A tizenegyezer tagot tömörítő Consorzio Agrari d'Italia (CAI) agrárszövetség adatai szerint az ukrajnai háború utóbbi tizenegy napja alatt a bolognai árutőzsdén a közönséges búzaliszt ára 12 százalékkal emelkedett, a kukoricáé 14,5 százalékkal. Egyedül a nagyrészt Kanadából importált és a tésztákhoz használt durumbúza ára maradt stabil.

A Coldiretti termelői szövetség hangoztatta, hogy a világméretű "vészhelyzet közvetlen közelről" érinti Olaszországot, mivel a kenyér- és kekszgyártáshoz használt liszt 64 százalékát, valamint az állatok táplálásához szükséges kukorica 53 százalékát importálja.

A Coldiretti emlékeztetett, hogy az utóbbi tíz évben az olasz kukoricatermelés mennyisége egyharmaddal csökkent, a búzáé pedig húsz százalékkal. "A helyzet csak  rosszabb lesz, mivel a közös európai agrárpolitika nem ösztönzi a termelést" - jelentette ki Ettore Prandini a Coldiretti elnöke.

Stefano Fugazza, a milánói kézműves vállalkozásokat képviselő Unione Artigiani elnöke a La Repubblicának azt mondta, máris tucatnyi pékséget fenyeget bezárás a megemelkedett alapanyag árak következtében. A harmadik generációs sütödét vezető Fugazza hangoztatta, hogy nemcsak a liszt, hanem a közüzemi díjak, valamint a szállítási költségek is jelentősen emelkedtek. A cukor ára egy év alatt ötven százalékkal nőtt.

A háború megnehezíti a műtrágya beszerzését is, amely több mint 95 százalékban külföldről, részben Ukrajnából érkezik.

Hiánnyal számolnak növényi olajból is: Olaszország a belföldi fogyasztás egyharmadát tudja megtermelni, a többit mostanáig hajókkal szállították Mariupol és Odessza kikötőjéből.

A La Repubblica számításai szerint a kenyér és a tészta ára harminc százalékkal emelkedhet, ami a pizzériák, éttermek árait is növelni fogja.


Gasztro