A csúcstechnológiás eszköz lehetővé teszi, hogy az egyetemi kutatóközpontok és vállalati fejlesztőcsapatok teljes emberi méretű roboton, az emberek számára kialakított munkakörnyezetben teszteljék saját robotikai és mesterségesintelligencia-megoldásaikat.

Az INFUZE Robotics, a Unitree hivatalos magyarországi képviselete Magyarországon is megkezdte a Unitree H2 forgalmazását. A 182 cm magas, mintegy 70 kilogrammos robot lábanként hat, karonként hét, a derékrészen három, a fejnél pedig két szabadságfokkal rendelkezik, amelyek az emberi mozgáshoz közelítő járást, fordulást és hajlást tesznek lehetővé. A H2 megjelenésében is közelebb került az emberhez, bionikus arca az emberi arcvonásokat idézi.

Mozgásvezérléstől a mesterséges intelligenciáig

A H2 fejlesztői változatai elsősorban egyetemi és akadémiai kutatásokhoz, valamint vállalati innovációs projektekhez kínálnak platformot. A kutatók valós roboton tesztelhetik mozgásvezérlési algoritmusaikat, kísérletezhetnek megerősítéses gépi tanulással, és fejleszthetik a két kar összehangolt használatát. A rendszer távoli irányítással, azaz teleoperációval kapcsolatos fejlesztésekre is használható.

A platformon mesterségesintelligencia-modellek működése is vizsgálható, így a fejlesztők közvetlenül tesztelhetik, hogyan kapcsolódik össze a környezet érzékelése a robot mozgásával és tárgykezelésével. A fejbe épített nagy látószögű binokuláris kamera és az opcionális LiDAR a környezetérzékelés fejlesztéséhez biztosít adatokat. A LiDAR-rendszer háromdimenziós érzékelése autonóm navigációs és térképezési kísérleteket is lehetővé tesz.

„A H2 megjelenésével egy teljes emberi méretű, nagy teljesítményű humanoid fejlesztési platform válik elérhetővé Magyarországon.

Ez lehetőséget ad a hazai egyetemeknek, kutatóhelyeknek és vállalati fejlesztőcsapatoknak arra, hogy saját megoldásaikat valós méretű roboton, emberek számára kialakított környezetben teszteljék: például azt, hogyan érjen el egy munkafelületet, hogyan fogjon meg és helyezzen át tárgyakat, vagy hogyan használja összehangoltan a két karját. Így a fejlesztések során az emberi mérethez igazodó távolságok, magasságok és tárgyelrendezések is figyelembe vehetők” – mondta Körömi János, az INFUZE Robotics ügyvezető igazgatója.

A bemutatómodelltől az AI-fejlesztő platformig

A Unitree H2 három fő konfigurációban érhető el. A H2 Basic elsősorban technológiai bemutatókhoz és mozgásdemonstrációkhoz készült. A H2 EDU Standard már saját robotikai megoldások fejlesztésére is használható, támogatja a szoftverfejlesztői eszközkészlet, az SDK használatát, és külön fedélzeti számítógépet biztosít a felhasználói fejlesztések futtatásához.

A sorozat legnagyobb számítási teljesítményű változata, a H2 PLUS Smart gyárilag NVIDIA Jetson Thor modullal és 128 GB memóriával érkezik. Ez nagyobb mesterségesintelligencia-modellek helyi, folyamatos felhőkapcsolat nélküli futtatásához biztosít számítási kapacitást.

Az EDU Standard és a PLUS Smart különböző robotkezekkel is felszerelhető. Az egyszerűbb megfogóktól az érintésérzékelésre is képes három- és ötujjas kezekig többféle megoldás választható, amelyekkel összetettebb tárgykezelési és kétkezes feladatok is fejleszthetők.

Nagy teljesítményű, továbbfejleszthető rendszer

A robot szerkezete repülőgépipari alumínium, titánötvözet és nagy szilárdságú műszaki műanyag felhasználásával készül. A karok csúcsnyomatéka 120 Nm, a lábaké 360 Nm, egy kar névleges terhelhetősége megközelítőleg 7 kilogramm. Az intelligens akkumulátor mintegy háromórás üzemidőt biztosít. A mozgásvezérlő algoritmusok vezeték nélküli OTA-frissítéssel bővíthetők, így a robot képességei a beszerzést követően is továbbfejleszthetők.

Magyarországi beüzemeléssel és fejlesztési támogatással

Az INFUZE Robotics az értékesítés mellett a megfelelő konfiguráció kiválasztásában, a rendszerintegrációban és a beüzemelésben is támogatást nyújt, valamint operátorképzést biztosít a felhasználók számára.

A kutatási és fejlesztési felhasználás mellett a H2 technológiai bemutatókon, rendezvényeken és vállalati prezentációkon is látványos szereplő lehet. A robot ezekre az alkalmakra bérelhető is.

A H2 különböző konfigurációi már megrendelhetők Magyarországon, hivatalos hazai indulóára bruttó 16 990 000 Ft. Az aktuális készletről, a várható szállítási időről és a bérlési lehetőségekről az INFUZE Robotics ad tájékoztatást.