A stressz mindennapos jelenség a hazai dolgozók kétharmadánál, amely gyakran még a pihenőnapokon sem csillapodik, emellett világszerte az alkalmazottak nagyjából 50%-a küzd a rohamosan terjedő kiégéssel, ami szélesebb értelemben vett egészségügyi tüneteket is okozhat. A probléma társadalmi jelentőségét felismerve három hazai cég fogott össze, hogy megalkossa a Health check nevű digitális megoldást, amely a munkavállalók mentális és fizikai állapotát átfogóan vizsgálja, hogy értékes visszajelzésekkel szolgáljon dolgozók és vállalatok számára egyaránt.

Az Európai Unióban átlagosan 136 milliárd euró, Magyarországon pedig nagyságrendileg 440 milliárd forint veszteség keletkezik évente a nem, vagy nem megfelelően kezelt munkahelyi stressz miatt, amely a kieső munkanapok mintegy 50-60%-áért felelős. Eközben a munkavállalók is egyre jelentősebbnek érzik a problémát, ráadásul többnyire magukra hagyva küzdenek vele: 10-ből 4 dolgozó úgy véli, hogy a fokozott stresszel járó pszichoszociális kockázatokat az adott szervezeten belül nem képesek hatékonyan orvosolni.

Erre a kihívásra ad innovatív választ a Health check alkalmazás, melyet a Budapest központú startup, a CHEQ munkáltatói kommunikációs rendszerébe integrálták, szakmai partnere pedig a Pro Health Consulting Group és a munkahelyi pszichológiára specializálódott Minder.

„Ma már nem kérdés, hogy a munkavállalók mentális állapota milyen jelentős mértékben támogatja vagy éppen akadályozza a cégek hétköznapjait, a feladatellátás minőségét vagy konkrétan a termelékenységet.

A digitális világban olyan eszközöket kell a cégek kezébe adni, melyek segítségével hatékonyabban felismerhetik és kezelhetik a dolgozóik mentális egészségéhez kapcsolódó problémákat” – mondta el Logemann-Molnár Zsófia a MINDER alapító szakpszichológusa. Az alkalmazás anonim visszajelzéseken alapuló „hőtérképet” készít a szervezetről, így a cégvezetők és HR-szakemberek gyorsan felismerhetik, hol van szükség beavatkozásra.

Az eredmények alapján újratervezhetők a munkahelyi folyamatok és a célzott egészségmegőrző programok is – ezek pedig közvetlen konkrét üzleti előnyként járulnak hozzá a munkavállalói elköteleződés növeléséhez és a fluktuáció legyőzéséhez is.

Kölcsönös érdek a mentális egészség minden munkahelyen

A hazai munkavállalók egyébként a túlzott munkaterhelés (43%), a tisztelet és igazságosság hiánya (32%), valamint a túl magas elvárások (26%) miatt szenvednek leginkább, és 46%-uk úgy gondolja, hogy már olyan fizikális egészségügyi problémája is van, melyet az ebből fakadó stressz váltott ki.

A Health check ezeket a tényezőket mind figyelembe veszi, és visszajelzést ad a dolgozónak saját pszichés állapotáról, támogatva ezzel a tudatos stresszkezelést és az önismereti fejlődést. Sokan küzdenek például azzal, hogy bár érzik, hogy valami nincs rendben, mégsem tudják az okokat azonosítani és a dolgok mélyére ásni; a magyar fejlesztésű digitális megoldás segít a felismerésben, sőt, akár a komolyabb következmények megelőzésében is.

“CHEQ rendszeren belül mostantól elérhető a mentális és fizikai egészség felmérése digitálisan, azonnal és adatvezérelten. Ez nemcsak a munkavállalók jólétét támogatja, hanem közvetlenül hozzájárul a cégek hatékonyságához és hosszú távú versenyképességéhez. A modern vállalatok számára a digitalizáció már nem lehetőség, hanem stratégiai eszköz az emberi erőforrás fejlesztésében.” - emelte ki Deliága Ákos a CHEQ-et fejlesztő Talk-A-Bot Zrt. alapító-vezérigazgatója.

A Health check emellett azért is kulcsszereplővé válhat a jövő munkahelyein, mert a fiatalabb generációk egyre nagyobb szeletet hasítanak ki maguknak a munkaerőpiacon, az ő igényeik pedig merőben eltérnek az idősebb kollégáiktól, akik még csak most tanulják, hogy tarthatják karban egészségüket.

A fiatalabb munkavállalók olyan vállalatokat keresnek, ahol a szakmai kihívások mellett hangsúlyos szerepet kap a munka-magánélet egyensúlya, a mentális és fizikai egészség támogatása, valamint a kreativitás és az innováció – vagyis sokkal magasabb elvárásokat támasztanak a munkahelyi jóllétük kapcsán, mint bármelyik korábbi generáció, de ha úgy érzik, odafigyelnek rájuk és visszajelzéseikre, azt meghálálják.

„Az sem szabad elfelejteni, hogy a hatályos jogszabályok hazánkban is tartalmaznak a mentális egészségre vonatkozó előírásokat, melyek szerint a munkáltatóknak kötelessége a pszichoszociális kockázatok (konfliktusok, munkaszervezés, stressz stb.) rendszeres felmérése és szükség esetén azok csökkentése.

A megoldás hatékonyan támogatja a vállalatokat a törvényi megfelelésben, ráadásul több legyet is üthetnek egy csapásra, hiszen közben a munkavállalói elkötelezettséget és lojalitást is növelhetik. Az eddigi tapasztalatok abszolút pozitívak: a Health check bevezetésével könnyebb valóban működő egészségprogramokat tervezni és a CHEQ felhasználással mérhetően javult a belső kommunikáció minősége is” – részletezte Dr. Horváth Zsófia, a Pro Health Consulting Group vezető partnere.


Egészség