Az öt megatrend

1. Először, a vállalatok agilisabbá válnak. A foglalkoztatók egyre inkább felismerik, hogy akkor tudnak sikeresek lenni, ha a körülöttük lévő változások a saját munkaerejükben is megjelennek, (pl. azonnali visszajelzések megvalósítása, új célközönség megszólítása), és e folyamatokat rugalmasan, a lehető legjobb munkavállalói élmény biztosítása mellett tudják véghezvinni.

2. Másodszor, felértékelődik a tanulás szerepe. Ahogy a mesterséges intelligenciára egyre több unalmas rutinfeladatot lehet bízni, az alkalmazottak folyamatos képzése mind a cégek, mind a dolgozók szempontjából kulcsfontosságúvá válik. Ahogy egy globális felmérés is rámutat, az emberek a személyi problémák (pl. főnökkel való elégedetlenség) után a fejlődési lehetőségek hiánya miatt távoznak egy cégtől.

3. A harmadik világformáló trend a „külsősök” alkalmazása. Egyes felmérések szerint néhány éven belül a globális munkamennyiség felét határozott idejű szerződések alapján végzik majd el. Felértékelődnek a speciális képzettséggel bíró szakemberek, akik azonosítása, megnyerése, a cégbe való integrációjuk komoly kihívást jelent a vállalatok számára.

4. A negyedik a teljes átláthatóság. A közösségi média előretörésével, a digitális „lábnyomok” általánossá válásával eddig nem látott transzparencia valósul meg (pl. nyilvánossá válnak a fizetések, belső események), ami a vállalatokat az eddig jól bevált szabályzatok, gondolkodásmód átírására kényszerítheti.

5. Az ötödik a teljes inkluzivitás felé hajtja a munka világát. A vállalatok már másképp kell, hogy tekintsenek az új munkavállalók megszerzésére vagy az egyes munkakörök tartalmára.

Az öt megatrend öt kihívást is támaszt, amelynek a szervezetek a technológia alkalmazásával tudnak megfelelni-legyen szó akár a valós idejű értékelésekről, akár a karrierutak megtervezéséről, a rugalmas kompenzációs rendszerek bevezetéséről vagy a közösségépítésről – hangsúlyozta dr. Steven Hunt, az SAP SuccessFactors szenior alelnöke az előadásában.

A rendezvényen áttekintették továbbá a munka világára ható legújabb irányvonalakat (pl. művészet szerepe a munka világában, a teamcoaching alkalmazása a csoportkohézió erősítésére), a HR digitális átalakulásának legjobb gyakorlatait, valamint azt, hogy milyen lehetőségeket rejt a gépi tanulás a vállalatok számára.


Munka