Az otthoni vészhelyzeti segítségnyújtás esetében egy év alatt megduplázódott a kárbejelentések száma a biztosítónál.
Minden ötödik károsult akár két munkaórán belül hozzájuthat a kártérítéshez a szükséges feltételek teljesülése mellett.
A lakásbiztosítások komplexitása ma már túlmutat az ingatlan és az ingóságok védelmén: az Allianz biztosításaihoz például nagyértékű diagnosztikai ellátásra szóló egészségbiztosítás is köthető.
Bizonytalan gazdasági környezetben és változékony, bármelyik évszakban szélsőségekre hajlamos időjárási viszonyok között egyre fontosabbá válik a háztartások megfelelő biztosítási védelme.
Vámos Levente, az Allianz Hungária Zrt. értékesítési és hálózatirányítási divíziójának vezetője azt tapasztalja: a minél teljesebb körű védelem érdekében nő a nyitottság az összetettebb konstrukciókra: „az ügyfelek tudatosabban döntenek, és a szolgáltatás tartalma, valamint az ár-érték arány legalább akkora súllyal esik latba, mint maga a biztosítási díj”.
Ez pedig az idei, immáron harmadik éve a magyar háztartások alulbiztosítottságának javítását célzó lakáskampány kezdetén különösen fontos üzenettel bír.
Az elégedettség és a komplex szolgáltatások kéz a kézben járnak
„Az új szerződések közel egyharmada olyan megújítás volt, amely korábbi Allianz-szerződéshez kapcsolódott, ez pedig egyértelműen jelzi a meglévő ügyfélkör bizalmát” – rögzíti Vámos Levente. A bizalomról árulkodnak az Allianz Hungária korábbi reprezentatív felmérésének* eredményei is.
Eszerint a lakásbiztosítási szerződéssel rendelkezők 87 százaléka nagyon vagy inkább elégedett jelenlegi otthonbiztosításával, amelynek megkötését a többség (57%) teljesen természetesnek tartja.
A kötések száma és a korábbi lakáskampányok tapasztalatai alapján a divízióvezető azt látja, hogy az ügyfelek megbíznak a szakértők által összeállított csomagokban. Nem egy-egy elemet keresnek, hanem átgondolt, komplex védelmet, ehhez pedig szívesen veszik a célirányos támogatást.

Ezt támasztják alá egyébként az Allianz reprezentatív felmérésének eredményei is: a megkérdezettek 61 százaléka tartja vonzónak, ha a biztosító szakértőként állítja össze a biztosítását. A döntési szempontok között a kárrendezés színvonala (77%), a szolgáltatás ár-érték aránya (76%), az átlátható feltételek (73%) és a fedezett kockázatok köre (73%) szerepelnek az élen.
Erősödő bizalom az összkockázati védelem iránt
Az Allianz tavaly februárban bevezetett termékportfóliójában egyre erőteljesebben van jelen az úgynevezett all risks, azaz szinte minden kockázat lefedésére irányuló, vagyonbiztosítási fedezetet nyújtó csomag.
Az értékesítési tapasztalatok azt mutatják, hogy azok, akik alapvető védelmet keresnek a leggyakoribb kockázatokra (az időjárási, a tűz-, víz-, üvegkárok), a felelősségbiztosítással és vészhelyzeti szolgáltatásokkal kiegészített Plus csomagot választják.
Az összes meglévő szerződés több mint felét teszi ki a magasabb szolgáltatást nyújtó, szélesebb fedezetet adó Max csomag, amiben többek között szélerősségtől függetlenül térülő viharkárokra, intenzitástól független felhőszakadás okozta károkra, dugulásra, az elfolyt víz miatti veszteségre vagy a nyitva hagyott ajtó, ablak miatti beázáskárra is nagyösszegű fedezet található.
„A tavaly óta elérhető, összkockázati (all risks) fedezetet nyújtó Pro csomagot az új szerződők egyharmada választotta, ami egyértelműen jelzi számunkra a komplex szolgáltatások iránti igény meglétét” – tette hozzá Vámos Levente.
Egyre népszerűbb az assistance szolgáltatás, és a kárrendezés színvonala is döntő lehet
Az Allianz adatai szerint megnőtt az igény a kiegészítő szolgáltatásokra: 2024-ről 2025-re megduplázódott az otthoni vészhelyzeti segítségnyújtás körébe tartozó kárbejelentések száma. A leggyakrabban igénybe vett szolgáltatás továbbra is a duguláselhárítás, amelynél óriási segítség, hogy – az assistance szolgáltatáshoz kapcsolódó, országos lefedettségű hálózat révén – a telefonos hibabejelentést követően a lehető leggyorsabban kiérkezik a helyszínre a megfelelő szakember.
Azt is érdemes szem előtt tartani, hogy a biztosítóval szerződéses kapcsolatban álló partnerek előre rögzített díjtáblázat alapján dolgoznak. Ez teljesen kiszámíthatóvá teszi a szerelési munkákat, azaz nem fordulhat elő olyan, egyébként 2026-ban megtörtént eset, hogy az ügyfelek átverésére specializálódott duguláselhárító 1 721 000 forintos számlát állít ki egy olyan munkáért, amelynél az indokolt kártérítési összeg mindössze 118 000 forint.
Kiemelt szempontként tekintenek az ügyfelek a kárrendezés gyorsaságára. Az Allianz tapasztalatai szerint a károk mintegy 20 százalékát a hiánytalan dokumentumfeltöltést követő két munkaórán belül rendezik azokban az esetekben, amikor minden szükséges feltétel teljesül és a kár alkalmas azonnali összegszerű kiajánlásra. Az ügyek további mintegy 30 százaléka már a helyszíni felvétel során egyezségi megoldással zárul.
Az otthonvédelemtől az egészségig: új dimenzió a lakásbiztosításban
„Az ügyfélélmény ma már legalább olyan fontos, mint maga a fedezet” – tette hozzá Vámos Levente, aki szerint a lakásbiztosítások komplexitása ma már túlmutat az ingatlan és az ingóságok védelmén. A korábbi kutatásból kiderült, hogy a válaszadók 43 százaléka vonzó kiegészítő szolgáltatásnak tartja a nagyértékű orvosi diagnosztikai ellátást a lakásbiztosítása mellé.
„Meghallgatva az ügyféligényeket, az Allianz Otthonom lakásbiztosításaink mellé elérhetővé tettünk olyan kiegészítő szolgáltatásokat is, mint amilyen a nagyértékű diagnosztikai ellátásra szóló egészségbiztosítás, amely például CT, MRI, PET-CT vagy Cardio-CT vizsgálatok megszervezését és éves szinten akár 400 ezer forintos költségtérítést kínál, várólista nélkül.”
A divízióvezető szerint a széleskörű fedezet, a gyors segítségnyújtás és a komplex kiegészítő szolgáltatások együtt adják azt a biztonságérzetet, amelyre az ügyfelek ma leginkább vágynak. Az átfogó védelem iránti igény az újjáépítési költségeknél is megjelenik, például hogy az ingatlan teljes megsemmisülését követően a főépület ténylegesen újjáépíthető legyen a mindenkori költségszintek mellett.
Ezt támogatja az Allianz Prémium újjáépítési érték opciója, amely totálkár esetén a káridőponti újjáépítési költség megtérítését teszi lehetővé, még akkor is, ha ez meghaladja a kötvényben szereplő biztosítási összeget. A cél, hogy az ügyfelek valóban olyan szintű védelmet kapjanak, amely a gyakorlatban is stabilitást és kiszámíthatóságot nyújt.
Ez pedig egyértelműen arra utal, hogy a lakásbiztosítás egyszerű szerződésből egy folyamatos partnerséggé válik, amely támogatást jelent és nyugalmat ad a mindennapi és a váratlan helyzetekben egyaránt.

















