Mi változik?
Eddig egyszerű szabály érvényesült: a 150 euró alatti értékű külföldi csomagokra nem kellett vámot fizetni. Ez a mentesség tette lehetővé a kínai platformok robbanásszerű növekedését, és az elmúlt években Magyarországon is milliók fedezték fel a Temut és a Sheint mint a legolcsóbb vásárlási lehetőségeket. Az új szabályok megszüntetik ezt a mentességet. 2026. július 1-jétől – tehát mától – ugyanis minden, 150 euró alatti értékű, harmadik országból érkező csomagra csomagkategóriánként 3 eurós egységes vám vonatkozik.
Mit jelent ez a magyar vásárlóknak?
Az első időszakban áremelkedést. Azok a termékek, amelyeket eddig néhány száz forintért lehetett megrendelni drágábbak lesznek, és a kiszállítás is elhúzódhat, amíg a vámhatóságok alkalmazkodnak az ellenőrzések megnövekedett számához.
Az alacsony árak mögött azonban eddig is sok minden rejtőzött, amiről a vásárlók nem tudtak. Ezeknek a platformoknak a termékei rendszeresen megbuknak a biztonsági teszteken, és olyan anyagokat tartalmaznak, amelyek soha nem mennének át az európai ellenőrzéseken. Ha hibás vagy veszélyes csomag érkezett, a felelősség korábban a vásárlót terhelte, nem a platformot. Ez az új szabályokkal megváltozik: a platformok átveszik a felelősséget az áruért, így a magyar vásárlók is védettebbekké válnak.
„Megértjük, hogy senki sem fogadja örömmel az áremelkedéseket, de a most életbe lépő szabályok nem büntetést jelentenek a vásárlók számára. Egy olyan rendszer régóta esedékes korrekciója valósul meg, amely alapvetően igazságtalan volt a fogyasztói biztonsággal és a tisztességes magyar kereskedőkkel szemben egyaránt" – nyilatkozta Szták András, az Árukereső.hu ügyvezető igazgatója.
Miért történik mindez és miért jó ez a hazai piacnak?
A magyar kereskedőknek szigorú előírásoknak kell megfelelniük: adót fizetnek, kétéves garanciát vállalnak, betartják az európai termékbiztonsági szabványokat, miközben a kínai platformok eddig sikeresen kikerülték ezeket a kötelezettségeket. Az Európai Unió rámutatott, hogy ezeknek a csomagoknak akár 65%-át mesterségesen alulértékelték, hogy elkerülhessék az ellenőrzést.
A vám bevezetése egyenlő feltételeket teremt. A hazai webshopok, amelyek eddig hátrányból indultak, most valós esélyt kapnak arra, hogy a vásárlók újra őket válasszák, ráadásul nemcsak az ár, hanem a gyorsabb kiszállítás, a könnyebb visszaküldés és a megbízható garancia miatt is.
„A következő hónapok valamennyire kényelmetlenek lehetnek, de ez az első lépés a helyes irányba. A magyar vásárlók megérdemlik, hogy biztosak lehessenek abban: amit megvesznek, az biztonságos, és ha baj van, van kihez fordulni" – tette hozzá Szták András, az Árukereső.hu ügyvezető igazgatója.
Miért tartott ilyen sokáig, és mennyire torzította a magyar piacot?
A jelenlegi rendszer akkor jött létre, amikor az e-kereskedelem még csak töredékét jelentette a kiskereskedelemnek, és a 150 eurós értékhatár valóban alkalmi, egyedi vásárlásokra volt kiszabva. Senki sem számított arra, hogy olyan platformok jelennek meg, amelyek napi szinten milliárd számra szállítanak csomagokat közvetlenül az európai fogyasztókhoz.
„A magyar kis- és közepes webshopok éveken át versenyhátrányból indultak. Nem azért veszítettek vásárlókat, mert rosszabb terméket kínáltak, hanem azért, mert a szabályok nem vonatkoztak mindenkire egyformán. Ez most változik" – fejtette ki Szták András, az Árukereső.hu ügyvezető igazgatója.
Megkerülik-e az ázsiai webshopok a szabályokat európai raktárakkal?
Felmerül a kérdés: mi van, ha a kínai platformok egyszerűen Európába szállítják előre az árut, és onnan teljesítik a rendeléseket? Ez valóban elképzelhető rövidtávon, de nem jelent valódi kiskaput.
Ha az áru konténerekben érkezik egy európai raktárba, azt már nem kezelik kis egyedi küldeményként, így a vámot és az adókat azonnal, a határon kell megfizetni, nagykereskedelmi importként. Ráadásul az európai raktárban tárolt termékek azonnal az uniós termékbiztonsági előírások hatálya alá kerülnek, amelyeket eddig sikeresen elkerültek. A kínai platformok legnagyobb előnye – a szinte végtelen kínálat – is elvész, hiszen logisztikailag csak a legkelendőbb termékek töredékét lehet előre raktározni.
„Ha egy kínai platform európai raktárból kezd szállítani, azzal lényegében ugyanolyan feltételek közé kerül, mint egy magyar webshop. Ez pontosan az, amire szükség van: egyenlő pálya, egyenlő szabályok" – fogalmazott Szták András, az Árukereső.hu ügyvezető igazgatója.
Abbahagyják-e a magyarok a Temu-vásárlást, vagy még így is olcsóbb lesz?
A drágább termékeknél a változás kevésbé lesz érezhető, hiszen egy 3 eurós egységvám egy magasabb árú terméknél arányaiban kisebb tételt jelent. Az igazi fordulópont a néhány száz forintos, apró termékeknél következik be: éppen azoknál, amelyekre a kínai platformok leginkább építik a sikerüket.
Ha egy korábban 500 forintos termék ára a vám és a kezelési díj miatt 1500-2000 forintra emelkedik, az a vásárlók egy részét visszaterelheti a hazai webshopokhoz. Ott ugyanis gyorsabb a kiszállítás, egyszerűbb a visszaküldés, és van kétéves garancia, amik eddig háttérbe szorulhattak az ár mögött.
A magyar vásárlók körében egyébként egyre fontosabb szempont, hogy tudják, kitől vásárolnak. A megbízható értékelések, az átlátható kereskedői háttér és a valódi ügyfélszolgálat olyan tényezők, amelyeket nehéz forintosítani, de egyre többen keresik őket. Az Árukereső.hu Megbízható Bolt programja pontosan erre ad garanciát: csak olyan kereskedők szerepelnek benne, akik valódi vásárlói visszajelzésekkel igazolják a megbízhatóságukat.
„Az ár sokáig mindent felülírt. De ha a különbség csökken, a vásárlók elkezdik újra értékelni azt, amit a hazai webshopok mindig is kínáltak: biztonságot, kiszámíthatóságot és valódi felelősségvállalást" – részletezte Szták András, az Árukereső.hu ügyvezető igazgatója.
Az Árukereső.hu mint a biztonságos vásárlás szűrője
Pontosan a biztonság és a fogyasztóvédelem miatt az Árukereső.hu jelenleg nem kínál termékeket olyan platformoktól, mint a Temu vagy a Shein. Az Árukereső.hu kizárólag olyan webshopokra összpontosít, amelyek megfelelnek a szigorú európai szabványoknak, és hosszú távon bizonyítják minőségüket a valódi vásárlói értékeléseken alapuló Megbízható Bolt programon keresztül.
„Ha ezek az eladók a jövőben teljesítik az összes jogi és biztonsági feltételt, készek vagyunk megnyitni velük a párbeszédet a Megbízható Bolt programban való részvételről. Addig is a magyar vásárlóknak azt javasoljuk: ellenőrizzék, kitől rendelnek, és ne csak az árat nézzék, hanem azt is, ki áll a csomag mögött" –mondta Szták András, az Árukereső.hu ügyvezető igazgatója.

















