A különleges, terepgyakorlattal egybekötött kurzust az SZTE TTIK Földrajz- és Földtudományi Intézet Geológia Tanszéke hirdette meg az ott tanuló nappali és levelező rendszerű képzésben részt vevő BSc-s és MSc-s hallgatói - például földtudomány, földrajz, környezetmérnök szakosok - számára.
Az ókori görögök is tudták, hogy a tudomány egyik legalapvetőbb vizsgálati módszere a megfigyelés, az érzékszervi tapasztalás. A Szegedi Tudományegyetem Földrajz- és Földtudományi Intézet hallgatóinak a 2024/25-ös tanév tavaszi félévében volt lehetőségük arra, hogy a hellén tudósokhoz hasonlóan a természetben gyűjtsenek információkat. A GeoKéktúra elnevezésű, terepgyakorlat formájában lebonyolított kurzusért 2 kreditet kaptak a hallgatók.
A GeoKéktúra speciálkollégium a maga nemében egyedülálló kezdeményezés az országos felsőoktatásban, a tematikájában és a lebonyolítási módjában is. Tematikáját a GeoLitera kiadó által 2024-ben kiadott „Geokéktúra – Az Országos Kéktúra földtudományi értékei” című kötet alapján határoztuk meg.
Egy-egy tájegység földtudományi - földtani, felszínalaktani, víztani-vízföldtani, talajtani - értékekben gazdag kéktúra-útvonalainak végigjárása a célunk. Lebonyolítási módjában pedig azért különleges, mert a hallgatóság nagy zsákkal a hátán, geológuskalapáccsal az oldalán gyalogolta végig az adott útvonalat, szakmai előadásokat hallgatva, valamint ásványokat, kőzeteket, ősmaradványokat gyűjtve közben – mondta el Veress Zsolt, az SZTE FFI oktatója, a könyv szerzője.
A 3 napos geokéktúrázás helyszíne a Cserhát hegység keleti tájegysége volt, ahol Mátraverebély és Hollókő között közel 50 kilométert gyalogolhattak végig a földtani érdekességekre éhezők.
A terepen végzett megfigyelések során a hallgatók közvetlen tapasztalatot szerezhetnek a geológiai jelenségekről, a kőzetekről, ásványokról és a földfelszín formáiról. Ezáltal fejlődik a kritikus megfigyelőképességük, amely elengedhetetlen a komplex földtudományi problémák megértéséhez és elemzéséhez.
A terepi munka során a hallgatók szembesülnek azokkal a kihívásokkal, amelyek a valós kutatási helyszíneken adódnak, így kénytelenek önállóan gondolkodni és kreatív megoldásokat találni – olyan kompetenciákat, amelyek a későbbi szakmai pályafutásuk során elengedhetetlenek – hangsúlyozta Prof. Dr. Pál-Molnár Elemér, az SZTE FFI intézetvezető egyetemi tanára.