Az éjjeli vezetés közben felmerülő problémák

Aki vezetett már autót sötétben, valószínűleg pontosan tudja, hogy mik azok a tényezők, amelyek megnehezítik ezt. Ilyen például a csökkent látótávolság, a szemből jövő járművek vakító fénye és a szemfáradtság is. Mindezek miatt a baleseti statisztikák azt mutatják, hogy jóval kockázatosabb az éjjeli autózás, mint a nappali. Holott sok mindenre megoldást jelenthet egy éjszakai vezetéshez való szemüveg, melyet a Galéria Optika üzletében is készíttethetünk, ahol szakszerű tanácsadással is segítenek bennünket a választásban. 

Ha naplemente után ülünk autóba, az egyik legnagyobb kihívást a csökkent látótávolság jelenti. Sokkal nehezebb észrevenni az út szélén haladó gyalogost vagy biciklist, mint fényes nappal. Ugyanígy a vadak is ebben a napszakban okoznak inkább problémát, főleg, hogy természetüknél fogva egyébként is ilyenkor aktívabbak. 

A másik kockázati tényező a forgalom többi résztvevőjének lámpája, mely elvakíthat bennünket. Az éjszakai vezetéshez tervezett szemüvegek mindkettő probléma esetén segítséget tudnak nyújtani, ezzel nem csupán a jobb vezetési élményhez járul hozzá, hanem csökkenti a kockázati tényezőket is. 

A szemüveg kiválasztása

A kiválasztás során több szempontot is figyelembe kell venni, ugyanis nem minden szemüveg alkalmas éjszakai vezetéshez. Ilyen szempontok a kilakítás, az anyag, az ár, a forma és a szín. 

A keret anyagának is erősnek és könnyűnek kell lennie, hogy jól bírja a mindennapos használatot, ugyanakkor kellően kényelmes legyen hosszú távon is a viselése. Jó, ha a lencse is ellenáll a karcolódásnak. A megfelelő illeszkedés nemcsak a kényelmet, hanem a biztonságot is szolgálja. 

A lencse színe döntő fontosságú, mert ezen múlik, hogy mennyire lesz képes tompítani a fényeket. A sárga és a barna színűek a legalkalmasabbak erre a feladatra, ezek ugyanis nemcsak a vakító, erős fényt képesek tompítani, hanem nagyban javítják a kontrasztot is, így sokkal élesebben fogunk látni. 

A szemüveg ára elsősorban a pénztárcánk szempontjából fontos tényező a kiválasztás során. Olcsóbb és drágább lehetőségek is elérhetőek, azonban fontos, hogy ne csak ez alapján döntsünk, hanem vegyük figyelembe a komfortosságot és a használhatóságot is. 

Ha nem használunk szemüveget az éjszakai vezetéshez

A sötétben csökken a látásunk, ezért mindenképpen kockázatosabb, balesetveszélyesebb sötétben vezetni. A vakító fények mellett a szemfáradtsággal is meg kell küzdenünk, ami ilyenkor fokozottabb. A szemüveg viselése tehermentesíti a szemünket, ezért a szemfáradtság jelei is jóval később jelentkeznek. 

Az éjszakai vezetéshez való szemüvegek viselésével csökkentjük a balesetek kockázatát, és hozzájárulhatunk szemünk megóvásához is.


Autó