A múlt év első 11 hónapjában a bruttó átlagbérek 11,5 százalékkal 327 200 forintra nőttek, a családi adókedvezmény nélkül számolt nettó fizetések pedig szintén 11,5 százalékkal 217 600 forintra emelkedtek.

„A friss adatok nem jelentenek meglepetést, a 2018-ban látott béremelkedés köszönhető egyrészt a minimálbér és a garantált bérminimum tavaly januári növekedésének, valamint a munkaerőhiány miatti fizetésemeléseknek” – kommentálta a kedden publikált adatokat Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője. Hozzátette: a reálbérek is tempósan, 8,5 százalékkal növekedtek. A szakember szerint az idén is emelkedőn maradnak az átlagbérek, hiszen januártól megint emelkedett a minimálbér és a garantált bérminimum, a munkaerőpiaci helyzet pedig továbbra is hozzájárulhat a bérek emelkedéshez.

Mennyit ér a házimunkád? Itt kiszámolhatod!

„A hosszú ideje tartó béremelkedés eredményeként viszont egyre erősödik a termelékenységhez köthető kockázat. Vagyis az, hogy a növekvő béreknek hatékonyabb termeléssel kell párosulnia, különben versenyhátrányba kerül a magyar gazdaság” – mutatott rá a béremelkedésből adódó problémára a K&H szakembere.

Németh Dávid azt is elmondta, hogy a béremelkedésből fakadó inflációs kockázat is erősödhet: a magasabb fizetések ugyanis élénkítik a lakossági fogyasztást. Ez tényező egyelőre csak kismértékben pörgeti az inflációt, de jövőben felfelé mutató kockázatot jelent. Ugyanígy rizikós inflációs szempontból, hogy a  béremelkedés miatt a vállalatok kiadásai emelkednek, ezért előbb-utóbb kénytelenek lesznek árat emelni.


Pénzügy