Mentális energia? Az mi?

Bármilyen hihetetlen, csak az agy önmagában több energiát használ fel, mint az összes többi szerv együtt. Ez persze nem is annyira meglepő, ha jobban végiggondoljuk, hiszen maga az agy irányítja az egész testünket és azon belül is minden szervünket. Mivel a testünk nem képes hosszú távon energiát raktározni, így annak folyamatos pótlására van szükség, aminek jelentős részét az agy el is vonja. 

Tehát hiába légy bár nagyon művelt, olvasott és roppant szellemes, ha az agyad éppen nincsen a topon, akkor mindezek nem fognak megmutatkozni. Aludjunk eleget, fogyasszunk megfelelő ételeket!

Mit tehetünk a mentális egészségért?

A legalapvetőbb dolog, amit a mentális energiánkért tehetünk, az a kiegyensúlyozott és optimista életszemléletet. Hiába ér bármilyen negatív hatás, tudatosítani kell magunkban, hogy semmi nem tart örökké, azaz mindent túl lehet élni. Célszerű elsősorban mindig a megoldásra koncentrálni. Ha valami hosszú időn keresztül nyomaszt, akkor az többségében azt jelenti, hogy valamilyen módon, de nem jó úton járunk. Pontosan ilyen a másoknak való megfelelési kényszer is, hiszen ezáltal elnyomjuk a saját vágyainkat azért, hogy egy másik ember elismerését kivívjuk. 

Ugyanilyen fontos önmagunk megismerése is, azaz nem szabad elnyomni a vágyat, hogy egy kicsit egyedül, csendben, magunkban elmélkedjünk. Éppen ezért, amikor csak tehetjük, figyeljünk arra, hogy magunkban keressük elsődlegesen a változást, és ha tudjuk, mit szeretnénk, akkor induljunk el az arra vezető úton. Ugyanilyen lényeges, hogy semmiképpen ne sürgessük a döntést, sem pedig a megvalósulást, mivel semmi sem megy azonnal, magától, mindennek időre van szüksége ahhoz, hogy kiforrja magát. 

Amit tehetünk még

Az egyik legfontosabb, amit tehetünk, az az elegendő alvás. Persze vannak életszakaszok, amikor nem tudjuk teljesíteni a szervezetünknek megfelelő alvási mennyiséget, de ettől függetlenül törekedni kell arra, hogy az alvás minőségi legyen, ne csak mennyiségi. 

Ugyanilyen lényeges az egészséges táplálkozás, azaz lehetőség szerint ne a finomított és feldolgozott termékekből nyerjük az energiát, mert az csak rövid időre szól. A rendszeres mozgás és a stressz hiánya ugyancsak hozzájárul a jó szellemi teljesítőképességhez. Az adrenalinszint növelése nem csak különböző mesterséges készítményekkel érhető el, hanem nagyon jó tud lenni egy kis sport a szabadban. Végül pedig az egyik legfontosabb a megfelelő mennyiségű lazítás és pihenés, amire mindig kell, hogy jusson elegendő idő. 


Egészség