Nem kerülnek nehéz helyzetbe azok, akik a februári juttatások révén extra bevételhez jutnak, és ezt szeretnék érdemi hozammal befektetni: több bank is kínál infláció feletti kamatozású lekötött forintbetéteket – hangsúlyozza Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
A szakértő emlékeztet arra, hogy február idén is jelentős pluszforrásokat hoz a háztartások számára. 2022 után másodszor kapják meg az érintett testületeknél dolgozók a fegyverpénz néven ismert juttatást, és most először érkezik a 14. havi nyugdíj első részlete is a már megszokott, rendszeresen folyósított 13. havi mellett. E három tétel önmagában mintegy 1 200 milliárd forintos költségvetési hatással jár, ráadásul februárban válik először elérhetővé az szja-mentes jövedelem a kétgyermekes, 40 év alatti anyák számára is.
Friss pénz szükséges a kiemelkedő kamatokhoz
„Ezek a kifizetések a megtakarítási piacon is érzékelhető nagyságrendet képviselnek, és akik alacsony kockázat mellett, de megfelelő hozamot keresnek, kedvező ajánlatokat találhatnak a lekötött forintbetétek között is” – emeli ki Gergely Péter.
Hozzáteszi: az akciós banki betéti konstrukciók egyik legfontosabb feltétele jellemzően a friss pénz elhelyezése, ami ebben az esetben teljesül. A BiztosDöntés.hu lekötött forintbetét-kalkulátora szerint ráadásul sok ajánlatnál nem szükséges különösen nagy összeget lekötni.
Aktuális banki ajánlatok
A jelenleg elérhető ajánlatok között a Gránit Bank hat hónapos KamatMax betétje 6 százalékos éves kamatot kínál friss pénz esetén, a feltételek teljesítésével. A három hónapos eBank betétnél még magasabb, 6,15 százalékos kamat érhető el, ha az ügyfél új pénzt helyez el, rendelkezik eBank szerződéssel, és a futamidő alatt legalább két egymást követő hónapban minimum 400 000 forintos jóváírás érkezik a számlára. A Prémium számlacsomag megtakarítási számláján évi 4,80 százalékos kamatot fizet a bank napi jóváírással.
Az OTP Bank Prémium Forint Betétje prémiumbanki szerződéssel rendelkező ügyfelek számára érhető el. Új pénz helyezhető el legalább 100 ezer forinttól, hat hónapos futamidőre, évi 6 százalékos kamattal.
A MagNet Bank akciós kamataihoz helyben vezetett számla és minimum 500 000 forint friss pénz szükséges. A három hónapos Prizma forint betét jelenleg 6,62 százalékos éves kamatot biztosít. Hat hónapos lekötésnél 6,45 százalék, 12 hónapos futamidőnél pedig 4,61 százalék érhető el. Új ügyfelek számára elérhető a Hello Betét, amely hat hónapra 4,20 százalékos kamatot kínál 500 000 és 10 millió forint közötti összegre, valamint egyszeri bónuszt, amely akár 100 000 forint is lehet.
A Trive Bank eBetét Kamatbónusz konstrukciója 12 hónapos futamidő esetén megújuló lekötéssel évi 8 százalékos kamatot kínál, egyszeri lekötésnél pedig 7,50 százalékot. Hat hónapos megújuló lekötésnél szintén 7,5 százalékos kamat érhető el.
A Cofidis Bank Takarékszámláján látra szóló és lekötött betétek is elhelyezhetők. Egyéves lekötésnél 5,50 százalékos, kétéves futamidőnél pedig 5,75 százalékos éves kamatot biztosítanak.
A CIB Bank Tandem Megtakarítás nevű kombinált betétjénél az elhelyezett összeg egyharmadának betéti résznek kell lennie, minimum 100 000 forinttal. A futamidő hat hónap, az éves kamat 7 százalék. A Magnifica prémium ügyfelek ennél is kedvezőbb, évi 10 százalékos kamatot kaphatnak.
Állampapírok mint alternatíva

Gergely Péter szerint azok számára, akik friss pénzüknek gyakorlatilag kockázatmentes helyet keresnek, a lakossági állampapírok is kiváló megoldást jelenthetnek. Előnyük, hogy a hozam szocho- és kamatadó-mentes, ugyanakkor vásárlásukhoz értékpapírszámla szükséges.
A Fix Magyar Állampapír jelenleg az egyik legnépszerűbb konstrukció: futamideje 5 év, éves kamata 7 százalék, a kamatfizetés pedig negyedévente történik.
A lakosság nagy része mégsem köti le a pénzét
„Bár számos kockázatmentes, mégis érdemi hozamot nyújtó megtakarítási lehetőség érhető el, a lakosság folyószámlán tartott, lekötetlen betétállománya folyamatosan emelkedik” – figyelmeztet a BiztosDöntés.hu szakértője.
A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a november végi, több mint 13 750 milliárd forintos lakossági betétállomány 85,4 százaléka – mintegy 11 737 milliárd forint – lekötés nélkül hevert a folyószámlákon. Ez rendkívül magas és hosszú távon egészségtelen arány.
A szakértő szerint a jelenlegi lekötetlen betéti portfólió mérete alapján a háztartások évente több száz milliárd forintnyi, kockázatmentesen elérhető kamatról mondanak le önként. Ezen mindenképpen érdemes lenne javítani.

















