Ma reggel 1,167 körül jár az EURUSD kurzusa, mintegy 0,7 százalékkal erősebb szinten áll a tengerentúli deviza, mint a csütörtöki kereskedés elején.
Pénteken az USA júniusi költségvetési egyenlege kerülhet fókuszba – vámbejelentések mellé – magyar idő szerint az esti órákban.
EURHUF árfolyam: 399-nél a kurzus
A hazai devizapiacon a csütörtökön ismét benézett 399 alá a forint az euróval szemben. Ezzel négyhavi csúcsát közelíti a magyar deviza.
Továbbra is a carry az úr a forint esetében, amit jól jelez, hogy a lengyel zlotyval szemben is nagyjából nyolc havi csúcsait kóstolgatja a PLNHUF árfolyama.
Ma reggel 399-nél kezdi a kereskedést az EURHUF kurzusa. A következő héten egyedül a májusi béradatok jönnek ki, más érdemi adat nem érkezik itthon, így a nemzetközi színtérre figyelhet elsősorban a magyar piac is.