Falusi katona első levele a bevonulás után:
Kedves anya és apa!
Jól vagyok, remélem, ti is.
Mondjátok el Zsolt bátyámnak, meg Elemér bátyámnak, hogy a Magyar Határőrség mérföldekkel jobb, mint az öreg Márton bácsinak dolgozni.
Mondjátok meg nekik, hogy csatlakozzanak, amilyen gyorsan csak tudnak, mielőtt minden hely betelik.
Kicsit ideges voltam eleinte, mert ágyban kellett maradni egészen reggel 6-ig, de már túl vagyok rajta és tetszik, hogy tovább allhatok, mint szoktam.
Mondjátok meg Zsoltnak és Elemérnek, hogy amit reggeli előtt tenni kell, az nem több, mint rendbe rakni az ágyat, meg kifényesíteni pár dolgot.
Nem kell moslékot adni a disznóknak, takarmányt behordani, darát keverni, fát hasogatni, tüzet rakni. Gyakorlatilag semmit se kell csinálni.
Borotválkozni azt kell, de az se túl rossz, mert van melegvíz.
A reggeli bőviben van olyanoknak, mint gyümölcslé, gabonapehely, tojás, szalonna, stb., de elég gyenge a normális kaját tekintve, mint pl. krumpli, sonka, sültoldalas, rántott hús, sült padlizsán, sütemény.
De mondjátok meg Zsoltnak és Elemérnek, hogy le lehet ülni két városi fiú közé, mivel azok csak kávén élnek.
Az ő kajájukkal, meg a sajátunkkal aztán már ki lehet bírni délig, mert akkor újra enni adnak.
Nem csoda, hogy ezek a városi fiúk nem sokat bírnak gyalogolni.
Naponta kimegyünk "erőltetett menetre", ami az őrmesterünk szerint hosszú gyaloglás, hogy megkeményítsen bennünket.
Ha úgy gondolja, ám legyen, nem az én dolgom, hogy mást mondjak, de ezek az "erőltetett menetek" kb. olyan hosszúak, mint a postaládánk a tanyánktól.
Aztán persze a városi fiúknak feltöri a bakancs a lábát, és mind teherautón megyünk vissza a laktanyába.
A vidék szép errefelé, de félelmetesen lapos.
Az őrmester egyébként olyan, mint a tanár az iskolában, állandóan kötözködik. A százados olyan, mint az iskolaigazgató.
Az őrnagyok és ezredesek csak mászkálnak erre-arra és ráncolják a homlokukat.
Egyáltalán nem zavarnak senkit.
A következőtől biztosan halálra röhögi magát Zsolt és Elemér bátyám:
Elkezdtem kapni a kitüntetéseket a lövészeteken, fogalmam sincs, hogy miért.
A célpont közepe majdnem akkora mint egy mókus feje, és nem mozog.
Ráadásul vissza sem lő, mint nálunk a Fischer fiúk.
Csak kényelmesen feküdni kell, és eltalálni a fekete kört.
Még csak nem is nekünk kell betölteni a töltényeket: kapjuk dobozszám.
Aztán itt van ez közelharc gyakorlatnak nevezett dolog.
Birkózni kell a városi fiúkkal.
Nagyon vigyáznom kell velük, mert igen könnyen törnek.
Ez egyáltalán nem olyan, mint amikor otthon az öreg bikával birkózunk.
Úgy néz ki, hogy én vagyok a legjobb, kivéve Pál Csabit, aki Egerből jött.
Őt csak egyszer vertem meg.
Ugyanakkor vonult be mint én, de én csak 64 kiló és 152 cm magas vagyok, ő meg 136 kiló és 190 cm.
Bárhogy is, mondjátok el Zsoltnak és Elemérnek, hogy siessenek és jöjjenek, mielőtt más fickók megneszelik ezt a jó helyet!
Ha további laza, vicces olvasnivalóra vágysz, akkor kattints ide!
