Ablakcsere télen - nem olyan sok idő, mint gondolnád!

Az ablakcsere folyamata nem olyan sok idő, mint ahogy ezt a legtöbben gondolnák, ugyanis ma már egy nagy, családi ház ablakcseréje akár 1-2 nap alatt is kész lehet. A másik aggodalom, ami jellemző az emberekre téli ablakcsere során, az az, hogy a ház pillanatok alatt kihűl, így a házban olyan hideg lesz, mint kint, emellett pedig a hideg hőmérséklet miatt a fűtésszámla is megugrik. Ma már bárki kérheti az ablakcserét úgy, hogy az ablakos szakemberek helyiségről helyiségre haladjanak a bontással és beépítéssel, így mindig csak az adott szoba fog lehűlni, nem a teljes ház.

Így amennyiben télre tervezed a nyílászáró cserét, választhatsz, hogy az gyors, ámde kevésbé energiatakarékos megoldással akár 1-2 nap alatt a helyükön legyenek új ablakaid, vagy pedig ennél kicsit több időt vegyen igénybe az ablakcsere, viszont ne emelkedjen meg a fűtésszámla, illetve ne fagyoskodjanak az otthon tartózkodó családtagok sem.

Ablakcsere télen - ezek a legfontosabb teendők!

A legfontosabb, ablakcsere során érdemes figyelembe venni, az az ablakok körüli tér kipakolása, szabadon hagyása, illetve az adott helyiségben lévő apróbb tárgyak elpakolása, az érzékenyebb berendezések letakarása. Mindezt azért érdemes megtenni, hogy a szakemberek elegendő térrel rendelkezzenek egy ablakcseréhez, valamint azért, hogy az ablakcsere során képződő finom por ne szálljon a sérülékenyebb tárgyakra, bútorokra.

Érdemes mindenképp egyeztetni az ablakos céggel, hogy a kibontott ablakok az ablakcsere után el lesznek-e szállítva. A legtöbb esetben a cég vállalja a kibontott ablakok elszállítását, viszont amennyiben nem, erről Neked kell gondoskodni.

Ablakcsere támogatás 2021 januárjától

Több ablakos cégnél fordul elő, hogy elérhető ablakcsere támogatás 2021 januárjától vagy épp kedvezményekkel igyekszik erősíteni a kapcsolatot és a bizalmat a cég és a megrendelők között, így érdemes ezeket az alkalmakat figyelni. Sok cég a téli időszakban leszállítja nyílászáró csere árait, így ebben az időszakban olcsóbb lesz az elavult, régi ablakok szebbre és újabbra cserélése.

Van olyan cég, ahol igénybe vehető egyfajta ablakcsere támogatás 2021 januárjától, amely egy vissza nem térítendő, állami támogatás, sőt, egyes cégek még ezen felül is adnak kedvezményeket. Érdemes figyelni ezeket a lehetőségeket, ugyanis sokat spórolhatunk rajta!

A téli ablakcsere tehát nem kivitelezhetetlen, sőt akár még olcsóbb is lehet most, ha igénybe veszel ablakcsere támogatást 2021-ben. A nyílászáró cserével nem csupán az ablakcserével tudsz most spórolni, ugyanis az új, megfelelően hőszigetelő ablakok hatása egészen biztosan meglátszik a fűtésszámládon is!


Otthon