Településhez kötött támogatások

Ha új településre költöznénk, érdemes utána járni, hogy az adott településen jár egy letelepedési támogatás, esetleg friss házasok kedvezménye, mely nem nagy összeg, de segíthet például az önerő megteremtésében a lakáshitelhez.

Erről mindig az adott település önkormányzatánál kell érdeklődni, hogy van-e ilyen, és hogy mik a támogatás feltételei. Az friss házasok támogatási összeg általában nem túl nagy, de vissza nem térítendő támogatás, így az önerőt könnyebb összegyűjteni. Ez a lehetőség nem minden településen és nem minden évben van, de érdemes utána járni.

Kisebb falvak esetében gyakori a letelepedési támogatás is. Ilyenkor az önkormányzat akár egy nagyobb összeggel is beszállhat az önerőbe, vagy a ház vételárába, ha megfelelünk a feltételeknek. Ezt a támogatást általában az adott település népességnövelésének céljából szokták kiírni.

Aki esetleg nem nagyvárosban, hanem kisebb településen szándékozik házat venni, érdemes ezt a lehetőséget is számításba vennie.

Kinek és mikor érheti meg a CSOK? 

A családok saját ingatlanhoz jutását az állam nagyban segíti. A CSOK, vagyis a Családi Otthonteremtési Kedvezmény is egy állami támogatás, mely vissza nem térítendő támogatást és kedvező lakáshiteli lehetőséget is biztosít.

A Családi Otthonteremtési Kedvezmény új lakás vásárlásához vagy építéséhez, illetve használt lakás vásárlásához vagy bővítéséhez használható fel. A felvehető támogatási és hitelösszeget a családban élő vagy előre vállalt gyermekek száma határozza meg, illetve az is lényeges kérdés, hogy használt vagy új ingatlanra kívánjuk-e költeni a támogatás, illetve a hitel összegét.

A CSOK már megszületett gyermekekre, illetve ha a házaspár egyik tagja 40 év alatti, akkor előre vállalt, még meg nem született gyermekekre igényelhető, ami Megelőlegezett családi otthonteremtési kedvezmény, más néven MCSOK. A két fajta kedvezmény kombinálható is, hiszen előfordulhat, hogy már van gyermek a családban, de több gyermeket terveznek, rájuk pedig érvényes lesz a MCSOK.

Amennyiben egy vagy több gyermekünk van, esetleg tervezünk még, érdemes utána járni, hogy mekkora kedvezményre vagyunk, leszünk jogosultak, mert a CSOK és az MCSOK nagyban megkönnyítheti a saját lakáshoz vagy családi házhoz jutást.

A CSOK mellett a falusi CSOK-ot is meg kell említeni. Ebben az esetben a tanya, birtokközpont vagy preferált kistelepülés területén lévő használt lakóingatlan vásárlására, bővítésére vagy korszerűsítésre költhető a támogatás összege.

A feltételek hasonlóak a CSOK használt ingatlanra vonatkozó támogatás feltételeihez. Ha falusi CSOK-ban gondolkodunk, mindenképp érdemes utána járni, hogy melyek a preferált települések, melynek listáját a kormányhivatal honlapján tudjuk megtekinteni.

Babaváró hitel lakásvásárlásra is költhető

A Babaváró hitel a gyermeket vállaló házaspároknak szóló támogatás, melynek segítségével akár 10 millió forint kamatmentes hitelhez juthatnak. A Babaváró hitel nem lakáshitel, hanem szabad felhasználású hitel, mely lakáscélra is költhető.

Ez egy olyan hitel, amit kedvező feltételekkel lehet visszafizetni, és a visszafizetést is el lehet halasztani, akár több évig is. A Babaváró hitel alapvető feltétel, hogy a feleség 18-41 év közötti legyen, viszont minden esetben házasnak kell lenni, és az és az egyik félnek minimum 3 év biztosítási jogviszonnyal kell rendelkeznie.

A Babaváró hitel futamideje 5-20 év között lehet, a törlesztő részlete pedig nem haladhatja meg a havi 50.000 forintot. A Babaváró hitel nagyon kedvező, ugyanis ha a párnak 5 éven belül legalább 1 gyermeke születik, akkor a hitel teljes futamidejére kamatmentessé válik a hitel, ráadásul 3 évre felfüggeszthetik a törlesztő részlet befizetését is.

A második gyermek megszületésével újabb 3 év haladékra lehetünk jogosultak, és a tartozás 30 %-át is elengedik. A harmadik gyermek megszületésével az egész fennmaradó tartozást elengedi az állam.

Amint az látható rengeteg támogatás és lehetőség függ a lakcímünktől és a jövőbeli terveinktől. Érdemes ezért leülni és megtervezni ezt a jövőt, átgondolni mit és hogyan csináljunk a pénzügyeink esetében. Segítségünkre lehet ebben egy bankfüggetlen pénzügyi tanácsadó, aki napi rutinjával és tapasztalatával segít a különböző lehetőségek közült választani és igénybevenni azokat.


Pénzügy