Kutatások igazolják, hogy a vesén túl más szövetek is hosszabb távú memóriát hordoznak. Ilyen az úgynevezett epigenetikus izommemória a vázizomzatban, amely segít a sport kihagyása utáni gyorsabb regenerációban.

Hasonló jelenség az immunrendszer „képzett immunitása” (Trained Immunity), ahol egy korábbi fertőzés tartósan átprogramozhatja a csontvelő őssejtjeit, harciasabb immunsejteket termelve. Emellett az epigenetika kutatja a transzgenerációs traumák hatásait is, vagyis azt, hogyan befolyásolhatják a felmenők súlyos élményei az utódok biológiai folyamatait.

„A sejtes memória felfedezése sokak fantáziáját megmozgatta, hiszen ez új megvilágításba helyezi azt is, ahogyan a traumákról gondolkodunk. Valószínűleg új utak nyílhatnak a gyógyításban, és új módszerek is születhetnek” – fogalmazott Pinezits Csaba, a Lélektisztító nevű traumaoldó módszer kidolgozója. „2024-ben a New York University kutatói például azt találták, hogy agyon kívüli, úgynevezett nem neuronális sejtek is képesek hasonló tanulási mintázatokra, mint az idegsejtek” – tette hozzá.

A trauma, mint élettani esemény

A koncepció szerint a trauma nem elsősorban pszichés sokk, hanem egy olyan élettani esemény, amely a szervezetben „kötött működést” hoz létre. Nemcsak a katasztrófák számítanak traumának: a test számára minden olyan helyzet az lehet, ahol az érzelmi intenzitás átüti a fiziológiai határokat, mint például egy gyerekkori veszteségélmény, egy fogászati beavatkozás, egy műtéti stressz vagy akár egy oltás. A szakember elmondása szerint évek óta képesek megtalálni és feloldani a problémát okozó traumákat, aminek következtében a testben visszaáll az egyensúly.

„A Lélektisztító egy ötlépéses energetikai kezelés, amelynek célja a testben tárolt traumák azonosítása és feloldása. A terapeuta a kezelés során a kliens testének energiaáramlására fókuszál. A folyamatban először a probléma külső okait vizsgálják meg, majd a traumákat keresik meg és oldják fel, ami után egy csakra- és mezőtisztítás, végül pedig egy utókezelés következik. Ehhez a folyamathoz mágnest is használnak, és a kineziológiával is vannak közös alapjaik” – magyarázta Pinezits Csaba.

A szakember és csapata hangsúlyozza: a Lélektisztító nem minősül egészségügyi szolgáltatásnak, nem diagnosztizál és nem gyógyít betegséget!

A saját lányát akarta visszakapni

A módszer hatásosságát elsősorban személyes történetek igazolják, reprezentatív klinikai vizsgálat nem áll rendelkezésre.

„A lányunk egy védőoltás után jelentkezett központi idegrendszeri akadályozottság miatt elvesztette a beszédkészségét, és nem ismert meg senkit, még a szüleit sem. Én vissza akartam őt kapni. Később a gyógyszerek hatására hihetetlenül agresszív lett. Ma viszont ott tartunk, hogy nem kap pszichiátriai gyógyszereket, jól van, és elképesztő fejlődés indult meg. Nekem a legnagyobb eredmény az, amikor reggel odabújik mellém, és azt mondja: apa, szeretlek.”

Pinezits Csaba beszámolt egy arcbénulásos esetről is, ahol a páciens hónapokig tartó orvosi kezelés után kapott egy traumaoldást, és állítása szerint „másnapra teljes egészében helyreállt”.

„A célom az, hogy minél több ember megtanulja ezt a technológiát, és visszakapja az életét. Így egy kicsit jobb legyen a világ” – fogalmazott.