A csillapított bevezető, a tisztazónás vízkivétel, a szifonos túlfolyó, a szintérzékelés vagy a vezérlés első hallásra apró kiegészítőknek tűnhetnek, pedig mindegyik egy-egy konkrét problémára ad műszaki választ. Dienes Gábor, a vízgépészettel foglalkozó HYDROKING ügyvezetője szerint éppen ezért az esővíz-hasznosító rendszerre  nem alkatrészek halmazaként, hanem egymásra épülő, komplex rendszerként érdemes tekinteni.

Így vagy úgy, de egyre több háznál, épületnél jelenik meg az esővízgyűjtés. A legegyszerűbb megoldáshoz valóban elegendő lehet egy eresz alá állított hordó vagy tartály. Ha azonban az összegyűjtött vizet rendszeresen, nagyobb mennyiségben, esetleg az épületen belül is szeretnénk hasznosítani, már egészen más műszaki feladatról beszélünk.

Hogy épül fel a rendszer?

A főbb elemek szerepe nem is lehet kérdéses: szükség van egy megfelelően méretezett esővízhasznosító tartályra a tetőről érkező víz szűrésére, hiszen az esővízzel együtt por, levél, pollen és más szennyeződések is érkezhetnek. Ha pedig az összegyűjtött vizet nem egyszerűen kimerjük a tartályból, hanem például a WC-hez, mosógéphez vagy az öntözőrendszerhez is szeretnénk eljuttatni, a feladathoz megfelelő esővízhasznosító szivattyúra  és víznyomásra is szükség van. Arról, hogyan jut el az összegyűjtött víz a tartályból a felhasználási helyekre, ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Már ezeknél az alapvető elemeknél is kiderül, hogy egyetlen komponens hiánya vagy nem megfelelő kiválasztása hatással lehet az egész rendszer működésére. De mi a helyzet azokkal az alkatrészekkel, amelyekről sokkal kevesebbet hallunk?

A csillapított bevezetés, a tisztazónás vízkivétel, a szifonos túlfolyó, az automatikus frissivóvíz-utántöltés és az elkülönített csapadékvíz-nyomócsőhálózat ugyancsak fontos rendszerelemek. Ezek azok a nélkülzhetetlen „kellékek”, kiegészítők, amelyek nélkül nem működne jól a teljes esővízhasznosító rendszer.

Mi történik a vízzel a tartályban?

A szűrés után a tartályba jutó víz még tartalmazhat olyan finom szennyeződéseket, amelyek idővel leülepednek. Ha a beérkező víz nagy energiával áramlik a tartályba, felkavarhatja az alján összegyűlt üledéket. A csillapított bevezetés  feladata ennek mérséklése: úgy segíti a víz bevezetését, hogy az minél kevésbé zavarja meg a tartályban kialakult állapotot.

Ha pedig már arra törekszünk, hogy az üledéket ne kavarjuk fel, az sem mindegy, honnan vesszük ki a felhasználásra szánt vizet.

A tartály alján összegyűlő üledék és a vízfelszín között található az a vízzóna, ahonnan célszerű a szivattyú számára vizet vételezni. Ezt szolgálja a tisztazónás vízkivétel, illetve az úszó szívócsővel kialakított vízkivétel: ennek segítségével nem a tartály aljáról, az üledék közeléből, hanem a tisztább vízrétegből kerülhet tovább a víz a fogyasztási pontok felé.

A csillapított bevezetés és a megfelelő vízkivétel tehát nem pusztán két apró szerelvény. Együtt abban segítenek, hogy a tartályban lévő víz minőségét megőrizzük, és minél kevesebb szennyeződés jusson tovább a rendszerbe.

A túlfolyó sem csak arra való, hogy kifolyjon rajta a víz

Az esővíz-hasznosítás egyik alapvető sajátossága, hogy a rendelkezésre álló víz mennyiségét nem mi szabályozzuk. Nagyobb esőzéskor megtelhet a tartály, a további csapadéknak pedig valahová távoznia kell. A túlfolyás útját ezért már a rendszer tervezésekor meg kell határozni.

Könnyű lenne azt gondolni, hogy ehhez elegendő egy egyszerű cső. Egy megfelelően kialakított HYDROKING Multisiphon   azonban ennél jóval több feladatot lát el.

A szifon kialakítása segít eltávolítani a vízfelszínen összegyűlő könnyű szennyeződéseket, például a pollent vagy más uszadékot. A vízfelszínen természetes módon kialakuló vékony hártya megszakításával a víz természetes oxigéncseréjének fenntartásához is hozzájárul, ami segíthet abban, hogy a tárolt víz hosszabb ideig megfelelő állapotban maradjon.

Emellett a rendszernek kívülről érkező szennyeződésekkel szemben is védelemre van szüksége. A rágcsálózár azt akadályozza meg, hogy a túlfolyó irányából állat jusson a tartályba, a beépített visszafolyásgátló pedig – csatornahálózatba történő bekötés esetén – a visszaáramlás irányából érkező szennyeződések ellen nyújt védelmet.

Vagyis a szifonos túlfolyó nem egyszerűen a felesleges víz elvezetését oldja meg: több ponton is hozzájárul a tartályban tárolt víz minőségének megőrzéséhez és védelméhez.

Megfelelő helyszíni adottságok mellett a felesleges víz például esővíz-szikkasztó rendszerbe vezethető. Így a tárolókapacitáson felüli csapadék egy részét sem feltétlenül kell elvezetni a területről: helyben tarthatjuk és visszajuttathatjuk a talajba.

És mi történik, amikor nem esik?

Amikor hetekig nem esik, és a tartályban elfogy a felhasználható víz, az nem csak az épületen belüli felhasználásnál (például WC-öblítésénél) jelent problémát, hanem a kerti öntözésnél is. Ilyenkor jelentős komfortnövelő tényező lehet, ha a vízellátás automatizált, és száraz időszakban sem kell kézzel beavatkozni vagy másik vízforrásra átállni.

Itt kap szerepet a szintérzékelés, a vezérlés és az automatikus frissivóvíz-utántöltés. A HYDRO-MAT ivóvíz-utántöltő egység rendszerbe illesztésével a vízellátás teljesen automatizálható: amikor van elegendő esővíz, azt használja a rendszer, amikor pedig a rendelkezésre álló mennyiség nem elegendő, az utánpótlás automatikusan biztosítható.

Mindezt úgy kell megoldani, hogy az esővíz- és az ivóvízhálózat biztonságosan elkülönüljön egymástól: a két hálózatot nem lehet egyszerűen összekötni.

A felhasználó szempontjából mindennek éppen az a lényege, hogy ne kelljen az időjárást figyelve kapkodni, csapokat nyitni-zárni vagy egyik vízforrásról a másikra kézzel átállni. Egy megfelelően kialakított rendszer ezt a feladatot automatikusan elvégzi.

A „kellék” nem feltétlenül kiegészítő

Ha valamit kelléknek vagy kiegészítőnek nevezünk, könnyen valamilyen opcionális extrára gondolunk. Egy műszaki rendszerben azonban nem az alkatrész mérete vagy látványossága határozza meg a jelentőségét, hanem az a feladat, amelyet ellát.

esővíz hasznosító rendszer működésének folyamatábrája

A csillapított bevezető segít megakadályozni az üledék felkavarását. A megfelelő vízkivétel lehetővé teszi, hogy a tisztább vízrétegből vételezzünk. A multiszifon nemcsak a felesleges víz útját biztosítja, hanem a vízminőség megőrzésében és a tartály védelmében is szerepet kap. A szintérzékelés, a vezérlés és az automatikus utánpótlás pedig arról gondoskodik, hogy a rendszer akkor is kényelmesen használható maradjon, amikor átmenetileg nincs elegendő esővíz.

Ezek az elemek egy átlagos családi ház esővíz-hasznosító rendszerének teljes költségéhez képest nagyságrendileg 10–15 százalékot képviselhetnek. Jelentőségük azonban ennél jóval nagyobb lehet: hozzájárulnak a tárolt víz minőségének megőrzéséhez, a rendszer védelméhez, és lehetővé teszik az automatizált működést.

Ezért amikor egy rendszer költségeit próbáljuk optimalizálni, érdemes feltenni a kérdést: biztosan azokon az elemeken érdemes megtakarítani ezt a 10–15 százalékot, amelyek a teljes rendszer vízminőségét, védelmét és használati komfortját alapvetően befolyásolják?

Egy jól kialakított esővíz-hasznosító rendszer  értékét ugyanis nem önmagában a tartály, a szivattyú vagy bármely más alkatrész adja. Az számít, hogyan működnek ezek együtt rendszerként.

Forrás és a képek: szunyoghcontent.hu