Magyarország vezető lakóingatlan-fejlesztője az élénk keresletre válaszul egyrészt az idén eddig több mint ezer lakás értékesítését indította el, amit hamarosan további több száz otthon követ majd, másrészt – a hazai piacon úttörő módon – egy eredetileg irodaháznak szánt épületet egy kétszáz lakásos lakóházzá alakít át, a Corvin Sétány szomszédságában.
Az idén is folytatódott a kereslet erőteljes felfutása a budapesti újlakáspiacon: az év első négy hónapjában összesen közel 4000 lakás talált vevőre, ami az egy évvel korábbi mennyiség kétszeresét jelenti.
Ezzel párhuzamosan folytatódott az árak növekedése is: az átlagos négyzetméterár elérte az 1 777 000 forintot, ami a tavaly decemberinél 6 %-kal magasabb. A budai oldalon már a kétmilliós szintet közelítik a fajlagos átlagárak, a pesti oldalon pedig az 1,7 millió forinthoz vannak közelebb.
Ősszel jöhet újabb felívelés
Ez az élénk kereslet Magyarország vezető lakásfejlesztője, a Cordia teljesítményén is tetten érhető. A vállalat 2016 első négy hónapja óta nem zárt ilyen erős január-áprilisi időszakot, az eladások a kiemelkedően jónak számító 2021 első négyhavi mennyiséget is felülmúlták 12%-kal, illetve önmagában az április 2016 óta a legeredményesebb hónap lett.
„Mára ehhez a rendkívül erős, főként befektetői kereslethez képest ugyan konszolidálódott a piac, de ez csupán a normális kerékvágásba történő visszatérést jelenti. Továbbra is úgy látjuk, hogy kedvezőek a piaci körülmények, ősszel pedig egy újabb államkötvény-lejárat élénkítheti a keresletet.
Az év egészében így a budapesti fejlesztők a tavalyi 7400 lakásnál nagyobb mennyiséget fognak várakozások szerint értékesíteni” – fogalmazott Görög Áron, a Cordia értékesítési igazgatója. Hozzátette: „az erőteljes keresletet követő drágulás szintén inkább korrekciót jelent, hiszen az elmúlt két évben az árnövekedés üteme elmaradt az inflációtól. Mostanra így reálértéken számítva is felzárkóztak az árak, az új és a használt lakások piacán egyaránt”.
Irodák helyett lakások épülnek
A Cordia erre az élénk keresletre válaszul eddig öt új építési projekt értékesítését kezdte meg az idén, több mint ezer lakással, az év második felében pedig további több száz lakással bővíti majd a kínálatát. Mindemellett egy unikális fejlesztést is elindít a fővárosi lakáspiaci egyik legnépszerűbb helyszíne, a Corvin Sétány folytatásaként: a Corvin Innovation Campus irodaház-együttes következő, jelenleg szerkezetkész ütemét lakóházzá alakítják át, Corvin Campus by Cordia néven.
„A több mint kétszáz lakásos Corvin Campus fejlesztéssel a Futureal-csoport egyszerre reagál rugalmasan az iroda- és a lakáspiac folyamataira. Várakozásaink szerint az otthonok több mint 80 százalékát befektetési céllal vásárolják majd meg, hiszen a Semmelweis Egyetem, a 3-as metró és a Corvin Sétány közelsége egyedülálló lokációt jelent, ahol a lakások könnyen, a budapesti átlagnál magasabb áron lesznek kiadhatók.
Ennek megfelelően alakítjuk ki az épület lakásmixét is, amelyben a stúdió-, illetve az egy hálószobás otthonok adják a kínálat túlnyomó többségét. Az érdeklődők regisztrációja elindult, más projektjeinkhez hasonlóan itt is elérhető az a kedvező fizetési konstrukció, amelynek lényege, hogy a vételár 10 százalékával leköthető a lakás, a fennmaradó 90 százalékot pedig csak a birtokba adáskor kell rendezni” – emelte ki Korsós Ágnes, a Futureal-csoport projektigazgatója.
A földszint plusz 8 emeletes épület alatt három szinten mélygarázs helyezkedik el, a lakókat összesen 400 négyzetméternyi közösségi tér szolgálja, a legfelső szintre pedig egy, szintén a lakók által használható, 160 négyzetméteres panorámás tetőteraszt alakítanak ki. Az átalakítás terveit az eredeti épületet is tervező Radius B+S építésziroda jegyzi.
„A világ nagyvárosaiban már bőségesen találni példákat többé-kevésbé hasonló funkcióváltásra, de Budapest belvárosában ez az első ilyen fejlesztés – húzta alá Kovács Gábor, a Cordia főépítésze. „Az, hogy egy meglévő épületvázat hasznosítunk, éppúgy a fenntarthatóságot szolgálja, mint a lakásokba tervezett, levegő-víz hőszivattyús megoldással működtetett mennyezethűtési és -fűtési rendszer.
Mivel a fejlesztés a kész szerkezetnek köszönhetően nem a nulláról indul, a vevők a szokásosnál sokkal hamarabb vehetik birtokba, illetve adhatják majd ki a lakásokat. Szintén a már megépült szerkezet adottságainak köszönhető, hogy a Corvin Campus otthonait az átlagosnál jóval nagyobb, egyes esetekben akár 3 méter feletti belmagassággal alakítjuk ki.”