A negatív mintákról beszélünk, mert a pozitívakat természetes adottságnak vesszük, amikkel nem törődünk, azonban ha szembetaláljuk magunkat egy-egy olyan élethelyzettel, ami visszatérő, és a legkülönbözőbb módszerekkel sem tudtuk leküzdeni, gyanakodhatunk, hogy egy családi mintánk áll a háttérben.

Transzgenerációs öröklődésnek nevezzük, amikor generációkra visszamenőleg, olyan ősöktől is kapunk lenyomatokat, akikkel életünkben sosem találkoztunk. A jelenséget pedig már a tudomány is igazolta.

Honnan erednek a családi mintáink?

A történelem során pedig mindannyiunk felmenői megéltek már elhagyást, háború(kat), öngyilkosságot, szegénységet, azt, hogy elvettek tőlük valamit, gyermek vagy szülő korai halálát, abortuszt, vetélést, esetleg meg nem született gyerekek voltak a családban, akik akkor is számítanak, ha nem tudott róluk a szülő.

Mindaz, amiről nem tudtak, vagy nem beszéltek, tabuként kezelték, az traumaként rögzül, amit valaki a későbbiekben a felszínre fog hívni.

Mostanra érkezett el oda a társadalom, hogy a jólétnek és az önfejlesztés igényének köszönhetően a mélyére ásson a boldogtalansága okának, kimondjon a korábbi generációknál kimondhatatlan dolgokat és begyógyítsa a sebeket, ami feltétele a teljes életnek.

Kénytelen is ezt tenni, mert annak ellenére, hogy az életkörülményeink javultak, sokan mégsem vagyunk jól, nem azt az életet éljük, amit szeretnénk.

Miért nem tudjuk önállóan feldolgozni ezeket a mintákat?

Kolozsi Mariann, aki a Theta Healing alapokra helyezve kidolgozta saját módszerét a probléma hatékony kezelésére így nyilatkozott erről: „A leggyakoribb témák, amikkel felkeresnek – és a családi mintákra vezethető vissza - az a bőség, a párkapcsolat vagy az önbizalom. Mivel az elménk mindössze 2-5%-a a tudatos, így a tudatalattiban lévő mintákat segítség nélkül nem lehet felszínre hozni, ugyanakkor nagyon látványos fejlődést tudunk elérni akkor, ha a kliens elhatározza, szeretne szembenézni a korlátozó mintáival.”

A DNS-ünk számtalan információt hordoz, és elég csak az elmúlt 150 évre visszatekintenünk, hogy meglássuk, mennyi negatív érzés gyűlhetett össze, ami oka a mostani jólétben, szabadságban is jelenlévő boldogtalanságunknak. Sokan veszik észre magukon, hogy ugyanúgy viselkednek, mint a szüleik, nem a saját életüket élik. A felismerés azonban mindig lehetőséget ad a változtatásra.

Ahogy például a függőség esetében is a hajlamot örököljük, és ha tudatosítjuk ennek okát – ami gyakran a kötődéssel kapcsolatos sérülésekből ered – levethetjük ezt a bilincset.

Egy emlékezetes eset volt Mariann pályafutásán, amikor a jó anyagi körülmények között élő kliense kereste meg azzal, hogy állandóan retteg a nincstelenségtől. Olyannyira visszafogta az életszínvonalát, hogy az már a párkapcsolatára is kihatással volt, amikor elkezdte Mariannal a közös munkát. A felfedezett mintát aztán a szüleivel is megosztotta: a háborút megélt nagyszülei félelmeit tapasztalta meg, akik a szűkösségtől menekültek, ezért zárta be magát most ő a lehetőségektől. A felismeréstől kezdve új irányt vett az élete, ma már bőségben, biztonságban érzi magát.


Képesek vagyunk minden mintát letenni, ha dolgozunk velük?

A válasz egyértelműen nem. Mégpedig azért, mert sokszor a saját érzéseinket sem tudjuk tisztán azonosítani, nem beszélve az ősökéről, akiket sok esetben nem is ismertünk. Ettől azonban nem megijedni kell, hanem szembenézni vele már azelőtt, hogy a probléma kialakulna.

A cél ugyanis minden esetben az, hogy azt az életet éljük, amit szeretnénk, és ehhez azokat a gátakat kell eltávolítani, amik ennek útjában állnak.

Sok esetben csak 8-10 mondat, ami nem a miénk, és ezeket átkonvertálva megváltozik az életünk.

Természetesen ez sem működik magától. Ahogyan az élet minden más területén, úgy itt is kell egy elhatározás, egy döntés, hogy végigmegyünk a folyamaton, rábízzuk magunkat egy olyan segítőre, aki tudásával és tapasztalatával végigvezet minket ezen az úton.

Kolozsi Mariannt már egészen fiatalon az önfejlesztés foglalkoztatta, majd történelem-kommunikáció szakon a mindennapok történelméről tanult rengeteget a régi világ mindennapjairól. Itt találkozott először a családfakutatással is, melyet később, szeretett nagyapja halála után a saját családjára is elkészített. Ekkor kezdett el aktívan foglalkozni a család témájával, és amikor életébe megérkezett a Theta Healing, először a saját mintáit kezdte el oldani.

Az egyik amit felismert egykori párja balesete után történt, ami életveszélyes ugyan nem volt, Mariannt mégis rettegéssel töltötte el, hogy elveszíti, akit szeret.

Elkezdett a mélyére ásni ennek az irracionális érzésnek (ami egy jellemző tünete annak, hogy nem mi vagyunk), majd rájött arra, hogy dédnagymamája a háború alatt hét éven át várta vissza férjét, minden nap megélve azt, hogy talán sosem látja viszont. Jellemző az is, hogy egy trauma aktiválta a mintát, amit Mariann is megtapasztalt a baleset kapcsán.

A családjára vonatkozó felfedezést később az édesapja is megerősítette, és Mariann az önmagában feloldott minták után a tanult és kifejlesztett technikával a családtagjai és barátai számára is elkezdett segítséget nyújtani. Minden esetben eredményesen. 2013 óta a saját vállalkozásában segít egyéni és csoportos terápiákon az öröklött családi minták feloldásában, melynek hatásosságát számtalan felszabadult kliense mellett ő is igazol. Azt az életet éli, amit mindig szeretett volna, és mindazokat támogatja, akik eldöntötték, hogy végigjárják ezt az önismereti utat.

A következő csoportos tréning szeptember 7-8-án a Kolozsi Mariann Tréningközpontban várja mindazokat, aki szeretnék kezükbe venni nem csak a saját, de a családjuk boldogságát is, mert amit magukban „kiásnak” az ugyanúgy hatással lesz a felmenőikre, gyermekeikre, szeretteikre egyaránt.


Egészség Életmód