Amikor valaki elektromos kétkerekű járműre szeretne váltani, elgondolkozik, hogy vajon milyen fajtát is válasszon. Sokan kérdezik, hogy mi a különbség az elektromos kerékpár és elektromos robogó között. Nézzük meg alaposabban!

Az elektromos kerékpár és az elektromos robogó összehasonlítása

Az kétségtelen, hogy mindkét jármű nagy segítséget nyújthat minden felnőtt korosztály számára, különösen a nyugdíjas rétegnek. Hiszen mi sem örömtelibb, mint érezni a szabadságot idősebb korban is, hogy el lehet menni egy bevásárlókörútra ugyanúgy, mint egy nagyobb kirándulásra.

Fiataloknak éppúgy jelenthet mindkét közlekedési eszköz vonzerőt, ugyanis rugalmasan használhatóak zsúfolt utcákon, gyorsan el lehet jutni általuk bárhová. Viszont ebből fakad már egy fő különbözőségük. Az elektromos robogót időről-időre tölteni kell. Tisztában kell lenni az akkumulátorának a teljesítményével ahhoz, hogy meg tudjuk állapítani, hogy hány km-es távolságra tudunk eljutni vele.

Pedállal is hajtható

Az elektromos kerékpároknak van egy hatalmas nagy előnyük. Ha a vázszerkezetre erősített akkumulátor történetesen lemerülne, akkor is minden bizonnyal van bennünk annyi szusz, hogy elkerekezzünk vele a kiszemelt célállomásig. Tehát a lényeg, hogy az elektromos kerékpár pedállal bármikor hajtható.

Következésképpen a villamos biciklihez nem kell jogosítvány sem, és fizetni sem kell a parkoláshoz, kerékpárutakon is lehet vele menni. Meg kell, hogy említsük, hogy bukósisak sem kötelező egyik kerékpárhoz, így ehhez sem, sajnos. Ettől függetlenül ez minden esetben javasolt! Kezelésük, fenntartásuk teljesen hasonló egy sima mezei kerékpárhoz, takarékos, praktikus eszközök.

A Gemini-Duo webáruház elektromos kerékpár választéka mindenkinek kínál megfelelő sporteszközt függetlenül attól, hogy ki mire szeretné használni. Bevásárláshoz kosaras változatot érdemes, hosszabb kiránduláshoz, ahol először autóval kell megtenni a bevezető útszakaszt, javasolt az összecsukható elektromos kerékpár megvétele.

Aktív pihenés minden korosztály számára

A kerékpározás az egyik legelterjedtebb szabadtéri sportolási forma és hazánkban is nagyon közkedvelt. Már kisgyermekkorban rá tudjuk szoktatni a lurkókat erre a hasznos mozgásformára, mely nemcsak az izmokat erősíti, hanem kedvezően hat a gerincünkre, csontozatunkra.

Elektromos kerékpár már gyerekeknek is elérhető, és bizony élvezetes lehet, amikor egy meredek emelkedőn nem kell feltolni a biciklit, hanem kapunk egy kis rásegítést. Az idősebbek számára pedig ismét elérhetővé válik egy olyan sport, amelyről korábban már lehet, hogy azt hitték, hogy le kell mondaniuk.


Egészség Sport