A Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában is jelen lévő INVIA az ország egyik meghatározó online utazásközvetítője, amely jelentős adatmennyiségre lát rá, így pontos képet kap arról, hogyan változnak az utazási szokások a régióban.
Tudatosabb tervezés, előre hozott döntések
Az év eleji időszakban a kínálat még teljes: több úti cél, több szállás és több indulási lehetőség érhető el. Ez megkönnyíti, hogy az utazók az elképzeléseikhez és költségkeretükhöz leginkább illeszkedő ajánlatot válasszák.
„Az év eleje következetesen a legjobb időszak a nyári utazások lefoglalására. Ennek oka egyrészt a szélesebb kínálat, másrészt a kedvezőbb árak” – mondta Jozef Zakar, az INVIA Magyarország és Szlovákia országigazgatója. Hozzátette: „A téli előértékesítési időszakban az utazásszervezők vonzó kedvezményeket kínálnak, miközben a választék még bőséges. Ahogy közeledik a nyár, a kapacitások csökkennek, az árak pedig jellemzően emelkednek.”
Nem csak ár, hanem biztonság és rugalmasság
A korai foglalás egyik legnagyobb előnye, hogy sok utazásszervező alacsony előleggel, valamint ingyenes lemondási vagy módosítási lehetőséggel kínálja csomagjait. Ez különösen a családos utazók számára jelent fontos biztonsági szempontot egy több hónapra előre tervezett nyaralás esetében. A megközelítés pedig egyértelműen működik, ugyanis a vállalat 5-8%-os növekedésre számít idén 2025 nyarához képest.
„Az early booking ma már nemcsak kedvezőbb árakat jelent, hanem tudatos döntést is. A magyar utazók egyre inkább előre terveznek, mert értékelik a nagyobb választékot, a rugalmas feltételeket és azt a biztonságot, amelyet egy jól felépített csomagos utazás nyújt” – hangsúlyozta Szokodi Béla, az INVIA kereskedelmi- és termékmenedzsere.
Európai csúcsszezon, gyorsan telő szállodák

A nyári szezon egész Európában csúcsidőszaknak számít. A szállodák és járatok kapacitása nemcsak a magyar, hanem más európai piacok kereslete miatt is gyorsan telik.
A pandémia óta egyértelműen nőtt az előretervezési hajlandóság: az utazók egyre tudatosabban foglalnak hónapokkal korábban, felismerve, hogy az utolsó pillanatban, különösen a családbarát szállodák esetében már nehéz megfelelő ajánlatot találni.
A gyerekklubbal, csúszdákkal, játszóterekkel vagy családi szobákkal rendelkező szállodák jellemzően elsőként telnek meg, ezért az early booking továbbra is a legbiztosabb választás.
Kedvelt nyári úti célok és rugalmas indulás
A nyári szezonban továbbra is Törökország, Görögország és Egyiptom számítanak a legnépszerűbb úti céloknak. Ezek az országok stabilan vonzzák a magyar utazókat jó ár-érték arányukkal, kiszámítható szolgáltatásaikkal és családbarát kínálatukkal.
Tavaly és idén is az egyiptomi Gurdaka, valamint a törökországi Side és Alanya volt a három legnépszerűbb helyszín, de a többi pozícióban látható egy kis átrendeződés. Egyiptomból Sarm es-Sejk, Görögországból Rodosz és Kréta, míg Spanyolországból Mallorca is bekerültek a top 10-be, míg a tavaly negyedik, Egyiptomban található Marsza Alam kikerült a listából, ahogy a hetedik helyen lévő, görögországi Zákinthosz is. Azonban, míg maguk a pozíciók és helyszínek valamennyire átrendeződtek, egyértelmű, hogy szigetekre és tengerpartra vágynak még mindig a legtöbben.
2026 tíz legnépszerűbb úti célja az INVIA adatai alapján
Az év eleji foglalási időszak további előnye, hogy több, a magyarok számára is könnyen megközelíthető külföldi indulási repülőtér is elérhető, például Bécs, Graz, Pozsony vagy Kassa, ami nagyobb rugalmasságot kínál az utazóknak a tervezés során. Az INVIA kínálatában idén már a Zöld-foki Köztársaságba és a törökországi Bodrumba induló utak is megtalálhatók.
Fontos is előre tervezni, ugyanis már 2025 végén 2026 nyarára készültek az emberek, és bár januárban kissé visszaesett az érdeklődés, utána ismét fellendült.
Több mint árkérdés
Az early booking nem pusztán az árakról szól. A korai döntés nagyobb választékot, kényelmesebb tervezést és nyugodtabb felkészülést jelent a nyári utazásra. Az INVIA tapasztalatai szerint a magyar utazók egyre inkább ezt a biztonságos, előrelátó megközelítést részesítik előnyben, egyre tudatosabban tervezve meg évüket, nem last minute alkukra csapva le, hanem biztonságot és stabilitást kínáló csomagokra összpontosítva, különösen akkor, ha a nyaralás a család minden tagjának szól.
Különösen érdekes az is, hogy szinte mindenki (84%) 8-13 napra foglal, ami az ideális nyaralási intervallumnak bizonyul: az ennél rövidebb (1-6 nap, 5%; 7 nap, 7%) vagy hosszabb (14 nap, 3,5%) időtartamokra jóval alacsonyabb az igény.
A csomagok térnyerését támasztja alá az is, hogy a foglalók háromnegyede (közel 78%) all inclusive utazásokban vesz részt, ami a napi három étkezés mellett egyéb lehetőségeket is kínál. Ez szintén ideális családosoknak és azoknak, akik előre szeretnék letudni étkezési költségeiket.
A második legnépszerűbb megoldás a fél-panzió (13%), ahol a szállás reggelit és vacsorát biztosít, a napi étkezést pedig a vendégek maguk oldják meg. Ez akkor jó opció, ha a szállodán kívül tölti a napokat valaki, kirándulva vagy utazgatva. Szinte azonos megoszlású pedig a kizárólag reggeli vagy az étkezés nélküli opciók száma (4% és 5%).
A különböző étkezési típusokat kínáló foglalások megoszlása százalékosan az INVIA adatai alapján
A számok tehát rávilágítanak arra, hogy egyre népszerűbbek a korai foglalások, és azok körében is a több szolgáltatást kínáló csomagok. Az emberek szeretnék betervezni utazásaikat, a helyszínen pedig kevésbé foglalkozni a logisztikával ahhoz, hogy a legtöbbet hozzák ki nyaralásukból.

















