Az ALDI egyik legfontosabb célja, hogy kiváló minőségű és folyamatosan alacsony árú termékei mellett képzett, barátságos és vevőközpontú munkatársai révén növelje vásárlói elégedettségét. Ezt csak egy hosszú távon következetesen építkező humánpolitikával lehet megvalósítani, így munkatársaink átlagon felüli bérezésére, képzésére és a rugalmas részmunkaidős lehetőségek biztosítására kiemelt figyelmet fordítunk. 2008-as magyarországi megjelenésünk óta törekszünk arra, hogy a kiskereskedelmi ágazatban az egyik legversenyképesebb jövedelmet biztosítsuk, illetve béreink a más ágazatokban elérhető jövedelmekkel szemben is versenyképesek legyenek. Az ALDI emellett megbecsüli munkatársai lojalitását, fizetésük a cégnél eltöltött idővel arányosan növekszik, dolgozói folyamatos szakmai fejlődését rendszeres képzésekkel, valamint csapatépítő tréningekkel segíti. Az elmúlt években tovább emeltük munkatársaink bérét – többször az inflációt meghaladó mértékben –, fejlesztettük juttatásainkat, így országosan a legjobban fizető munkahelyek közé kerültünk, miközben a nálunk dolgozók munkakörülményei is kiemelkedőek.

Cégünk bérezési rendszere transzparens, és nem tesz különbséget az országon belül földrajzi régiók szerint: Sátoraljaújhelytől Sopronig minden ALDI üzletben ugyanazt a bértáblát alkalmazzuk. Kivételt csak a nagy forgalmú, kiemelt üzletek amelyek a rendkívül magas vásárlói létszámból adódóan nagyobb terhelést jelentenek az ott dolgozóknak, így az ő munkájukat még magasabb bérrel honoráljuk. Nincs különbség továbbá a bolti értékesítők és a biatorbágyi központi raktárban dolgozók bére között sem, az ALDI mindkét területre azonos bértáblát használ.

2018. január elsejétől az idei emelés következtében mind a bolti eladók, mind a logisztika területén az áru-összekészítők kezdő bére heti 40 órás munkaidőre vetítve bruttó 272.269,- forint, amely a cafeteria keretén belül további nettó 8333 forinttal, illetve 5000 forintos Erzsébet utalvánnyal egészül ki, így bruttó járandóságuk a cafeteria elemekkel kiegészítve eléri a havi 292.319,- forintot. Ez az összeg a cégnél töltött idővel arányosan nő, így a tíz évet meghaladóan az üzletben dolgozók havi bruttó járandósága eléri a 372.519,- forint kiegészítve a cafeteria elemekkel. A Budapesten belüli és környéki üzleteink dolgozóinak BKV-bérletet is biztosít a cég.

Ugyanez a bértábla vonatkozik a biatorbágyi logisztikai központban dolgozókra, az ő esetükben ráadásul az ALDI állja a targoncavezetői jogosítvány megszerzésének költségeit is.

A kiemelt üzletekben még ennél is magasabb a bolti eladó munkatársak bruttó juttatása: a kezdők 322.319,- forintot, a tíz éve a pozícióban az ALDI-nál dolgozók pedig 417.519,- forintot kereshetnek.

A boltvezetők bruttó járandósága a cafeteria elemekkel kiegészítve 517.119,- forintnál kezdődik, azonban a kiemelt boltokban elérheti a havi bruttó 844.519,- forintot is.

Cégünknél heti 20, 25, 30, 35 és 40 órás munkavégzésre is lehetőség van, az ALDI ugyanis a részmunkaidős munkavégzést preferálja, hiszen így a dolgozók több időt tölthetnek családjukkal. Ennek a törekvésünknek sikerét a munkaerőpiac és munkatársaink is visszaigazolják: a bolti területen 75%-uk részmunkaidőben dolgozik, a legkedveltebb a heti 30 órás foglalkoztatottsági forma. A bolti munkatársaknak 10%-a, a boltvezetőknek pedig 30%-a már 10 éve az ALDI munkavállalója. Az ALDI 2008-as magyarországi boltnyitásakor hozzánk csatlakozó bolti dolgozók mintegy harmada a mai napig nálunk dolgozik.

Az ALDI tovább bővíti hálózatát Magyarországon. A folyamatos és kifogástalan működéshez elengedhetetlen új dolgozók alkalmazása, a dolgozói létszám bővítése, ezért vállalatunk jelenleg is számos nyitott pozíciót kínál országszerte bolti munkakörbe, illetve a biatorbágyi központi raktárba.


Pénzügy Munka