A programot igénylők átlagéletkora mindössze 24 év, ami jól mutatja, hogy a konstrukció elsősorban a pályakezdők pénzügyi önállósodását segíti.
Fontos szintet lépett át az államilag támogatott munkáshitelek állománya a K&H-nál – közölte a pénzintézet. A hitelkonstrukció célja, hogy támogassa a fiatal felnőttek elindulását a munka világában, legyen szó az első lakásbérlésről, költözésről, eszközbeszerzésről vagy a munkába állás kezdeti költségeiről.
Ötezer és húszmilliárd felett
A munkáshitel összege 500 ezer és 4 millió forint között lehet, az összeget 2–10 év alatt kell törleszteni, az állami kezességvállalás mellett biztosítja a kedvezményes feltételeket. Az egyetlen kötelező teher a 0,5 százalékos éves kezességvállalási díj, ami a tőketartozás után fizetendő.
A K&H kalkulációi alapján egy 2 millió forintos hitel esetén a havi törlesztőrészlet nagyjából 17 ezer forint, míg egy 4 millió forintos hitel esetén körülbelül 34 000–35 000 forint lehet, 10 éves futamidő mellett. Mivel a kamatot az állam fizeti, a törlesztések kizárólag a tőke és a kezességi díj alapján alakulnak.
A több mint 5200 megkötött K&H-s munkáshitel-szerződés eredményeként 20,5 milliárd forintot helyezett ki a K&H az érintetteknek. Ebből az is látszik, hogy a legtöbb igénylő a legmagasabb, 4 millió forintos összeget igényelte.
Fontos pillér
„A munkáshitel valódi segítséget jelent azoknak a fiataloknak, akik a munkába állás időszakában szeretnének biztonságos anyagi háttérrel elindulni. Az első lakhatás, költözés vagy munkakezdés költségei komoly kihívást jelentenek, ezért ez a konstrukció az önállósodás egyik kulcsa lehet” – mondta Molnár Gergő, a K&H Bank lakossági marketing vezetője.
A K&H tapasztalatai szerint a munkáshitel iránti érdeklődés az év második felében tovább erősödhet, ahogy a nyári munkavállalás után egyre többen lépnek tartós munkaviszonyba. A program egyszerre illeszkedik a fiatalok életkezdési igényeihez és a kormányzat azon céljához, hogy stabil, magyarországi megélhetést és munkavállalást támogasson a 20–25 éves korosztályban.