Ez a folyamat a régió abszolút nem jellemző módon ment végbe: a cseh korona minimális értékvesztést könyvelhetett el a közös valuta ellenében, míg a zloty még erősödni is tudott. Utóbbival szemben új történelmi mélypontot produkált a magyar deviza.

Ma reggel 414-415 között jár az EURHUF jegyzése. A hazai éves bérdinamika októberben is megközelítette a 13 százalékot.

EURHUF és EURUSD árfolyam

EURUSD: 1,038 körül a jegyzés

A nemzetközi devizapiacon korrekció indult tegnap a szerda esti dollárrallyt követően: a délelőtti órákban már ismét 1,04 felett járt az árfolyam. Azonban a délutáni kijött, tengerentúli felülvizsgált GDP-adat, valamint a kedvező segélykérelmi mutatók után visszaerősödött 1,035 környékére az amerikai deviza az euróval szemben.

Ma reggel 1,038 körül jár az EURUSD árfolyam jegyzése. Pénteken az amerikai PCE infláció és a michigan-i egyetem felmérései kerülhetnek a befektetők figyelmének fókuszába.

A dollárerő árt az olajnak is

Az elmúlt napokban jelentősen beerősödött a dollár a magasabb amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások miatt. Az erős dollár pedig nem tesz jót a nyersanyagoknak, köztük az olajnak sem. A WTI típusú kőolaj árfolyama a rövidtávú mozgóátlagok alá, 69 dollárra esett.

Magasabb kamatpálya nyomasztja az arany árfolyamát

Bár ma reggel 2.606 dollárig emelkedett az arany unciánkénti árfolyama, azonban a hetet még így is várhatóan eséssel fogja zárni a nemesfém.

Ennek fő oka, hogy a kamatcsökkentési várakozások visszaestek, főleg a Fed szerdai sajtótájékoztatóját követően, de az erős GDP és fogyasztási adatok szintén a magasabb kamatpálya irányába mutatnak, ami negatív az arany számára.


Pénzügy