A vendéglátáshoz sorolható munkakörök

Kik is tulajdonképpen a vendéglátósok? Idetartoznak a pincérek, a szakácsok, a pultosok, a baristák, a pohárszedők és a konyhai kisegítők. Lényegében mindenki, aki részt vesz az ételek-italok felszolgálásában, elő- és elkészítésében, és a vendéglátóhelyek működtetésében. Az alábbi weblink felkeresésével számos állásajánlatra bukkanhatunk a vendéglátás területén. 

Megfigyelhető egyfajta hierarchia a dolgozók között: alul helyezkednek el a kisegítők, pohárszedők, fölöttük a pultosok és a pincérek, legfelül pedig a séfek, cukrászok, baristák. A legjobb konyhafőnökök és üzletvezetők a tapasztalatok alapján azokból lesznek, akik a ranglétra összes fokát megjárták. Ezért nem szabad megriadni a kevéssé felelősségteljes munkaköröktől azoknak, akik szívesen dolgoznának ebben a szektorban. 

Elvárt szakképzettségek 

A vendéglátásban való elhelyezkedéshez nem feltétlenül van szükség szakképzettségre. A vonatkozó törvények határozzák meg pontosan, hogy az egyes munkakörök betöltéséhez milyen végzettségre van szükség. Általánosságban azonban elmondható, hogy műszakonként lennie kell legalább egy releváns szakképzettséggel rendelkező dolgozónak. 

Gyakoriak az olyan álláshirdetések, ahol sem tapasztalatot, sem pedig végzettség meglétét nem írják elő. Sőt, még a betanítást is vállalják. Így az, aki szívesen kipróbálná magát ezen a területen, könnyen találhat munkát akár pályakezdőként is. Legalább alapfokú idegennyelv-ismeretre azonban mindenképpen szükség van. Az angol alapvető, de más idegen nyelvek ismerete is előnyös.

Készségek és képességek

A vendéglátó munkák fizikailag megterhelőek, sokat kell talpon lenni, járni-kelni. Ugyanakkor mentálisan sem kímélik az alkalmazottakat, hiszen folyamatosan emberekkel kell foglalkozni, ezért azonban kárpótolja őket a változatosság.

Fontos a megnyerő, kedves, barátságos viselkedés még egy hosszú, nehéz nap végén is, hiszen minden vendéget ugyanolyan szeretettel kell fogadni és szolgálni. A vendéglátásban ismeretlen a hétvége és az ünnepnapok fogalma, hiszen épp ilyenkor szokott a legnagyobb lenni a forgalom. Ugyancsak gyakoriak a hosszú, éjszakába nyúló műszakok is.

A vendéglátós szakma igen megterhelő fizikailag és mentálisan is, ugyanakkor legalább ugyanannyit képes adni annak, aki szívvel-lélekkel csinálja, mint amennyit elvesz. A mosolygós és elégedett vendégek, a visszatérő ismerősök, a mások életének meghatározó pillanataiban való részvétel határozottan képes feltölteni a dolgozókat még egy nagyon pörgős, nehéz nap során is. 


Munka