátette: mindezekhez az is hozzájárult, hogy az elektromos autózáshoz kapcsolódó fejlesztésekre, termékekre lényegesen kisebb volt az igény a vártnál.

Változó generációs igények…

Miközben a technológiai szektorban Magyarország továbbra is közkedvelt régiós célpontja a multinacionális cégeknek, amelyek az elmúlt években is sok kompetenciát és központot hoztak ide, a gyártásban más a helyzet: a termékfejlesztés területén kevés új nagyvállalati szereplő jelent meg, így az itteni kkv-k maradtak többségben.

Márpedig ez a cégkategória nem a legvonzóbb a munkaerőpiacon növekvő arányban megjelenő Y és Z generációs munkavállalóknak. Ők sokkal jobban artikulált elvárásokkal rendelkeznek, mint az idősebb korosztályokhoz tartozók. Egyfelől azokat a munkaadókat preferálják, ahol több fejlődési lehetőséget látnak, ahol a jövőbe mutató kompetenciákat tanulhatnak meg, ahol digitalizáltabb a munkakörnyezet – és ahol nagyobb függetlenséget kapnak a munkában.

mesterséges intelligencia használata a magyar munkaerőpiacon

Ez minimum heti több napra kiterjedő home office lehetőséget jelent, de a technológiai szektorban sokan kifejezetten teljes távmunkát keresnek. Ez pedig nem egyszerű elvárás egy olyan munkaerőpiacon, ahol egyre több munkaadó követeli meg a teljes visszatérést az irodába.

…bekeményítő munkáltatók

A gyógyszeripar és az orvosi eszközök szektora azon üdítő kivételek közé tartozik, ahol nem látni az erőlködés nyomait, hogy minél több legyen a kötelező irodai jelenlét. Ez arra utal, hogy ezek a szereplők képesek voltak megőrizni a rugalmasságukat a pandémia lecsengését követően is, ráadásul ez már komoly versenyelőnyt is jelent a számukra.

Sok fiatal munkavállaló ugyanis keményen ragaszkodik az otthoni munkavégzés lehetőségéhez: amennyiben aktuális munkáltatójuk szigorít ezen a téren, a többség nem tud és nem is akar azonosulni a változásokkal. „Mivel maradnak a piacon olyan munkaadók, ahol a home office továbbra is a céges kultúra része marad, a szigor főleg a fiatalabb munkavállalóknál nyirbálhatja meg a hűségfaktort” – fogalmazott Seres Tamás, a Hays Hungary mérnöki, ingatlan- és építőipari divíziójának vezetője. Szerinte ez akár odáig vezethet, hogy egy ilyen lépés tehet valakit passzívból aktív álláskeresővé.

Az otthoni munkavégzés korlátozása ugyanúgy taszítja a fiatalabbakat, mint a túlzott szervezeti merevség. Ők ugyanis minél gyorsabban és minél magasabbra akarnak jutni a ranglétrán. Bérelképzeléseik mellett akár hosszú távon is kitartanak, és több időt szánnak lehetőségeik felmérésére, hogy végül egzisztenciálisan is elégedettek legyenek. Ilyen feltételek mellett pedig nem minden munkáltató képes rajthoz állni a tehetségekért folytatott versenyben.


AI Mesterséges intelligencia