A vállalat ezenkívül a befektetési univerzumának jelentős bővüléséről is hírt adott, ugyanis több mint 1000 új tőzsdei eszköz fokozatos bevezetését jelentette be a nyár folyamán. A bővítés első fázisában megduplázzák a német és francia tőzsdei papírok körét, és hozzáférhetővé tesznek osztrák és finn részvényeket is. A Lightyear azt tervezi, hogy még idén több száz  új instrumentummal bővíti a platformját.

A töredékes eszközök már régóta az egyik legtöbbet igényelt funkciót jelentették, különösen a magyar Lightyear-felhasználók körében. A vállalat nemrégiben készített felmérése szerint a magyar válaszadók 41%-a ezt jelölte meg a legfontosabb hiányzó funkcióként – ami jóval nagyobb érdeklődést jelez, mint más fontos piacokon.

A Lightyear kereskedési rendszerének fejlesztésével teljesen kézben tartja a töredékes kínálatának jövőjét, és lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy nagy értékű eszközökből kisebb szeleteket vegyenek. Így minden eddiginél könnyebb lesz korlátozott mennyiségű tőkével belevágni a befektetésbe. Ez nem csupán nagyobb diverzifikációra ad lehetőséget kisebb összegekkel, de megalapozza az olyan egyéb gyakran igényelt fejlesztéseket is, mint az automatikus újrabefektetés és a modellportfóliókon alapuló befektetés. 

Az egyes töredékes eszközök fokozatosan válnak elérhetővé – első körben a legnagyobb EU-s indexekben szereplő részvényeket, valamint az iShares és a Vanguard eurós ETF-eit lehet megvásárolni. Az ETF-ek továbbra is jutalékmentesek maradnak, az európai részvényekkel kapcsolatos tranzakciókat pedig a jövőben is fix 1 EUR költség terheli, és a minimális ügyletméret 2 EUR lesz.

töredékes részvények tőzsdei befektetése

A Lightyear a mai napon megkezdi több mint 1 000 új eszköz fokozatos bevezetését – megduplázva a német és francia eszközkínálatát, valamint hozzáférést biztosítva osztrák és  finn részvényekhez, amelyeket a következő hetekben további több száz új eszköz követ majd.

A platformon eközben jelentős infrastruktúrafejlesztést hajtanak végre, amelynek keretében a Lightyear közvetlen tagságot szerez az elismert német Tradegate tőzsdén, és közvetlenül integrálódik az Európai Unió központi elszámolásforgalmi infrastruktúrájába, ezenkívül számlát vezet a világ legnagyobb központi értéktáránál, a Clearstreamnél. Ezzel a platform előtt megnyílik az út, hogy az európai eszközök jóval szélesebb tárházát kínálja – ráadásul jobb feltételek mellett, legyen szó hosszabb kereskedési időről, alacsonyabb költségekről vagy jobb minőségű piaci adatokról.

A platformon elérhető ~6000 eszközből körülbelül 1400 európai instrumentum van, köztük nagy tőzsdéken elérhető egyedi részvények, ETF-ek és ETN-ek. A hosszú távú tervek szerint a töredékes kereskedést biztosító infrastruktúrát kiterjesztenék az újonnan hozzáadott európai eszközökre a XETRA-n és a Tradegate-en keresztül, az egyesült királysági eszközökre a Londoni Értéktőzsdén keresztül, a globális értékpapírokra pedig olyan szolgáltatókon keresztül, mint az IBKR és az ABN. A rendszer a későbbiekben olyan fejlett funkciókat is támogat majd, mint az ügyletek nettósítása és csoportos végrehajtása, ami még nagyobb költséghatékonyságot eredményez.

„Az új infrastruktúrával még egy belépési korlátot lebontunk az európai befektetők előtt” – mondta Martin Sokk, a Lightyear vezérigazgatója és társalapítója. „A helyi eszközök töredékes formában történő elérésével az ügyfelek hatékonyan alakíthatnak ki diverzifikált portfóliókat – és nem kell több ezer euróval rendelkezniük ahhoz, hogy belevágjanak. például az iShares Core EURO STOXX50 ETF részvényenként körülbelül 200 euróba kerül, így – töredékes eszközök hiányában – egy olyan ügyfélnek, aki havi 100 EUR-t fektetne be, két hónapot kellene várnia, hogy meg tudjon venni 1 darabot. Így viszont vehet 100 EUR értékben töredékes ETF-et, és a megfelelő százalékkal növelheti a portfólióját.”

Andres Kitter, a Lightyear európai vezetője hozzátette: „Az, hogy a Lightyear új tőzsdéken jelenik meg, hatalmas eredmény, amelyre már nagyon vártak a felhasználóink. Az a célunk, hogy minden befektetőnek lehetőséget biztosítsunk arra, hogy portfólióját a saját stratégiájának megfelelően alakíthassa – ehhez pedig elengedhetetlen a széles eszközválaszték.

A mai bejelentés jóval túlmutat az általunk kínált termékek bővülésén. Több hónapnyi munka gyümölcseként sikerült további közvetítőket kivonnunk a befektetési folyamatból, és közelebb hozni a folyamatot a felhasználókhoz szerte Európában. Úgy is mondhatjuk, hogy a Lightyearen most még jobb lett befektetni.”

 


Pénzügy