Jelentős mértékben nőtt a Hiflylabs árbevétele 2024-ben, ráadásul egyre többen dolgoznak Magyarország vezető mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalatánál – derült ki a vállalat közleményéből.
A cégcsoport a mesterséges intelligencia robbanásszerű fejlődésére számít a következő időszakban. A legfrissebb trendek szerint az AI-projektek egyre gyorsabban térülnek meg a cégeknek, amelynek köszönhetően jelentősen csökken a dolgozók munkaterhelése.
A világgazdasági kihívások közepette is jelentősen növelte bevételét és létszámát a legnagyobb magyar tulajdonú üzleti intelligenciával és adatelemzéssel foglalkozó tanácsadó cég, a Hiflylabs – derült ki a vállalat közleményéből. 2024-ben várhatóan 4,3 milliárd forintos árbevételt ér el az adattanácsadó cégcsoport, ami 40%-os növekedést jelent az előző évhez képest.
A generatív mesterséges intelligencia előretörésének, illetve a vállalat növekvő megrendelésszámának köszönhetően januárra 230 főre nő a dolgozói létszám.
A cégcsoport organikus növekedésének üteme összemérhető a generatív mesterséges intelligenciával foglalkozó nagyobb nemzetközi vállalatokéval. „Az általunk szállított megoldásokat szinte minden iparágban alkalmazzák, a pénzügyi szektortól kezdve az agráriumon és az energiaiparon át az e-kereskedelemig” – mondta el Virág Zsolt, a cég igazgatóságának elnöke.
A budapesti mellett londoni és bécsi irodát is működtető IT-projektcég árbevételének 40 százaléka külföldről, főként észak-amerikai és nyugat-európai ügyfelektől származik. A cég több hazai blue chip adatvezéreltségének kialakításában, illetve a legújabb AI-alapú modellek alkalmazásában is nagy szerepet tölt be.
A vállalat szakértői úgy vélik, hogy a generatív mesterséges intelligencia fejlődése jövőre legalább olyan ütemben zajlik majd, mint idén. Ebben a helyzetben pedig minden vállalatnak tartania kell a lépést a globális versenytársakkal. A globális AI-beruházások 2024-ben 13,8 milliárd dollárra nőttek, ami hatszorosa az egy évvel korábbi 2,3 milliárdnak. Ráadásul ma már a vállalatok 91%-a rendelkezik mesterséges intelligencia bevezetési tervvel, szemben a 2023-as 50%-kal.
„A Hiflylabs-nél a generatív AI legújabb vívmányait ötvözzük a gépi tanulás és az adattudomány bevált módszereivel, illetve az alkalmazásfejlesztéssel, hogy még jobb válaszokat adjunk az üzleti kihívásokra” – hangsúlyozta Virág Zsolt. „Azokban az iparágakban járunk az AI-megoldások fejlesztésének élén, amelyek globálisan is a legtöbbet költik a technológia integrációjára, ilyen a pénzügyi szektor vagy az egészségügy” – tette hozzá.
Egyre több kutatás jelenik meg, amelyek szerint a cégek arról számolnak be, hogy a munkavállalók termelékenysége akár meg is duplázódhat a generatív AI bevezetése után, vagyis a dolgozók ugyanannyi idő alatt kétszer annyi munkát tudnak elvégezni. A cégek háromnegyede mostanra mérhető megtérülést tud felmutatni a generatív mesterséges intelligencia alkalmazásaiból, ami óriási javulás az egy évvel korábbi, kevesebb mint 10%-os arányhoz képest.
A vállalat szerint azoknál a cégeknél, ahol a következő években teret nyernek az AI-megoldások, jelentős mértékben csökken az emberek munkaterhelése és a vállalatok költsége, amely pozitívan hat a profitabilitásra. Azzal számolnak, hogy a kereslet a következő időszakban is növekedni fog az AI-fejlesztések iránt, így a vállalat egyre több dolgozó felvételét prognosztizálja. A mesterséges intelligencia egyre hatékonyabban fog tudni számítógépes rendszerekkel és digitális eszközökkel együttműködni.
A 2025-ös év trendje lehet, hogy az AI egyszerre kezel szöveget, képet, hangot, illetve videót, ami lehetővé teszi a különböző típusú információk integrálását, miközben több, különböző AI-rendszer együttműködésével lehetséges lesz, hogy közösen oldjanak meg feladatokat.
Mestersges intelligencia hírek