„Elég egy nagy befektető ahhoz, hogy mindenki észrevegye: Magyarország számít” – jelentette ki Jack Selby, a Thiel Capital ügyvezető igazgatója és az AZ-VC alapító partnere a Mathias Corvinus Collegium (MCC) budapesti eseményén. Szerinte Magyarország előtt komoly lehetőségek állnak, hogy kulcsszereplővé váljon a globális technológiai és befektetési térben – amennyiben képes tudatosan és határozottan megmutatni saját erősségeit.
A PayPal korai vezetőjeként ismertté vált, ma már elismert kockázati tőkebefektetőként tevékenykedő Selby az MCC Közép-európai Kapcsolódási Központjának vezetője, Zulik Ákos által moderált beszélgetésen vett részt. A jövőbe tekintő, őszinte hangvételű eszmecsere során Selby kiemelte: Magyarország kimagasló adottságokkal rendelkezik a hardverfejlesztés és a gyártás terén, miközben az amerikai-magyar kapcsolatok is stabil alapot nyújtanak egy új korszak elindításához.
Véleménye szerint Magyarország versenyképes alternatívája lehet a nyugat-európai országoknak a globális startup- és kockázati tőkepiacon. Ennek hátterében a magasan képzett közép-európai technológiai szakemberek, valamint az alacsonyabb működési költségek állnak. Miközben az Egyesült Államok a járvány utáni időszakban új alapokra helyezi külkereskedelmi és üzleti kapcsolatait, Közép-Európa – és különösen Magyarország – kivételes eséllyel indul a pozíciók újraosztásában. „Az USA élen jár a szoftverfejlesztésben, de a jövő azoké, akik a hardverhez is értenek – és Magyarország ezen a téren valódi aranybányán ül” – fogalmazott Selby.
A Morgan Stanley jelenléte, a magas hozzáadott értékű iparágak – például a gyógyszergyártás – térnyerése, valamint a jól képzett munkaerő egyaránt azt jelzi, hogy az ország készen áll a nemzetközi színtérre lépni. Selby szerint az amerikai cégek által irányított ellátási láncok diverzifikálása további lehetőségeket kínál Magyarország számára, különösen a mérnöki és ipari szaktudás területén.
Ugyanakkor hozzátette: a láthatóság és a finanszírozás még mindig gyenge pont. „Tudnunk kell, miben vagyunk jók – és ezt egyértelműen, hangosan, országos szinten kell képviselni” – hangsúlyozta. „Ha mi nem meséljük el a saját történetünket, más sem fogja helyettünk.” Selby úgy véli, a mostani időszak ritka lehetőséget kínál arra, hogy Magyarország technológiai értéket teremtő vállalatokat építsen, és Közép-Európa a kontinens startup-központjává váljon.
A tehetségbázis rendelkezésre áll, a mesterséges intelligencia elterjedésével egyre nagyobb az igény az erőforrásokra, és egyre világosabbá válik: a következő nagy áttörés a hardver területén várható. Mindez Közép-Európát kiemelt befektetési célponttá teszi. Ahhoz azonban, hogy Magyarország valóban élni tudjon ezzel a lehetőséggel, nagyobb ambíciókra és tudatosabb kapcsolatépítésre van szükség a vállalkozói energia és az intelligens tőke között.
„A finanszírozás a híd: ha ez a híd megépül, Magyarország nemcsak résztvevője, hanem vezető szereplője is lehet a folyamatoknak” – fogalmazott Selby. A rendezvény újabb mérföldkő volt az MCC azon törekvésében, hogy Magyarországot a nemzetközi innovációs térkép kiemelt szereplőjeként pozícionálja, rámutatva arra, hogy a hazai tudás, mérnöki háttér és gyártási kapacitás alapja lehet egy új, kölcsönösen előnyös amerikai-magyar együttműködésnek.