A három nap során a kiállított művek megtekintése mellett lehetőség nyílik a galériákkal, művészekkel és szakemberekkel való személyes találkozásra, valamint műtárgyak vásárlására is, miközben tárlatvezetések, szakmai és közönségprogramok, valamint gyermekfoglalkozások színesítik a programot. Újdonságokban sem lesz hiány: idén először a képzőművészethez szorosan kapcsolódó kreatív területek is nagyobb hangsúlyt kapnak, a design és a divat mellett pedig nagyszabású kortárs ékszerkiállítás is várja a látogatókat.

Különleges kortárs művek a Bálnában

A Budapest Contemporary idén is széles válogatást kínál a hazai művészeti szcéna alkotásaiból, a legjelentősebb hazai kortárs galériák részvételével.

Az acb Galéria standján többek között Nemes Csaba alkotásaival találkozhat a közönség, akinek művei olyan jelentős nemzetközi intézmények gyűjteményében is megtalálhatók, mint a párizsi Centre Pompidou és a bécsi Albertina. Az Einspach & Czapolai Fine Art egyik kiemelt projektjeként a látogatók bepillantást nyerhetnek Dezső Tamás 2026 novemberében, a Paris Photo keretében megvalósuló önálló bemutatójának anyagába. Külön hangsúlyt kap Iványi László munkássága is: a Franciaországban kibontakozó életmű darabjait a közelmúltban a Magyar Nemzeti Galéria önálló kiállításon mutatta be a Nemes Galéria közreműködésével. 

A képzőművészeti válogatás mellett egy különleges fotógyűjtemény is bemutatkozik a Bálnában. Kertész Csaba gyűjteménye a magyar és nemzetközi zenei élet meghatározó alakjait idézi meg eredeti, korabeli felvételeken. Liszt Ferenc, Kodály Zoltán, Bartók Béla, Fischer Annie és Kocsis Zoltán mellett Igor Stravinsky, Yehudi Menuhin és Pablo Casals is feltűnik a fotókon.

A koncertfelvételek mellett próbákon, szállodákban és fogadásokon készült ritka pillanatképek engednek betekintést az 1950-es és 1970-es évek zenei világába.

Kiemelt területen mutatkozik be a Horn Collection is, ahol Horn Péter műgyűjtő válogatásán keresztül két különböző generációhoz tartozó alkotó festői világa találkozik. Váli Dezső évtizedek óta a műterem belső terét kutatja, míg Király György festményeinek kiindulópontját a csendéletek és az asztalon elrendezett hétköznapi tárgyak adják.

Bár más-más generációt és látásmódot képviselnek, mindkettőjük műveiben a látható világ egyszerű elemei válnak belső tapasztalatok hordozóivá.

A KÉPEZŐ Galéria a művészet és a társadalmi szerepvállalás kapcsolatára helyezi a hangsúlyt: standján egy jótékonysági aukció anyagából összeállított válogatás lesz látható. A bemutatott művek globális és társadalmi kérdésekkel, napjaink dilemmáival és az emberi lét aktuális kérdéseivel foglalkoznak, az aukció bevétele pedig a KÉPEZŐ nonprofit edukációs programjait és a gyermekek művészeti nevelését támogatja.

A galériák mellett a MOME is visszatér: az egyetem Média Design szakos hallgatói saját munkáikkal mutatkoznak be, lehetőséget teremtve arra, hogy a látogatók a fiatal művészgeneráció alkotásaival is találkozhassanak.

Design, divat és ékszer: új területek a BCT-n

A képzőművészeti kínálat mellett idén a design, a divat és az ékszerművészet is hangsúlyos szerepet kap. A több mint 400 négyzetméteren berendezett „A gyűjtő otthona” egy valódi életteret idéző enteriőrben mutatja meg a design és a művészet együttélését. Kortárs és vintage bútorok, lakáskiegészítők, fiatal magyar designerek tárgyai, virágiinstallációk és különleges lámpák kerülnek párbeszédbe képzőművészeti alkotásokkal. A teret Osvárt Judit designszakértő és Tóth Tímea enteriőrstylist közösen álmodták meg.

A divat területén a KATA SZEGEDI márka olyan alkotókkal lép párbeszédbe, akik különböző médiumokon keresztül gondolkodnak formáról, tárgyról és képről. Nemes Márton képzőművész, Jelen Ádám fényképész és Sáfrán Anett keramikus munkái mellett a márka táskakollekciójának egyes darabjai is megjelennek a Benus Dani és Szegedi Kata közös koncepciója alapján létrejövő installációban.

A Testközelben / Close to the Body című kiállítás pedig a kortárs ékszer sokféleségét, művészi szabadságát és a testhez fűződő különleges kapcsolatát helyezi középpontba. A Spengler Katalin által kurált válogatás húsz magyar alkotó munkáit mutatja be, és két mini retrospektív kiállítással külön figyelmet szentel Fábián Veronika és Vági Flóra, a magyar kortárs ékszerművészet két nemzetközileg is meghatározó alkotója munkásságának.

Tárlatvezetések kicsiknek és nagyoknak

A Budapest Contemporary célja, hogy a művek bemutatásán túl közelebb is hozza a képzőművészetet a látogatókhoz. A három nap során ezért szakértői tárlatvezetések, gyermekprogramok és rendhagyó közönségprogramok is segítik a kiállított alkotások felfedezését.

A BCT tárlatvezetéseit idén is a KÉPEZŐ Galéria szervezi. A felnőtteknek szóló vezetéseket Bán Blanka művészettörténész és Tomcsányi Sári esztéta tartja, akik a művek mögött rejlő gondolatok, összefüggések és történetek megismerésében segítik a látogatókat. A délelőtti felnőtt tárlatvezetésekkel párhuzamosan a gyerekek is saját vezetésen vehetnek részt. Pető Boglárka művészetpedagógus kérdésekkel, kreatív feladatokkal és közös gondolkodással vezeti be őket a kiállított alkotások világába, játékos felfedezéssé alakítva a vásár bejárását.

A tárlatvezetéseken a vásár látogatói ingyenesen vehetnek részt, a férőhelyek korlátozott száma miatt azonban előzetes regisztráció ajánlott a hello@kepezo.hu e-mail címen. A pontos időpontok a Budapest Contemporary weboldalán érhetők el.

Rendhagyó tárlat Kajdi Csabával és Soós Nórával

Mit lát ugyanabban az alkotásban egy képzőművész és egy content creator? Október 4-én, vasárnap 13 órától Kajdi Csaba tartalomgyártó és Soós Nóra képzőművész rendhagyó tárlatvezetésre hívják az érdeklődőket, ahol a művek nemcsak statikus kiállítási tárgyak, hanem beszélgetések, személyes benyomások és izgalmas gondolatok mentén kelnek életre. A kötetlen, inspiráló program során a résztvevők felfedezhetik, hogyan találkozik a művészi látásmód a kortárs kultúrával, és hogyan születhetnek új értelmezések egy-egy alkotás kapcsán.

A részvétel a vásár látogatói számára ingyenes, azonban a férőhelyek száma limitált, ezért előzetes regisztráció ajánlott a hello@kepezo.hu e-mail címen.

The Art Affair: Budapest Contemporary x W Budapest

A BCT programja idén a Bálnán kívül is folytatódik. A Budapest Contemporary és a W Budapest együttműködésében szeptember 28. és október 10. között kéthetes installáció költözik a W Budapest tereibe, amelyhez október 7-én különleges esemény kapcsolódik a W Lounge-ban, ahol a művészet, a divat és a zene találkozik.

Az est vendége Harvey Ambomo, nemzetközileg ismert DJ és a DEDICATE Magazine Editor-at-Large-ja, aki többek között a Párizsi Divathéten is fellépett már headliner DJ-ként. A vendégek a DEDICATE Magazine legújabb lapszáma mellett Françoise Gilot Floating Paintings című alkotásait is megtekinthetik az Einspach & Czapolai Fine Art galéria közreműködésével a Budapest Contemporary részeként.