A kiszámíthatatlan infláció, a gyenge forint, az árstopok megszűnése egy hónap múlva, és a rezsiemelés mind-mind olyan bizonytalan pénzügyi helyzetet teremt, hogy az a biztos, ha előre bevásárolunk és beszerezzük az ajándékokat. Korainak tűnhet, azonban az ősz kezdete a tökéletes időpont az előkészületek megkezdéséhez. 

Rengeteget spórolhatunk, ha nem hagyjuk az utolsó pillanatra az ünnepi készülődést. 

Eljött az augusztus vége, végetért a naptári nyár. Bár még négy hónap van hátra az évből, a 2022-es ősz rengeteg magyar életében nyit most új fejezetet, melyben a spórolásé lesz a főszerep. Október 1-ig már csak egy hónap van hátra, onnantól már az árstop sem enyhít majd a kíméletlen élelmiszerinfláción, az üzemanyagárak az egekbe szöknek, és valamiből az emelt rezsit is fizetni kell - ezek a változások hirtelen sok háztartást hozhatnak nehéz anyagi helyzetbe. Ezért most rendkívül fontos, hogy előre tervezzünk a kiadásainkkal az elkövetkező időszakban: olyanokkal, mint az őszi-téli cipő és ruhavásárlás, szükséges felújítási költségek, tüzelővásárlás, vagy akár a karácsonyi kiadások.


A legtöbbek számára biztosan korainak hangzik augusztus végén, hogy már most kezdjünk el készülődni a karácsonyra - azonban valójában, főleg a jelenlegi válsághelyzetben egyáltalán nem az. Rengeteg olyan költség merülhet fel a következő időszakban, amire nehéz, vagy nem lehet felkészülni.

  • mennyivel fog drágulni a bevásárlás,
  • hogy alakul a benzinár,
  • Sikerül-e majd spórolni a rezsivel,
  • mennyi lesz a gáz,
  • áramszámla télen?

Ezek mind olyan költségek, amelyeket megpróbálhatunk kiszámítani előre - érdemes már most félretenni a téli kiadásokra, amennyit csak lehet! - viszont pontosan nem fogjuk tudni. Lesznek viszont olyan kiadások, amelyekkel előre számolhatunk, mint a karácsonyi ajándékok és egyéb költségek.

Egyáltalán nem ördögtől való már most megtervezni, hogy kinek milyen ajándékot szánunk, és az mennyibe fog kerülni. Minél előbb elkezdjük a tervezést, annál előbb láthatjuk, nem futunk-e túl a keretünkön, annál több időnk lesz megtalálni a legjobb árat, lecsapni az akciókra. Még arra is lehet időnk, hogy kitaláljuk, honnan szerzünk pénzt a várható kiadásokra. Ráadásul nemcsak az ajándékokat, hanem más kellékeket is beszerezhetünk előre jóval olcsóbban, hogy decemberben már csak hátradőlve várhassuk az ünnepeket, és ne kelljen stresszelnünk vásárláson, kiadásokon.

A Pénzcentrum egy korábbi szavazásán az derült ki, hogy olvasóink egyharmadának minden! stresszforrást jelent karácsonykor. Az olvasók 13 százalékának a zsúfolt üzletek jelentették a legnagyobb kihívást, 11 százalék pedig a kiköltekezést jelölte meg legnagyobb stresszfaktorként. További 9 százalék az ajándékvásárlást érezte a legnehezebbnek, és 4 százalék számára a sütés-főzés, menü megtervezése okozta a legtöbb stresszt - tehát az előre tervezéssel nemcsak pénz, hanem rengeteg stresszt is megspórolhatunk magunknak. A mentális egészségünkre pedig különösen érdemes lesz ügyelni, hogy ne gyűrhessen le bennünket év végén sem a kiégés, szorongás, depresszió!

1. Írd össze az ajándéklistát, a menüt és egyéb kiadásokat!


Az első lépés, hogy kitalálod, kinek akarsz idén ajándékot venni, és hogy mi legyen az.

Ez nem olyan feladat, amit fél óra gondolkozással, kutakodással a neten meg lehetne oldani, általában több időre van szükség, mire a megfelelő ajándék az ember eszébe, ezért kell ezzel kezdeni. Természetesen meglehet, hogy már van elképzelésünk róla, mire lehet szükség - új biciklire, telefonra, laptopra, bundazoknira, gyapjútakaróra, stb. Írjunk össze minden ötletet, alternatívát, ami csak eszünkbe jut.

Ne csak az ajándékokra gondoljunk.

Ha a családi szokások pl. azt kívánják, hogy szenteste halászlé legyen a menü, nem kell megvárni a decembert a halvásárlással. A halakat legfeljebb 3, a csirke-, sertés-, marhahúst 4 hónapig ajánlott a fagyasztóban tartani, tehát ha még ősszel (lehetőleg az árstop feloldása előtt) beszerezzük az alapanyagokat, a fagyasztóban bőven elállnak karácsonyig. Így a decemberi drágulást és a sorban állást is kibekkelhetjük, és már erre sem lesz gondunk. Ehhez azonban tudnunk kell, mit akarunk főzni!

Érdemes lehet szanálást rendezni a karácsonyfadíszek, ünnepi dekorációk között is, és végiggondolni, szükség lehet-e bármire. Sokan lehetnek, akik eddig is gondolkodtak már műfenyő vásárlásán fenntarthatósági, illetve költségcsökkentési okokból. Lehetséges, hogy eljött az idő a váltásra, hiszen ki tudja, milyen horror áron lesznek majd az igazi fenyők 2022-ben. A műfenyőt pedig bármikor, akár holnap is megvehetjük, csak a döntést kell meghozni.

2. Határozd meg a keretet, számold ki beleférsz-e


Mindig érdemes húzni egy határt, amelynél több pénzt nem szánunk az ünnepekre, akkor sem, ha úgy érezzük muszáj lenne.

Fontosabb dolgokra, az alapvető szükségletekre kell elsősorban gondolni, és ha lehet, spórolni, mint feleslegesen költekezni. 2020-ban átlagosan 52 300 forint volt az ajándékokra szánt keret egy felmérés szerint, 2021-ben ez az összeg már meghaladta a 60 ezer forintot (60 411 Ft). A karácsonyi ajándékokra szánt kiadás így az egy háztartásra vetített átlagos, nettó, havi jövedelem – akár– 17%-át is jelenthette tavaly, ráadásul a keret közel 28%-át a gyerekek ajándékaira szánták a magyarok. Idén feltehetően többet költünk majd átlagosan, hiszen az árak jelentősen emelkedtek.

Azt mindenki maga tudja, érzi, mekkora kiadást engedhet meg magának. Mindenesetre az előre meghatározott keret, akár egy külön erre a célra fenntartott persely megóvhat a túlköltekezéstől. Karácsonykor egyébként is az üzletek, cégek arra próbálják ösztönözni a lakosságot, hogy költsenek - valakit nem lehet erre rávenni, másokat viszont könnyű vásárlásra csábítani. Mindenesetre könnyebb ellenállni, ha az embernek fix tervei vannak, hogy mire mennyit tervez költeni.

Hogyha megvan az ajándék- és bevásárlólista, akkor már csak az árakat kell megbecsülni, és összevetni a meghatározott kerettel.

Hogyha már a listák alapján túlléptük a keretet, akkor érdemes lesz elkezdeni gondolkodni, hogyan csökkenthetnénk a kiadásokon, vagy hogyan lehetne nagyobb keretünk. (Pl. még van idő rá, hogy eladjunk pár dolgot az ünnepek előtt, így szerezve pénzmagot a vásárláshoz.)

3. Csökkentsd a költségeket


Először is a karácsonyi sütés-főzés kellékeit érdemes beszerezni, főként amíg az árstop tart. Hogyha a menüt már előre kigondoltuk, nem jelenthet problémát, hogy megvegyünk előre minden alapanyagot, ami addig eláll. Természetesen nem mindent tudunk megvenni előre, viszont legalább - a már kész listánk alapján - azzal a kiadással is előre kalkulálhatunk.

Érdemes lehet figyelni az árak alakulását, ha valamilyen nagyobb értékű ajándékra vadászunk, és rászánni az időt, hogy megtaláljuk a legjobb árat. Az árösszehasonlító oldalakon láthatjuk, hol vehetjük meg ugyanazt a terméket a legjobb áron, illetve figyelést is beállíthatunk rá, amely jelez, ha csökken az ár. Ezenkívül ne feledkezzünk a Black Fridayről sem, amely már nem is egy nap, hanem gyakran egy egész hétvége, vagy több egymást követő péntek. Itthon is kezd meghonosodni a Cyber Monday is, mely szintén sok akciót kínált az eddig években. Ezekre tudatosan érdemes készülni.

Most még belefér az időbe, hogy a külföldi rendelések is megérkezzenek időben.

Gyakran azzal is spórolhatnák, ha külföldről rendelünk, viszont sokan azért nem kockáztatnak, mert nem biztos, hogy időben megérkezik az ajándék. Főként novembertől, amikor jellemzően a szállítási idők megnyúlnak.

A kiadásokból azzal is faraghatunk, ha kiszállítás helyett - megintcsak időt áldozva - magunk megyünk el az ajándékért. Ha több dolgot is rendelnénk egy online piactérről, várjuk össze a rendelnivalókat, hogy csak egyszer kelljen fizetni a szállításért. Eleve választhatunk úgy ajándékot, hogy nem sok különböző helyen, hanem egy helyről vesszük meg azokat, pont az előbbi okból.


4. Ne vegyél, csinálj


Sokszor az a gátja, hogy házilag készített ajándékot adjunk, hogy már nem férne bele a decemberi rohanásba a kézműveskedés. Ha viszont már szeptemberben kitaláljuk, mit akarunk készíteni, biztosan lesz rá időnk, hogy el is készítsük. Sok családban szokás például, hogy tárgyi ajándék helyett süteményt ajándékoznak - az élelmiszer egyébként is jóval nagyobb érték idén, mint bármikor - egy szépen becsomagolt bejgli, kuglóf, kalács, pannetonne, vagy aprósütemény-válogatás, esetleg egy mézeskalácsház lapjai készre sütve, amit már csak össze kell állítani, igazi ajándék tud lenni.

A kreatívak, kézügyességgel, fantáziával rendelkezők szinte bármit csinálhatnak: családi társasjátékot, horgolt takarókat, gyertyát - nemcsak szép, hanem a rezsit csökkentheti -, könyvjelzőt, könyvtámaszt, fényképalbumot, játékokat a kicsiknek, stb. Ügyeskezűek összeszerehetnek pl. egy házi matatófalat a legkisebbeknek, de sok más dolgot is lehet barkácsolni otthon, ami igazi ajándék kisebb és nagyobb gyerekeknek, vagy akár felnőtteknek.

Érdemes idén újra elővenni az ajándékkosarak ötletét is.

Ahelyett, hogy egy erőltetett ajándékot adnánk valakinek muszájból, állítsunk össze ajándékkosarat - ezt minél előbb megtesszük, annál kevesebbe is kerül, és a házi készítésű összeállítás nem csak olcsóbb, mint a kész, hanem személyre is szabható. Decemberben bizonyára a legtöbben örülnének egy csomagnak, amiben kávé van, forrócsoki, tea, vagy más kedvelt ital, rágcsálni valók, vagy sütemény, húsimádóknak kolbász, sonka, stb., édesség, vagy akár C-vitamin stb. A kosarakat úgy alakíthatjuk, amilyen életmódot az ajándékozott követ, vagy amilyen ízlése van, biztosan hasznos, nehéz vele mellényúlni.

5. Ez az ünnep más lesz, mint a többi


2020-ban az ünnepet beárnyékolta a koronavírus járvány, sokan nem találkozhattak szeretteikkel, nem ünnepelhettek nagy családi körben, ha betartották az általános ajánlásokat. Akkor igazán felértékelődtek a családi, baráti kapcsolatok: rádöbbenhettünk, hogy nem az ajándék értéke, nagysága számít igazán karácsonykor, vagy hogy kirepedt-e a bejgli, megint görbe-e a fa. Érdemes visszagondolni a járvány alatt szerzett tapasztalatokra, és úgy készülni a 2022-es évre.

Többet adhatunk azzal például egy drága ajándéknál, hogyha minőségi időt töltünk együtt. Mindig gondoljunk bele, mi esne jobban a gyerekeknek, nagyszülőknek - egy drága ajándék, vagy egy program, élmény, közös kiruccanás (amelyről esetleg felvétel is készül) -, vagy mire van szükségük, mire vágynak igazán. Lehetséges, hogy a nagyinak most igazán egy új energiatakarékos hűtőre vagy új bojlerre lenne szüksége - ezt összedobhatja a család, a sok erőltetett, haszontalan ajándék helyett. Csak túl kell lépni azon, hogy illik-e ilyesmit ajándékba adni, és meg kell beszélni előre ezeket a dolgokat. Idő még bőven van!

Lehetséges, hogy a gyerekek inkább egy X-boxra vágynának, miközben téli ruhára, vagy egy laptopra lenne szükségük a tanuláshoz. Ideje megértetni velük, hogy nincs mindenre keret. Ettől persze kisebb meglepetésről lehet szó, de idén akkor is tanácsos spórolni, ha egyébként még megengedhetnénk magunknak sok mindent - hiszen nem lehet tudni, meddig tart a spórolás időszaka.

Arról sem szabad elfeledkezni, hogy valakinek most nem ajándékra, hanem pénzre lenne szüksége decemberben.

Csakhogy ahogy kinő az ember az iskolás korból nemigen kap már pénzt ajándékba, pedig lehet, hogy 70 évesen nagyobb szükség lenne rá, mint 15 évesen. Nehéz viszont erről beszélni, hiszen az ember nem akarja megbántani sem a pénzajándékkal rokonait, rákérdezni kellemetlen lehet, sokan szégyenlik, hogy megszorultak. Ettől függetlenül 2022-ben érdemes leülni egymással és ezt is megbeszélni, nyugodtan, megfelelően felvezetve, még jóval karácsony előtt. Ha jobban bánunk egymással, odafigyelünk a másikra, a szükségleteire, tekintettel vagyunk az érzéseire az sokszor mindennél nagyobb ajándék.

6. Ajándékozz spórolást


Ha fontos neked, hogy szeretteidet se érje el az anyagi csőd, gondolkozz olyan ajándékokban, amellyel ők is spórolni tudnak. A tavalyi év nagy slágere volt pl. az air fryer, vagyis a forrólevegős sütő, a járvány első évében pedig a kenyérsütőgépek vezették a toplistákat. Egy-egy ilyen háztartási gép - 1000 forintos kenyér, 1400 forintos étolaj és a rezsiemelt gázárak mellett aranyat érhet. Akárcsak egy e-roller, amely az autózás alternatívája lehet.

Nem nagy tételt jelent egy egyszerű vízszűrő kancsó sem, de rengeteg palack ásványíz ára - és sok-sok műanyag hulladék - megspórolható vele. Aki szereti a praktikus holmikat, vagy most költözik kollégiumba, praktikus lehet (ahogy más alapvető konyhai felszerelések is).

Aki szeret olvasni, annak pár év alatt megtérülhet az e-book olvasó ára, ha pedig ajándékba kapja, akkor rögtön sokat spórolhat vele. Azonban nem is kell nagy dolgokra gondolni: egy-egy szép ablakba tehető párna, ami segít szigetelni, szintén praktikus ajándék lehet. Azzal viszont vigyázzunk, hogy nem mindenki szereti a praktikus ajándékokat, valakit könnyen meg lehet bántani velük. Ezért inkább olyannak adjunk spórolásra alkalmas ajándékot, aki ezt értékelni fogja.

7. Ne ronts a helyzeten


Idén nem csak a háború, az aszály is nagyban rásegített az árak elszállására. Az aszály pedig leginkább a klímaváltozásra vezethető vissza, aminek hátterében pedig nagyrészt emberi tevékenységek állnak. A jövőben, ha élhető bolygót, kiszámíthatóbb időjárást szeretnénk pusztító aszályok, villámárvizek, kiszáradó tavak, stb. helyett, érdemes fenntarthatóbban, környezettudatosabban élnünk, vásárolnunk. Ha nem is tudjuk visszafordítani ezzel azonnal, legalább lassíthatjuk a folyamatot, tehetünk a változásért. Érdemes ezt a szempontot karácsonykor is szem előtt tartani.

Hogyan lehet fenntarthatóbb az ünnep?

Először is környezetbarát ajándékokkal, csomagolóanyagokkal. Ügyeljünk arra is, hogy ne pazaroljuk az élelmiszert, és semmit ne vegyünk feleslegesen. Gondolkodhatunk nem tárgyi, hanem élmény-ajándékban is, illetve nem muszáj újonnan venni valamit. Rengetegen vesznek, adnak tovább használt dolgokat ajándékként. Nincs ebben semmi rossz, akinek fontos a fenntarthatóság, még értékelni is fogja.

8. Ajándék tartalékba


Visszakanyarodva ahhoz, hogyan spórolhatunk azzal, ha előre tervezünk, vásárolunk: nem kell az utolsó pillanatban, stresszesen impulzusvásárolnunk. A kapkodás, stressz rossz pénzügyi döntésekhez vezethet, például a spórolás ellentéte az utolsó pillanatban beszerzett túlárazott kényszerajándék. Ezt mindenképp elkerüljük, ha nem hagyjuk az utolsó pillanatra a vásárlás.

Bizonyára nem kevesen jártak már úgy, hogy valaki lemaradt a listáról. Ahol nagy a rokonság vagy váratlanul kiderül, hogy valaki beújított egy barátot/barátnőt, óhatatlanul is előfordulhat még a legjobb tervezőkkel is, hogy valakinek nem jut ajándék. Erre az esetre a legjobb tipp, ha előre veszünk egy bonbont és egy teljesen semleges, univerzális ajándékot (könyvet, puzzlet, ágytakarót, stb.), amit akár szívesen meg is tartanánk magunknak, ha úgy alakul. Ez a tartalék ajándék, ha valakinek nem kapunk már, vagy nem jut, vagy elfelejtettük.

Hogy ez mitől spórolás? Hiszen feleslegesen veszünk plusz egy ajándékot. Valójában nem felesleges, hiszen a könyv vagy takaró nem romlik meg, eláll következő szülinapig, vagy karácsonyig is, másrészt hogyha nem biztosítjuk be magunkat, valakinek az utolsó pillanatban kell ajándékot kajtatnunk. Az pedig, ahogy tisztáztuk, borítékolhatóan pénzkidobást szül - ezt spórolhatjuk meg magunknak.

+ 1 Adomány


Idén karácsonykor nagyon fontos lehet, hogy gondoljunk - a nagy spórolás közepette - a nélkülözőkre is. A cipősdoboz akciók, adománygyűjtések, élelmiszergyűjtések során segíthetünk, hogy másnak is egy fokkal jobb legyen az ünnep. Akár már most foghatunk egy vagy több cipősdobozt, és elkezdhetünk bele apránként pakolni kisebb-nagyobb dolgokat, hogy amikor eljön az ünnepi időszak, már csak be kelljen csomagolni és elvinni a megfelelő helyre.

 

(Forrás: Pénzcentrum)


Pénzügy Otthon