Vonnák Péter, az innoGold Pro ügyvezető-tulajdonosa, a workshop vezetője szerint a nyíregyházi rendezvény is ékes bizonyítéka annak, a kkv-szektorban is egyre többen ismerik fel a mesterséges intelligencia (MI) jelentőségét, és ha kell is ehhez bátorító támogatás, igyekeznek általa hatékonyabbá válni a hétköznapokban. 

„Még mindig nagyon sok a félelem, és az a baj, hogy ez ahhoz vezet, hogy még jobban lemaradnak azok, akik nem alkalmazzák a mesterséges intelligencia eszközeit, és nem élnek ezekkel a lehetőségekkel, de egyre több nyitottságot tapasztalok.” – mondta Nyíregyházán Vonnák Péter, marketing és MI szakértő, az innoGold Pro marketingügynökség vezetője, miután a PRIMOM Alapítvány által szervezett workshopon igyekezett eloszlatni a területtel kapcsolatos tévhiteket, és bemutatni a legújabb, marketingterületen jól hasznosítható trendeket. 

„Megnéztük, mik a legújabb trendek, milyen irányba tart az MI fejlődése, és olyan esettanulmányokat hoztam, amit a napi működésükbe be tudnak építeni a vállalkozások. Ilyen volt például a piacelemzés, termékfejlesztési ötletek mesterséges intelligencia alapú kutatása, elemzése, vagy például a tartalommarketing stratégia felépítése egyetlen videós tartalomból, de készítettünk komplett marketing tölcsért egy csalitermékkel is, ami a gyakorlati megvalósítás oldaláról közelítettünk meg.

Egy kvízzel zártunk minden egyes szekciót, ott felmérhették a tudásukat a vállalkozók, és én azt láttam, hogy nagyon szép számmal jól válaszoltak a kérdésekre, ami azt jelenti, hogy figyeltek az előadásra, és sok kérdés is volt, érdekelte őket a tartalom.” – összegezte tapasztalatait Vonnák, aki nagy pozitívumként élte meg a napot, nemcsak a jelenlévők létszáma, hanem érdeklődése, nagyfokú odafigyelése miatt is.

mesterséges intelligencia

A szakértő hangsúlyozta, a munkafolyamataikba a mesterséges intelligenciát beépítő vállalatok egyértelműen hatékonyabbá tudnak válni, ezért is hasznos minden olyan program és esemény, ahol friss és hasznos tudást szereznek a kkv-szektor szereplői ezen eszközökről. Az ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogyha valaki alkalmazni kezdi az MI-t, mennyire friss tudásanyag mentén teszi mindezt. 
„Már látszik, hogy a hatékonysága sokszorosára fog nőni.

De különbség van aközött is, hogy ki és miként használja a mesterséges intelligenciát. Nem elég csak azt mondani, hogyha mesterséges intelligenciát alkalmaz, akkor nő a hatékonysága, mert van különbség aközött – pont egy ilyen példa volt a mai nap –, hogy valaki gépelve pötyögi mondjuk a ChatGPT-nek az utasításokat, vagy valaki hangalapon kommunikál vele.

Utóbbi gyakorlatilag háromszor olyan mennyiségű tartalmat tud megadni az MI-nek, ezzel a tudásbázisát is tudja bővíteni, és hatékonyabb, eredményesebb végeredményt tud felmutatni az MI. Azt látom, hogy a napi szintű működésben, akár a kampánytervezésben, piacelemzésben, amit eddig napokba, hetekbe telt lekutatni – átnézni a weblapokat, átnézni tanulmányokat – azokat az információkat most gyakorlatilag 10-15 perc alatt be lehet gyűjteni és elemeztetni is” – tette hozzá. 

A program legfőbb célja a vállalkozók digitális érettségének elősegítése volt, ezt pedig sikeresnek ítélte a PRIMOM Alapítvány ügyvezetőigazgató-helyettese, Hargitainé Tolnai Andrea.

„A küldetésünk ebben a projektben, hogy a vállalkozóknak olyan információkat nyújtsunk, amivel segítjük az előrehaladásukat a területen” – fogalmazott, ebben pedig megítélése szerint kiemelt szerepet kell kapjon a mesterséges intelligencia, valamint az MI-eszközök felhasználása. 

A workshop másik szervezője, Mészáros Éva, a PRIMOM Enterprise Europe Network Irodájának vezetője, kiemelte a csütörtöki rendezvényen megismert lehetőségek remekül szolgálják azt a célt, hogy a hazai kis- és mikrovállalatok akár nemzetközi piacokra is be tudjanak törni.

„Elsősorban a vállalkozások nemzetközi kapcsolatainak bővítését szeretné elérni. Bízunk benne, hogy ez számos vállalkozó esetében sikerült már, és a további vállalkozók is kedvet kapnak hozzá. Elsődleges célunk a külpiacon való megjelenésük, vagy ha már a külpiacon vannak, akkor a külpiaci megjelenésüknek a tovább erősítése.

Ennek érdekében szervezünk szakmai programokat, továbbképzéseket, üzletember találkozókat, kiállításokat, és egyéb üzleti információkat is be tudunk szerezni bármely országból, bármilyen területen” – magyarázta Mészáros Éva.


AI Mesterséges intelligencia