Emmanuel Macron francia elnök támogatta az ország legnagyobb vállalataira kivetett ideiglenes különadót is, támogatva új kormányának stratégiáját, még akkor is, ha az eltér vállalkozásbarát álláspontjától.
A kitűzött célhoz kell tartania magát az EKB-nak
Az EKB kormányzótanácsának tagja, Mario Centeno portugál jegybankelnök szerint az euróövezeti infláció "jól rögzült" azzal, hogy közel került a 2 százalékos célhoz.
Hozzátette, hogy ha túl sokáig szoros monetáris politikát alkalmaznak, úgy az infláció a kitűzött cél alá süllyedhet, ami kontraproduktív lehet, így mindenképpen a további csökkentéseken van a hangsúly. Szerinte kiemelten fontos, hogy a vágások ütemezése egyenletes és kiszámítható legyen.
A brit miniszterelnök szorosabb kapcsolatokat ígér az EU-val
Keir Starmer brit miniszterelnök bejelentette, hogy jövőre megtartják az első Egyesült Királyság-EU csúcstalálkozót. Starmer Brüsszelben találkozott Ursula von der Leyennel, ahol kijelentette, hogy nem térnek vissza a munkaerő szabad mozgásához, a vámunióhoz és az egységes piachoz sem.
A brit kormány azonban gazdasági, energetikai és biztonsági kérdésekben igyekszik más módon, de szorosabb együttműködésre törekedni az EU-val. A hivatalos tárgyalások decemberben vagy januárban kezdődnek, és a jövő évet tartják a legalkalmasabb időpontnak a megállapodások megkötésére.