A felhasználásalapú autós szolgáltatásairól ismert Cristo alkalmazás „Költs okosan – azért fizess, amit valóban használsz!” témájú, a Pulzus kutatócég által készített friss felmérésében annak járt utána, mennyit költenek a magyarok a ki nem használt, előfizetésen alapuló szolgáltatásokra.

Mint arról a Cristo már korábbi közleményében beszámolt, a felmérésben megkérdezettek egyharmada bizonytalan abban, hogy előfizetései maradéktalanul megérik a pénzüket, vagy sem, közel minden tizedik megkérdezett pedig úgy gondolja, hogy szinte egyik előfizetése sem, vagy azok többsége nem éri meg.

Az ilyen esetek közel felében a megkérdezettek egyszerűen észrevették, hogy az adott szolgáltatást nem használják ki. Közel 40%-ukat kedvezőbb ajánlat, vagy a költségek látványos megnövekedése döbbentette erre rá a felmérés szerint.

Mindennek ellenére a válaszadók 42%-a, azaz 5-ből 2 ember nem tett semmit, nem érdekelte, vagy későbbre halasztotta a döntést. A válaszadók 27%-a örül az előfizetésnek, vagy úgy gondolja, később még jól jöhet, 14%-nak pedig ideje nem volt foglalkozni a váltással.

A válaszadók 15%-a alternatív, olcsóbb megoldást keres.

Azt illetően, hogy mi lenne az ideális előfizetési konstrukció, a megkérdezettek közel azonos arányban döntöttek a két véglet mellett: a megkérdezettek 34%-a a tényleges használattól független fix díjszabást, 35% pedig a felhasználásalapú díjazást jelölte mint ideális konstrukciót.

Ne költs olyanra, amit nem használsz! – Ez az autóra is igaz lehet

A Cristo autós alkalmazás 2019 decembere óta van jelen a magyar piacon. Eleinte elsősorban a használatalapú casco terméket nyújtotta, kiegészítve a vezetésről szóló statisztikákkal és információkkal, de szolgáltatási palettája folyamatosan innovatív funkciókkal, így autós élethelyzetekre választ adó megoldásokkal bővül.

„A Cristónál indulásunk óta alapelvként tekintünk a használatalapú árazás lehetőségének megteremtésére.” – mondja el Szota Szabolcs, a Cristo alkalmazást fejlesztő és üzemeltető Smartsurance Technologies ügyvezetője.

„Ezzel is igyekszünk arra ösztönözni az autós közösséget, hogy az élet minden területén, így a vezetés kapcsán is tudatosabbak legyenek – ne költsenek autójukra feleslegesen, és akkor használják azt, amikor ténylegesen szükségük van rá.” – zárta gondolatait az ügyvezető.

A magyar startup idén decemberben megújítja használatalapú casco termékét, mostantól ugyanis digitális vezérügynökként értékesít olyan biztosítást, amelynek fizetendő összege függ a valós autóhasználattól, azaz a ténylegesen megtett kilométerektől.

A biztosítási kockázatot egy nemzetközi biztosító partner viseli, a teljes ügyfélkapcsolatért, a digitális szerződéskötéstől, a kockázatvállaláson át, a szerződéskezelésig és a kárrendezésig, a Cristo felel.


Autó Pénzügy